Az 1984-es és 2018-as draftosztály "elejének" kísérteties párhuzamai
Az idei Első Újoncötösbe az előző játékosbörze első öt draftoltját választották, ilyenre korábban egyszer volt példa – és nem csak ebben hasonlítanak Doncic-ék Jordanékre.
A 2018-as draftosztályt látatlanban is nagyon erősnek ítélték meg a szakértők, és nem is tévedtek, szinte tucatjával láthattunk olyan újoncokat, akik rögtön komoly perceket, szerepköröket tudtak kiharcolni csapataikban. A Top5 választotton kívül ott volt a playoff-csapat kezdőjébe kerülő Shai Gilgeous-Alexander és Landry Shamet, a Cavaliersben szépen fejlődő Collin Sexton, a Hawks nehéztüzér-palántája, Kevin Huerter, a Knicks ígéretes centere, Mitchell Robinson, csapattársa, Kevin Knox, Miles és Mikal Bridges, Josh Okogie - de megvillantotta tehetségét Wendell Carter Jr., Dzanan Musa, Rodions Kurucs, Omari Spellman, Jalen Brunson is.
Más szezonokban közülük is bekerülhettek volna az első ötösbe, hiszen majdnem mindig akad 1-2 olyan játékos, aki már az első évében nem váltja be a reményeket/lesérül, és Top5-ös létére nem kerül be az Év Első Újoncötösébe – a „majdnem” indokolt, ugyanis eddig egyetlen egyszer, 1985-ben fordult elő, hogy az első ötösben a Top5 választottat találjuk.
Idén nem volt kakukktojás, a szezon elejétől parádézó, gyakorlatilag hetek alatt a Dallas első opciójává váló Luka Doncic mellé ugyanilyen szerepkörbe Atlantában szépen lassan felnőtt Trae Young, nem nagy jóslat kijelenteni, hogy közülük kerül majd ki az Év Újonca. Az 1/1-es Deandre Ayton támadásban nagyszerű volt, védekezésben még nem, de bőven hozta a szintet, ami miatt draftolta a Suns. A Kings által kihúzott Marvin Bagley III az első időszakban a padról jött, de korán megmutatta, hogy messze több lesz ő cserejátékosnál, ha nincs a sérülése, talán még Doncic-ékat is megszorongathatta volna. A Grizzlies a játékában Kevin Garnettre és Chris Boshra emlékeztető Jaren Jackson Jr.-ral nyúlt bele a jóba, az erőcsatár korát meghazudtoló higgadtsággal és precizitással mutatkozott be.
A fentebb említett 1985-ös díjazottakat különösebben nem kell bemutatni, hiszen az 1984-es draftosztályt sokan minden idők (egyik) legerősebbjének tartják – az első öt választottnál röviden mégis érdemes elidőzni, mert van pár érdekes párhuzam.
Anno az 1/1-en Akeem Olajuwont (később változtatta meg a nevét Hakeemra) húzta a Rockets, a korszakos centerré váló nigériai klasszis azonban hiába mutatkozott be jól, nem nyerte el az Év Újonca Díjat, ahogyan jó eséllyel Deandre Ayton sem fogja. Mindketten atletikus, képzett, tökéletes felépítésű magasemberek (voltak) újoncként, Aytonon múlik, hogy kihoz-e annyit a pályafutásából, mint a The Dream.
A második helyen a Trail Blazers által húzott, szupertehetséges Sam Bowie újoncként még 76 meccsen játszott, 10 pontot, majdnem 9 pattanót és közel 3 blokkot átlagolt, később azonban az egyetemi karrierjét is majdnem kivégző súlyos lábsérülése újból előjött, inkább erről emlékezünk a centerre. Bowie annak idején azért is vált ismertté, mert előző évben Clyde Drexlert draftolta a Portland, és nem akartak még egy mezőnyembert szerezni Michael Jordan személyében, így magas posztra igazoltak. Emlékezhetünk, hogy valami hasonló történt Marvin Bagley esetében is, akit azért (is) vitt el a Kings a második helyen, mert az előző évben De’Aaron Fox személyében hátvédet, játékszervezőt húztak, és nem akartak mellé még egyet (akár Doncic-ot, akár Youngot). Kívánjuk Bagleynek, hogy csak ebben hasonlítson a karrierje Bowie-éhoz.
A Chicago Bulls ölébe így pottyant Michael Jordan a harmadik helyen, aki végül tükörsimán be is húzta az Év Újonca Díjat – nem akarunk jósolgatni, de nagy meglepetés lenne, ha ezt az elismerést nem a 3. helyen draftolt Luka Doncic kapná. Nyilván nem egyszerű bárkit is Jordanhez hasonlítani, pláne, hogy szinte teljesen más is kettejük játéka, de Doncic ugyanúgy a liga domináns játékosává válhat a közeljövőben, mint MJ a maga idejében.
A negyedik picknél is kísérteties a párhuzam: 1984-ben Sam Perkinst húzta a Dallas, aki egy sokoldalú, centerként, erőcsatárként, később kiscsatárként is használható játékosként vonult be a történelemkönyvekbe, aki rögtön instant hasznot hozott csapatának. Pályafutása elején még nagyon más volt a liga, mint manapság, a hátvédek sem nagyon dobtak hárompontosokat, amikor viszont divattá váltak a kinti kísérletek, Perkins megmutatta, hogy mennyire megelőzte a korát – 36% feletti triplamutatót hozott össze, volt olyan évad, amikor 4.4 triplát emelt rá. 17 évre nyúló profikarrierjét is nagyban ennek köszönhette, pályafutása során három különböző csapattal (Lakers, Sonics, Pacers) járt nagydöntőben (plusz a Mavericksszel konferenciadöntőben) - Jaren Jackson Jr. felépítésben, játékstílusban, habitusban is elképesztő módon hasonlít Perkinsre.
A két ötödik pick, Trae Young és Charles Barkley felépítésben, játékstílusban talán nem is állhatna ennél távolabb egymástól, egy valamiben viszont nagyon-nagyon hasonlítanak: abban, hogy pályafutásuk elején borzasztóan alulértékelték őket. Barkleyt anno kihagyták az 1984-es olimpiai csapatból, ebből is merített évekig kitartó motivációt, Youngot pedig a Dallas azonnal elcserélte Atlantába Doncic-ért – az már az első év után látszik, hogy az irányító nagyon-nagyon meg akarta mutatni azoknak, akik lemondtak róla, hogy micsoda hibát követtek el.
