A nem várt denveri X-faktor, amire talán még Spoelstra sem számított

Túl vagyunk az NBA nagydöntőjének első mérkőzésén, melyet magabiztosan, gyakorlatilag végig vezetve nyert meg a Denver Nuggets. A hazaiknál a legfőbb kérdés a „rest or rust” volt, vagyis hogy a Nyugati Konferenciadöntő óta eltelt közel másfél hetes pihenő milyen hatással volt a nyugati elsőre: előnyükre válik a kipihentség vagy küszködni fognak azzal, hogy a ritmusból ennyi időre kiestek és eleinte rozsdás lesz a gépezet. Végül az első felvonás az előbbit tanúsította, a Denver úgy lépett pályára, mint aki nem másfél hete söpörte ki a Los Angeles Lakerst, míg a Miami Heat alig két napos pihenő után fejben és fizikálisan is érezhetően fáradt volt. A hazaiak legjobb játékosa természetesen Nikola Jokics volt, aki Jason Kidd (2002) mellett az egyetlen játékos, aki döntőben debütálva rögtön tripla-duplát jegyzett. A szerb megint igazolta, hogy úgy is ő tud lenni a legértékesebb játékos a pályán, hogy három negyeden át mérsékelten dominál és a háttérbe húzódva vezényli csapatát – többek között ezért is fordulhatott elő, hogy Jamal Murray mellett Aaron Gordontól és Michael Porter Jr.-tól is remek teljesítményt láthattunk. A túloldalon a Heat érezhetően nem volt felpörögve a meccsre, Jimmy Butler 13 dobásából 14 pontot szerzett és az előző körökben remeklő kiegészítőszemélyzet sem volt képes előlépni: a Martin-Strus kettős együttesen szenvedett össze egy 1/17-es mezőnymutatót, így hiába Adebayo talán meglepően is domináns teljesítménye, illetve Vincent 19 és a padról remekül beszálló Highsmith 18 pontja, a keleti bajnoknak valójában esélye sem volt labdába rúgni ezen a találkozón. Hogy miért nem, azt lentebb részletezzük.

A találkozó első perceiben Jamal Murray adta meg a mérkőzés alaphangját. A Nuggets számított arra, hogy Bam Adebayo vélhetően legtöbbször elölről fogja védeni Nikola Jokicsot, Murray pedig tudatosan az ehhez a matchuphoz közeli területeken dolgozott. Így ugyanis lehetővé vált számára, hogy a szerb zárásaiba bele tudja vinni a védőjét (legtöbbször Butlert). Mivel Adebayo többször is próbált a labda és Jokics között védekezni, így nem tudott időben ráváltani a zárásból meginduló Murray-re, aki előtt így számos lehetőség adódott: ziccerrel és tempóból is szerzett így kosarat, de a leváló Jokicsnak is többször be tudta játszani a labdát a mérkőzés későbbi részében. Ezt viszonylag hamar felismerte Jimmy Butler, a Heat vezére rendre besegített Adebayónak a Murray-Jokics kettő-kettőknél. A Denver azonban erre is felkészült, hiszen ebből eredően vette kezdetét a Gordon-show, ami alapjaiban határozta meg a mérkőzés alakulását, különösen az első negyedben épített ki ebből nagyobb előnyt a Nuggets.

A Murray-Jokics kettő-kettőkből a szerbhez kerülő labdát azonnal duplázta a Heat, legtöbbször a Jokicsra váltó Butler húzódott be. A kétszeres MVP köztudottan remek látással és passzkészséggel megáldott játékos, így mindenféle gond nélkül passzolta ki a szétcsúszó Heat-védekezést, így juthatott üres triplákhoz többek között Aaron Gordon és Michael Porter Jr. is. A Nuggets első meccsen alkalmazott támadóstratégiájának egyik legfontosabb játékosa Gordon volt, az ő magassági és fizikális erényeit láthatóan tudatosan próbálta kihasználni a Nuggets, szinte már-már erőltetve is ezt a stratégiát. A Denverről tudtuk, hogy magasabb ellenfelénél, a hazaiak kezdőötöse átlagosan 5 cm-rel nagyobb, mint a Heatnél, a legnagyobb matchup előnyt pedig Aaron Gordon jelentette, akivel magasságban és fizikalitásban egyedül talán Jimmy Butler tudja felvenni a versenyt. Mivel azonban a Heat vezére legtöbbször Jamal Murray-t fogta, ezért Gordonnak kiemelkedő magassági előnye volt Strusszal, Martinnal és Vincenttel szemben is, sőt, ha az üres mozgások úgy hozták, akkor a nála csupán 2 centivel magasabb Adebayóval is könnyedén felvette a versenyt, bár arra azért ügyelt a Nuggets, hogy a Heat centerével szemben ne kerüljenek matchup-hátrányba. Gordon többször is engedte, hogy a rajta védekező játékos elölről fogja, különösen akkor, ha Gabe Vincent vagy Max Strus őrizte: magassági előnyét kihasználva könnyen el tudott szakadni védőjétől a gyűrű alatt, és mivel a spacinget elősegítő, a periméteren labdát kapó Jokicsra Adebayónak ki kellett húzódnia, így a festék szinte teljesen üres maradt, a Nuggets centerének pedig rutinmunka volt a labda bejátszása Gordonnak, aki ebből nem egy kosarat szerzett a mérkőzés során.

Gordon azonban dolgozott klasszikus pozícióból is, elsősorban akkor, amikor Strusszal és Martinnal került szembe. A Nuggets sémája az előző esethez hasonló volt, Jokics Adebayót, a Murray-KCP-MPJ trió pedig Butlert és a másik két védőt húzta ki (a cél elsősorban előbbi besegítésének megakadályozása volt), így ismét többször is úgy kapott labdát a gyűrűnek háttal Gordon, hogy védőjével egyedül volt a festékben, magassági és fizikális fölényét kihasználva pedig mindenféle gond nélkül megoldotta a feladatot.

A stratégiában az a legérdekesebb, hogy több támadásnál is szemmel látható volt, hogy a Nuggets már a támadásokat megelőző védekezések során is igyekezett úgy kialakítani a helyzeteket, hogy abból rögtön lehessen helyzeti előnyt kreálni a túloldalon. Erre láthatunk egy remek példát az alábbi videóban 1:45-nél: Gordon Butleren védekezik, de amint lehet, elváltják a védekezésben egyébként is remeklő Caldwell-Pope-pal, így Aaron Gordon már ekkor rákerül Strusra vagy Martinra. Amint a Heat rádobja a labdát, Gordon máris megindul felfelé, akivel kényszerűen saját embere, a Heat egyik bedobója fut vissza. Mivel Adebayo nem hagyhatja magára a folyton kihúzódó Jokicsot (akire a Heat centerén kívül láthatóan nincs embere a Miaminak), így újra jön a festékben pozíciót fogó, mismatchekre vadászó Gordonnak a bepassz, aki egymás után oldja meg ezeket a helyzeteket, a Miaminak pedig esélye sincs besegíteni rá a másik négy Nuggets-játékos által generált spacing miatt. Ezt a már védekezésben kialakított helyzeti előnyöket nevezi a Thinking Basketball elemzője cross-matchnek, amikből több alaklommal is könnyű pontokat tudott szerezni a nyugati bajnok.

A kérdés már csak az, hogy azt látva Jimmy Butler miért nem jelentkezett önként Aaron Gordon őrzésére. A Heat persze rengeteget alkalmazott zónavédekezést, de ezekben is Butler helyezkedése sokszor a lehető legtávolabb volt a Nuggets csatárától. Sőt, a Heat legjobbja számtalanszor jelezte, hogy valaki váltson rá Gordonra, ő inkább emberfogáskor Murray-t védte, de zónázáskor is azokon a területeken mozgott, ahol a Nuggets sztárja megfordult. A döntés persze érthető, Murray-re egy elit védőt kell rárakni, hiszen kintről és bentről is kifejezetten veszélyes, a Nuggets erre pedig tudatosan utazott, így tudtak egy olyan faktort becsempészni a játékba, amire talán Spoelstra sem számított, ezt pedig Aaron Gordonnak hívják. 

Michael Malone elképzelése nagyon is működött, mivel Butler láthatóan kerülte a Gordonnal való kontaktot, ezért a Heatnek gyakorlatilag nem maradt embere az ex-orlandói játékosra, aki 14 szerzett pontjából 12-t szerzett az első negyedben ezekből a játékokból, nyolc dobásából pedig hat is sikeres volt ebben a periódusban. A Miami tanácstalanságát jól mutatja egy jelenet 3:25-től: Butler már rögtön a félpályánál jelzi, hogy a labdát felhozó Gordont vegye át valaki más, ő Porterre és Murray-re figyel. Martin Murray-re vált ki, csak hogy a büntetővonalon Strus is a Nuggets bedobója felé indul el (akinek egyébként a játék kivitelezése szempontjából kifejezetten fontos üres blokkot ad Michael Porter Jr.). Így egy viszonylag üres folyosó nyílik a szinte ebben a támadásban irányítóként funkcionáló Gordon előtt, aki könnyedén kihasználja a Heat mentális fáradtságát, tanácstalanságát és kommunikációs hibáját.

Fontos kiemelni azt is, hogy a Nuggets egyik legnagyobb erénye, hogy a kezdőjéből mindenki képes legalább átlagosan triplázni, de négyen talán átlagon felüli dobóformának is örvendenek. Az egyetlen játékos a kezdő ötösből, akire a legkevésbé bízna Malone és a stábja rendszerszintű üres triplákat, az éppen Aaron Gordon. Az előbbiekben láthattuk, hogy a Nuggets próbál úgy helyzeti előnyt kialakítani neki a gyűrű közelében, hogy eközben a pályát minél inkább széthúzza, a besegítés megakadályozása végett. Ha azonban mégis egy besegítő védővel ráduplázna Gordonra a Heat, akkor a játékosállomány lehetővé teszi, hogy gondolkodás nélkül menjen ki a passz a megüresedő játékosnak a hármasra – legyen az kis túlzással bárki a fent lévő másik négy játékosból. Ezt a hazai csapat még új szintre is tudta emelni, amire példát 4:50-nél láthatunk. Jamal Murray rögtön megindult előre egy Heat-kosár után, főleg azért, mert a pontot saját embere, Jimmy Butler szerezte. Mivel Kyle Lowry nem figyel Murray megindulására és nem zár vissza időben, ezért a leghátsó embernek, a félpályánál biztosító Adebayónak kell ráváltani az induló játékosra. Murray miután labdát kap, okosan kihúzza magával a sarokba a vendégek centerét és türelmesen megvárja, míg Jokics felér egyébként az ő emberével, Butlerrel. Az így jelentős pozíciós előnyt kialakító szerbnek könnyen be lehet játszani a labdát. Erre automatikusan érkezik a gyenge oldali besegítés (ez esetben Highsmith részéről), amiből viszont Jokics úgy passzolja ki a labdát a megüresedő MPJ-nek a sarokba, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, ehhez persze nagyon fontos volt az is, hogy Gordon egy üres zárással még inkább felszabadítsa Portert a triplavonalon…

Összességben tehát már a legelső mérkőzésen egy olyan faktort tudott Mike Malone találni, amire láthatóan nem volt felkészülve a Miami Heat. Spoelstra egyértelműen Butlerrel képzelte el Murray limitálását, ez azonban a többi tényező meghiúsulása miatt nem kivitelezhető, mivel Gordonra így nem jut olyan ember, aki fizikálisan és magasságban is fel tudná venni vele a versenyt. A Denver a tökéletességig fejlesztette a helyzeti előnyök tudatos kialakítását, ezt sokszor már a támadást megelőző védekezésekben igyekezett előkészíteni, amit kifejezetten ritkán láthatunk az NBA-ben. A mismatchek mellett azonban a denveri támadójáték fontos eleme volt a gyors labdajáratás, ami elsősorban a Heat védekezésének kényszerű reagálásából fakadt. A Denver edzői stábjának minden előzetes elképzelése bejött, persze az is igaz, hogy a Celtics ellen elhúzódó sorozat miatt a Miaminak is kevesebb ideje volt felkészülni az ilyen esetekre. Ez azonban úgy tűnik, hogy egy olyan előny a hazaiak oldalán, amivel nehezen tud mit kezdeni az ellenfél, a Heat a pozicionális harcokban jelentős hátrányban van a Nuggetsszel szemben.

Spoelstrának tehát fel van adva a lecke, ha valamire ráharap és logikusan válaszol védekezésben (pl. Butler Gordonra állítása), akkor a pálya más területén keletkezhetnek lyukak. Nehéz feladat erre megoldást találni, de ha valaki, akkor Erik Spoelstra az az edző, aki képes hosszú órákat a videószobában tölteni és agyalni, kíváncsian várjuk, hogy a második meccsre milyen válasszal érkezik a Heat.

Forrás: Thinking Basketball (YouTube)