Tüzér-tűz 8.rész (6.évad)

Pattanásos sihederként, Százhalombatta mezben kerülgettem kacska ballal az ellent, mikor 1997 napfényes tavaszán a Budapesti Honvéd utolsó felnőtt bajnoki címét szerezte. Ezen idővallum hosszának érzéltetésére számomra a legelrettentőbb tény, hogy a feleségemet még nem ismertem akkoriban...

Azóta sok víz lefolyt a vén Dunán. Magyarország rekordbajnokának élete gyökeres fordulatot vett. A túlságosan mély és száraz múltba révedés és az akkori viszonyok helyzetelemzésének boncolgatása helyett legyen elég annyi, a legendás "joghurtos" évek óta más alapokra történik az építkezés. Ezzel összefüggésben nem dúskálunk medáliákban kicsúcsosodó években sem az utánpótlás sem pedig a felnőtt csapat esetében. Ha élhetek a blogírók korosztály besorolási szabadságával, utóbbi kapcsán a 2015-ös U23-as ezüst, illetve a tavalyi, színtiszta U20-as kerettel kivívott NB2-es aranyérmet említhettem az elhódított érmek nyúlfarknyi listáján. Azaz, múlt szombat óta egy csodásan csillogó bronzérmet is a kollekcióban tudhatunk!

A Hepp Ferenc Emlékkupa tíz éves múltra tekint vissza. Kosárlabdázásunk egykori legendás alakjának állítandó tiszteletadás mellett a versenysorozat alapvető célja a nem A-csoportos gárdák kuparendszerben történő megversenyeztetése. Eleinte a döntőbe jutott két csapatnak megadatott bekapcsolódni a Magyar Kupa küzdelmekbe, ám az újjáalakított lebonyolítás miatt erre már nincs lehetőség. Viszonzásul a négyes döntő részvevői a "nagyokkal" egy időben és helyszínen mutathatják meg, mitől döglik a légy a másodvonalban...

Számomra komoly ranggal és presztízzsel bírt ez a kiírás már játékoskoromban is. Megadatott, hogy a debütáló évben, a zsúfolásig telt Bercsényiben sikerült elhódítani JKSE spílerként a serleget. Felejthetetlen emlék marad, ahogy akkori harcostársamnak és jelenlegi segítőmnek, Wehner Zolinak, illetve az OSE másodedzőjeként csúcsra érő Mócsai Milánnak és a Vasas csapatvezetőjeként diadalmaskodó Zsivera Gábornak egyaránt. A Honvéd történetében először képviselhettük a piros-fehér színeket a Hepp Kupa Final Fourjában, és ez a tény, kiegészülve a fentebb említett szűkösebb majd' negyed évszázad várakozásával, kellő energiákat adott a minél eredményesebb győri hétvége esélyéhez.

Nagyon büszke vagyok a CSAPATRA. Arra is, hogy itt lehettünk, ám ez a büszkeség csak fokozódott a második meccs lefújása után. Azt gondolom, ami ezen a két napon bennünk volt, kiadtuk magunkból. Természetesen, mivel a nagy álom, a döntőbe jutás nem sikerült, akad némi hiányérzet bennem, ám az edzői sors már csak ilyen. Még most, e sorok pötyögése közben is bevillan a kérdés, "Mit kellett volna másképpen csinálnom a győzelemért?". Nüanszokon múlt mindkét találkozó. Ilyen a sport, ilyen a kosárlabda. Egyszer te vagy a dolgok árnyoldalán, máskor azonban kijutsz a fényre. 

A Nyíregyháza ellen kicsit talán megijedtünk a lehetőségtől. Kapkodva kezdtünk, ám a fiúk lelkierejét jelzi, simán visszajöttünk a mérkőzésbe, hogy aztán a félidei szünetet követően robbanjunk. Állva hagytunk ellenfelünket, ám a döntő ütést képtelenek voltunk bevinni. A "Kék Cápák" pedig nem véletlenül szőnek A-csoportos terveket, megérezték a vérszagot, és rendezték soraikat. Drámai végjáték kerekedett, ahol egy fantasztikus egyéni villanás döntött Sitku Ernőék javára. (És ha már ki kell kapni, szivesebben gratulálok az egykori Honvéd legenda fiának, Marcinak, ahhoz a félfordulatos vonalastriplához, mint bárki másnak...)

Amit egy 9:30-as kezdésű kosárlabda mérkőzésből ki lehet hozni, azt kihoztuk a Baja gárdájával. Mindkettőnkön érződött, hatalmas dolog lenne megkaparintani a bronzérmet. Végig kiélezett csatát vívtunk, ahol a kulcsjátékoknál mi koncentráltunk jobban. Cservák Csaba és tanítványai minden elismerést megérdemelnek. Az elődöntőben méltó ellenfelei voltak az immár 25(!) tétmeccs óta veretlen és friss Hepp Kupa-győztes Veszprémnek (akiknek ezúton is gratulálok), és a saját bőrünkön tapasztalhattuk, simán harcban lennének a Piros csoport rájátszó helyeiért.

Óriási élmény marad ez a két nap. Eredményhírdetésen, a dobogósok között hallani a Budapesti Honvéd nevét, látni a játékosaid arcán az örömöt. Külön boldogság, hogy az immár hatodik éve velem dolgozó, jóban és - valljuk meg becsülettel, inkább - rosszban együtt küzdő Szalay Ákos és Stefán Dávid átélhette mindezt. Ebből mindannyian erőt merítünk a továbbiakra, a hétköznapok erőfeszítéseire.

Záró bekezdésemben szeretnék köszönetet mondani. Gergely Istvánnak, Imre Gézának és Mészáros "Lujó" Istvánnak a nyugodt háttérért és támogatásért, Dr. Kocsis Koppánynak, Klenyán Tamásnak, Németh Rolandnak, Kurucz Attilának, Szász Imolának és Páli Katinak a fizikai és egészségügyi karbantartásért, végül, de nem utolsósorban a Gábor - Lajos - Jóker vezette szurkolótáborunknak a fantasztikus buzdításért. Köszönjük!

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Csak a Honvéd!

Fotó, Slide - Rébay Viktor, MKOSZ facebook