Nem bírt a Prostejovval a Szolnok

A magyar bajnok Csehországban vendégszerepel egy előkészületi tornán, ahol ma az első ellenfél az Európa Kupában induló Prostejov volt Báderék számára. A meccset védekezésben nagyon stabilan kezdő szolnokiak hiányos szerkezettel kényszerültek kiállni a mérkőzésre, hiszen a négyes poszton egy légiós még hiányzik a gárdától, Horváth Ákos pedig sérülése miatt nem állhat Pór Péter rendelkezésére ezen a nemzetközi viadalon. Így Nikolovnak négyesben kellett helytállnia, ami támadásban előny volt a magyar alakulat számára, mivel gyorsaságával és mozgékonyságával nehezen megoldható feladat elé állította magasabb védőit, ám lepattanózásban a kilók és a centik hiánya miatt így kissé egyedül maradt a palánk alatt Báder Márton. Ezen felül Djeraszimovics  éppen a próbajátékát tölti az Olajnál, az ő igazán meggyőző produkciója még várat magára, de már nincsen akkora fizikális lemaradása, mint egy héttel ezelőtt.

Visszakanyarodva a derbi krónikájához, egy negyednyi meggyőző magyar védekezés után a két középső etapban nagyon belejöttek a csehek, de nem szakadtak le Trotterék, köszönhetően az elég jónak mondható 10 értékesített triplának, melyek a partiban maradás szempontjából mindig jól jöttek. A végjátékban hiába tett rá egy lapáttal a Pór-legénység, 5 pontos vereség lett a vége. Ám aggodalomra semmi ok az EuroChallenge selejtezőinek október 4-i startjára készülő Szolnoknál, holnap a rendező Pardubice ellen gyakorolhatnak tovább.

BK Prostejov-Szolnoki Olaj KK 76-71 (13-16, 22-17, 24-17, 17-21)

Szolnoki Olaj KK: Trotter 18/9, Djeraszimovics 8/3, Soós 13/12, Nikolov 13/6, Báder 13. Cs.: Grebenár 6, Trepák, Fodor.


Fotó: olajkk.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus