Kevin Durant klónjai már az előszobában vannak

Minden korszaknak megvannak a kiemelkedő játékosai, akik a tehetség, a fizikai kondíció és a mentalitás különleges egyvelegét alkotják. Őket sokan próbálják utánozni, de mivel a természet egyszeri és megismételhetetlen csodái, ez 100%-ban soha nem sikerülhet. Vannak ugyanakkor olyan játékosok, akik sikerességükkel ledöntenek egy-egy tabut a kosárlabda egy-egy szegmensében, ezzel új távlatokat nyitnak meg a fiatal spílerek számára. Kevin Durant ilyen.

Ő nyilatkozta egyszer, hogy sokkal könnyebb manapság fiatal játékosnak lenni, mint annak idején, ugyanis tonnaszámra lehet már a YouTube-on is találni nem csak 20-30 perces HD szezonmixeket, de minőségi elemzéseket is egy-egy sztárról. (Persze ez önmagában kevés – kell hozzá egy szakember is, aki megmondja, hogy kit és mit kell figyelni, „utánozni”, beépíteni elemeket valakinek a játékába. Az utánpótlás játékosok többségének sikeressége itt bukik meg: nem a nekik jó mintákat választják.) A Thunder MVP-je azonban úttörő, hozzá hasonló felépítésű kosaras nem ért el ekkora sikereket az NBA-ben, és nagyon úgy tűnik, hogy elkezdték másolni a játékát. Egyelőre még nem akkora tömegben jelennek meg a klónok, mint pl. Allen Iverson esetében, aki az „alulméretezett kettesek” számára mutatott utat (ez függhet attól is, hogy jó kezű, mobilis, 16-17 éves, 205 centis játékosok jóval ritkábbak, mint a 180-185 centi közötti shooterek) – a tendencia viszont szembetűnő.

A régi jó dolgok nem vesznek el, csak átalakulnak

Az ősidőkből (értsd 1980 előtt) is lehetne példákat találni, de ez nem célja a cikknek, így csak az elmúlt 30-35 évből néhány szemléltetőeszköz. A 80-as, 90-es évek egyértelmű etalonja Michael Jordan volt – mindenki őt próbálta utánozni, de csak nagyon keveseknek sikerült. Kobe Bryant már egy kicsit halványabb (de így is azonnali Hall of Famer) lenyomata (volt) Jordannek, ugyanakkor az is egyértelmű: ahhoz, hogy Jordant valaki „levegye”, speciális atletikus képességek szükségesek, enélkül csak a streetball pályán lehet villogni. A 80-as évek meghatározó embere azonban még nem Jordan volt, hanem Magic Johnson és Larry Bird. Két olyan játékos, aki valami egészen szokatlant mutatott - és az nem a büntetővonalas zsákolás volt, ami kétségkívül jobban megragadja egy tinédzser fantáziáját, de eredményesség szempontjából pont annyit ér, mint egy ziccer.

Magic Johnson 207 centivel játszott irányítót már a 70-es években is – ekkoriban ez egészen extrém dolognak számított, a 207 körüli fiatal kosarasoknak esélyük sem volt kijönni a palánk közeléből. Magic Johnson hatása a mai napig érezhető. Egyrészt ő volt az, aki ledöntötte azt a tabut, hogy az irányító 190 centinél – végződik. Manapság már a 190 centi szinte alapelvárás egy irányítótól, de például az amerikai középiskolás kosárlabdában egyre erősebb a tendencia, hogy 2 méter körüli irányítók vannak (akik még nőni is fognak). Másrészt Magic ledöntötte azt a tabut, hogy a 205 centi feletti játékosok ne fussanak, ne rohanjanak, ne üssék le a labdát – ma már szinte magától értetődőnek tekintjük, hogy DeAndre Jordanek és Rudy Gobert-ek első hullámban érkeznek fel egy lerohanáshoz, LeBron Jamesek, Kevin Durantek vezénylik le a fastbreaket. Nem kell leadni a labdát a 180 centis irányítónak, aki átbűvészkedi a labdát a félpályán – egyszerűen időveszteség, ami nem fér bele a felgyorsult játék mellett.

Larry Bird valami mást adott hozzá a játékhoz, méghozzá a precizitást és a technikai skillek fontosságát. A 50-40-90 (mezőny, tripla, büntető) első nagy művésze nélkül nem lett volna minta Dirk Nowitzki vagy Pau Gasol (de akár Kyle Korver, Predrag Sztojakovics, Reggie Miller) előtt, hogy hibátlan technikai repertoárral a rohanás és az ugrás NBA-jében is Hall of Famer szintre képesek eljutni. Óriási szerencse, hogy 1992-ben Bird ott lehetett a Dream Teamben Barcelonában, még ha csak percekre is – egy fizikai roncsként, gyakorlatilag visszavonulva is olyanokat villant, ami kisütötte az európai kosárlabda szemét, hogy „hoppá, ezt így is lehet?”

A Durant-effektus

A kicsit hosszabb (de fontos) történeti áttekintés után térjünk a tárgyra: LeBron James (Gilbert Arenas után szabadon) a Magic Johnson féle vonulat következő tagja, a modern kor kihívásainak megfelelően Vasember-jelmezben. Iszonyatosan sokoldalú, amit nyakon önt az erő és atlétika kivételes kombinációjával – és jelen esetben a „kivételes” a kulcsszó, ami miatt Michael Jordanhez is hasonlítható. Jameshez hasonló felépítésű és tudású játékost nem csak a mostani mezőnyben, de a következő évek mezőnyében sem látunk. Miért? Azért, mert Jamest nem tudod lemásolni, mert James kosárlabdája a fizikális képességeivel együtt működik – pont, ahogyan Michael Jordannél. A Levegő Ura találó (és eladható, de ez most mellékes) jellemzése volt Jordannek, míg LeBron James bármennyire is nem szereti már a Király becenevet, jól körülírja: királyi termet, királyi képességek, az egész jelenségről az jut az ember eszébe: elpusztíthatatlan páncélos lovag.

Kevin Durant más, ő inkább a Larry Bird féle vonulatba tartozik. Fizikálisan a „tank” az utolsó jellemző, ami eszünkbe jut róla, a „könnyed, elegáns, precíz, idegek nélküli” annál inkább. Nem egy páncélos lovag, hanem egy elegáns vívó. Amikor 2007-ben a ligába érkezett, szinte elfújta a szél, kellett 1-2 év, hogy elfogadható izomzatot építsenek fel neki, amivel érvényesülni tud. Viszont amíg James nagyon magas szintű csapatjátékkal semlegesíthető, Kevin Durantre évek óta nincs ellenszer – legalábbis az ellenfelek tarisznyájában. Sérülése mellett Westbrook játéka, illetve a Scott Brooks által erőltetett rendszer az, ami képes (volt?) visszafogni, egyébként gyakorlatilag megállíthatatlan évek óta.

Ami fontos Durantnél: nem csodákkal kereskedik az edző, aki példaképnek állítja. Nem kell ahhoz brutális izomzatot felépíteni, hogy sikeres legyen a játék, amit játszik. Nem kell emberfeletti rugókat tenni a lábunkba. Nyilván fizikális képességek manapság elengedhetetlenek, de ha 205-210 (de már a 215 sem eretnekség) centis végső magasságra taksált, vékony, fiatal srácok vagyunk, akik tudnak futni, ugrani, dobni és labdát vezetni, akkor adja magát az összehasonlítás: Kevin Durant.

(Ha nem tudunk dobni és labdát vezetni, akkor rá lehet menni a fizikális fejlesztésre, és nagyon jó palánk alatti blokkológép válhat belőlünk.)

Az első fecskék

Durant első hasonmása már a ligában van, Giannis Antetokounmpónak hívják – a Greek Freak mondhatni jókor volt jó helyen, nem teljesen tudatosan építették őt Durant mintájára. Ez látszik is még időnként, sokszor vannak nyers megmozdulásai, ugyanakkor a fejlesztési irányát befolyásolta már az Oklahoma kiscsatára. Akikre viszont Durant elemi hatással volt, még az amerikai középiskolás rendszerben vannak – közülük mutatunk meg most két fiatal tehetséget.

Az ausztrál Thon Maker a korábban felfedezett – belőle valószínűleg nem lesz mezőnyjátékos, az utóbbi időben igen jó dolgokat mutatott a palánk alatt is, egy új Kevin Garnett is lehet belőle. Viszont a videóban is látható lesz: periméter játéka kísértetiesen hasonlít Durantére – és ne feledjük, egy 213 centis játékost látunk. Bol Bol neve az ismertebb, ugyanis Manute Bol fia. Édesapja 231 centire nőtt, Bol Bol 15 évesen 210 körül van. Valószínűleg nem lesz akkora, mint a legendás blokkológép, de nem is kell: Bol úgy játszik, ahogy Kevin Durantet 15 évesen elképzeljük.

Thom Maker highlight:

Bol Bol highlight: