Ki, hova, megy? – Cleveland Cavaliers

 

Josh Smith kirúgása és Jabari Parker season-ending sérülése mellett az elmúlt napokban még egy nagyon fontos, bár talán kisebb visszhangot kiváltó esemény történt a Central Divízióban: megsérült Anderson Varejao.

Bár a braziltól egy-két szórakozóhelyen talán még elkérnék a személyit, a teste már nem egy 18 évesé: évek óta bajlódik kisebb-nagyobb nyavalyákkal, amit most betetézett egy Achilles-ín szakadás. Ilyen sérülés után a 32 esztendős Varejaóval mint decens, 30-35 perces kezdőjátékossal lehet még számolni – de nagyjából olyan hatékonysággal, amit Kobe Bryanttől láthattunk az idény eddigi részében, ami egyetlen, bajnoki címre törő együttesnél sem fér bele. Ráadásul Varejao a palánk alatti védekezés alapkövének számított a Clevelandnél, illetve ő az összekötő kapocs a 2010-es Cavaliers és a 2014-es Cavaliers között is – James egyik legnagyobb haverjaként kulcsszerepe lett volna a sikeres szereplésben.

Nem csak egy centert vesztettek el tehát a Lovagok, hanem egy extra csapatjátékost, egy nagyon jó közösségi embert, és talán a legfontosabb hustle playerüket, akinek a feladata lett volna a védekezésbeli lyukak betömködése a palánkok alatt. Talán szerencse a szerencsétlenségben, hogy az idei Varejaónál, ne szépítsük, már látszódtak egy kissé a fizikai öregedés jelei, vigyáztak is rá az alapszakaszban: annak ellenére, hogy nem volt megfelelő cseréje, 2008 óta a legkevesebb percet kapta (24.5). A kevesebb játékperccel viszont nem jött a hatékonyabb játék, egyedül a dobáspontossága ugrott nagyot, az utóbbi évek 48-49%-os mezőnymutatója után idén 55% felett dolgozott, a büntetők pedig 10%-kal jobban mentek neki, mint a karrierátlaga (73-63). Ebbe azért vastagon belejátszhatott az is, hogy más minőségű csapatban volt, mint az elmúlt években, kevesebb figyelem hárult rá. Sajnos (vagy nem sajnos) pontszerzőből fölösen vannak ebben a Cavsben nem csak az első, de a második vonalban is – így fájdalmasan érintette a csapatot, hogy Varejao lepattanózási mutatói, védekezési statisztikái jellemzően visszaestek, vagy stagnáltak.

Adott tehát egy súlyosan sérült center, aki éppen a szezon előtt kötött egy multi-year kontraktust: ebben a szezonban 9.8 millió, a következő kettőben összesen 19 millió dollár ütheti a markát – elmélkedésünk szempontjából elég annyi, hogy gyakorlatilag cserélhetetlen a szerződése. Bár a szakvezetés próbált nyugalmat sugározva sablon-nyilatkozgatni, hogy nem kapkodnak, felkészültek a small-ballra, a tegnapi, normális frontcourt nélküli Miami elleni szenvedés intő jel - nagyon gyorsan találni kell valakit, vagy valakiket. Mit lehet ilyenkor tenni, hogyan pótoljuk?

Első körben nézzünk szét csapatunk háza táján, majd miután láttuk Kevin Love-ot centert játszani és alaposan kibőgtük magunkat, vegyünk egy nagy levegőt, és szembesüljünk a valósággal: nem itt lesz a hosszútávú megoldás.

Brendan Haywood. Tényleg csak a tények kedvéért legyen itt a neve, az egy év kihagyás után visszatérő egykori Wizards-center önmaga árnyéka már: 5 perc, 1.3 pont, 1.2 pattanó – novemberben volt 35 éves, az előző szezont egy fáradásos törés miatt hagyta ki, ami a magasemberek legrettegettebb ellensége (Jao Ming tudna erről hosszasan mesélni). A bajnoki gyűrű megszerzése sem motiválhatja különösebben, mivel 2011-ben begyűjtött egyet a Dallas-szal – ő már az edzői karrierjére készülhet a Cavsnél, már ha vannak ilyen irányú ambíciói.

Kevin Love. Szeretjük a nagy fehér srácot, aki ahol áll, onnan veri be a nagyobbnál nagyobb kosarakat, de ő és a „rim protector” kifejezés egy mondatban minimum szürreális. Adja magát az összehasonlítás: amíg Miamiban Chris Bosh-t el lehetett adni időnként ilyen szerepkörben, Love alkatilag alkalmatlan erre a szerepre. Ő az a játékos, aki támadásban ultra hatékony tud lenni, a túloldalon pedig egy palánk alatti elrettentő mellett szépen bedolgozik lepattanókkal, akár meccsenként 15-20-at is képes összeszedni - a stretch-four kosárlabdázó T-1000-es, továbbfejlesztett modellje, maradjon is meg annak.

Lou Amundson. Annak idején a Phoenixben nem lehetett nem szeretni a lobogó hajú (v)erőembert, aki Steve Nash mellett sokkal jobb kosarasnak tűnt annál, mint amilyen valójában. Az elmúlt években megbízható cserejátékos volt, de 32 éves – még mindig Metallicára melegít be, de soha nem lesz már belőle csúcsbanda frontembere.

Tristan Thompson. A jamaicai gyökerekkel rendelkező, de az újkori kanadai tehetségkutatás egyik első ékköveként az NBA-be kerülő erőcsatár volt eddig talán a James-Irving-Love trió összeállásának legnagyobb vesztese. Tavaly 36 dupla-duplát hozott, mind a 82 meccsen kezdő volt, és egyik legnagyobb hiányosságát, a büntetődobásokat is javítani tudta azzal, hogy dobókezet váltott és megtanult ballal dobni - a közel 70 százalék már elfogadható. Idén viszont a cserepadra szorult, csökkentek a percei, és bár dobóhatékonysága nagyon nagyot javult (mezőnyből 48-ról 54%-ra), és a játék többi szegmensében is jól teljesít, az ő fejlődési íve megtörni látszik – nem igazán derült ki, hogy mi is az ő szerepe a csapatban, így azt sem sikerült eldönteni, hogy merre fejlesszék tovább. Arra azért luxus tartani, hogy Kevin Love cseréje legyen: Thompson még mindig csak 24 éves lesz márciusban, nem sérülékeny, 12,10-et képes átlagolni gyakorlatilag bárhol és bármikor – emellett jó mentalitású, és van is még benne potenciál. Egy valamire viszont soha nem lesz alkalmas: a rim protector szerepre, egyszerűen túl alacsony és nincsenek meg hozzá sem a rugói, sem a kilói. Jelenleg egy szegény ember Kevin Love-ja, esetleg egy gazdag ember Kris Humphries-a.

Második lépés: FA-piac. Kenyon Martin állítólag már be is jelentkezett a Cavsnél, viszont ő a fáradásos törések, mikrotörések témakörben tudna többet hozni Haywoodnál – és jövő héten ünnepli 37. születésnapját. 10-15 percekre jó lehet valamikor, a PO-ban aranyat érhet a rutinja egy-egy fontos játéknál. Lou Amundson helyett ő egy upgrade lenne – a pad végén. Jermaine O’Neal jó eséllyel nem fog Ohióba költözni, amikor több csapatnál is tárt karokkal várnák a régi cimborák, akik közül sajnos egy sem keveredett el a Clevelandhez.

Nagyon úgy fest, hogy a rövidke FA-lista végére is értünk – marad a harmadik lehetőség, a cserepiac. A Cavsnél a legnagyobb csereértékek Dion Waiters (bár nehéz személyisége jelentősen csökkenti a tényleges értékét), az újonc hátvéd Joe Harris, illetve ha nagyon muszáj, Tristan Thompson is. Emellett náluk van a Grizzlies 2015-ös elsőköröse, valamint kis csavarral ugyan, de a saját 2015-ös elsőkörösük is (amit a Bulls kicserélhet a sajátjával) – jelen állás szerint tehát két kései elsőkörössel (Top20-Top30) is beszállhatnak 1-1 cserébe.

Timofej Mozgov. Jelenleg az orosz center jelenti az észt a Nuggets JaVale McGee-vel súlyosbított magasember-állományában (oroszul a „mozg” agyat jelent), ráadásul köztudott, hogy a Cavs edzője, David Blatt hosszú éveken át volt a CSZKA Moszkva és az orosz válogatott szakvezetője, így az egykori Himki-játékost közelről ismeri. Mozgov figyelemreméltó fejlődésen ment át az elmúlt 1-2 évben, kispadmelengető 3. számú centerből stabil kezdővé avanzsált. Mindenből van egy kevés: nem öreg (27 éves múlt), képzett, 216 centijéhez képest kifejezetten mobilis és ruganyos, és nagyon sokat keményedett az elmúlt években. Ami nála a kérdőjel, hogy mennyire is lennének ők jók Kevin Love-val védekezésben – Kenneth Farieddal nem alkottak rossz duót, de itt ilyen erőcsatár nincs, aki repkedne. A másik kérdőjel, hogy a szintén vékonyka centersorral rendelkező Nuggets mit adna fel érte – gyaníthatóan sokkal többet kérnének, mint amennyiért megérné elhozni az idén 4.65 milliós, jövőre (csapatopciós) 4.95 milliós, vagyis igen kellemes szerződéssel rendelkező centert.

Brandan Wright. A Dallasból a Rondo-cserében kipaterolt Wright előnyei: hosszú karok, nagy emelkedés, 5 milliós lejáró szerződés, playoff-rutin, jó forma, 27 éves életkor. Hátrányai: 208 centiméter és 95 kg. Wright bárkit képes leugrani, leblokkolni, de csak akkor, ha mindezt nem egy 110 kilós centerrel a nyakában kell megoldania, mert akkor elveszett – és a 110 kilós center nem extrém az NBA-ben. Ha Kevin Love és Tristan Thompson feláldozza magát és a centereken védekeznek, akkor jó megoldás – viszont talán túl nagy ár a csapatjáték oltárán. A Boston biztosan benne lenne a cserében, de Danny Ainge-t ismerve meg is kérnék az árát, annyira viszont nem jó opció véleményem szerint.

Brook Lopez és Roy Hibbert. A Nets sérülékeny centerére rátették az „eladó” cédulát, viszont idén 15.7 milliót keres, jövőre pedig játékosopciója van majdnem 17 millióra. Ha lehívja, akkor gondot okozhat Kyrie Irving új szerződése, ha nem hívja le, akkor kilép az FA-piacra, egyik sem túl szerencsés - amellett, hogy porcelánból vannak az ember bokái, óriási rizikó. Hibbertnek szintén játékosopciója van 15 és fél millió dollárról, illetve James-szel közel sem „makulátlan” a múltjuk – illetve a Pacers és a Cavs igazi lokális rivális.

Andre Drummond. Ha gyűrűvédő, akkor több hibája ellenére Drummond nagy upgrade lehetne – sajnos megszerezhetetlen, pláne egy csoportriválisnak.

Kosta Koufos. Őt szorította ki anno Mozgov a Denverből, azóta csak keresi önmagát Memphisben. Lenne értelme leigazolni, viszont kezdőként (legalábbis ebben a Cavsben) minimum véleményes.

Larry Sanders. Az utóbbi másfél évben inkább botrányairól és sérüléseiről, mint sem a jó játékáról szóltak a hírek – ugyanakkor Sanders még mindig csak 26 éves, egy nyerő típusú közegben lehetne vele kockáztatni. Ami elrettentheti a Cavalierst a Bucks megkeresésétől, a sérülékenység, illetve az a 2018-ig szóló kontraktus, ami évi 11 millió dollárról szól.

Rudy Gobert. A francia magasember az újhullámos centerek egyik nagy reménysége: 218 centi, 111 kg, kegyetlen karfesztáv, mobilitás – és nyáron még mindig csak 23 éves lesz. 2014 őszére nagyon nagyot fejlődött a másodéves óriás, elsősorban fejben, sokkal tudatosabb, és egyre jobban használja ki zseniális fizikai adottságait. 36 percre vetítve már újoncévében is 3.4 blokkot mutatott be, de akkor ez még inkább elméleti síkon működött, mert nagyon keveset volt a pályán. Idén viszont ténylegesen hozza az 1.8 blokkot mindössze 18 és fél perc alatt, a játékát figyelve is úgy tűnik, hogy ha még idén nem is, jövőre már egyértelműen kihívója lehet Enes Kanternek a kezdőcenter posztjáért folyó házi versenyben. Ha ilyen ütemben fejlődik, a liga egyik legjobb védekező centere lehet belőle – a Cavs szerencsétlenségére ezt már Utahban is pontosan látják, így elég nehéz lesz megszerezni.

Gorgui Dieng. A szenegáli center januárban már 25 éves lesz, de még csak második évét tapossa az NBA-ben – előtte a Louisville-ben játszott az NCAA-ben, 2013-ban bajnok és konferenciája legjobb védője volt Rick Pitino kezei alatt. Nagyon érett játékot mutatott már tavalyi újoncévében is, nem nagyon akart hősködni, tette a dolgát: blokkolt, pattanózott, zsákolgatott – az idei világbajnokságon pedig a meglepetéscsapat Szenegál húzóembere volt. A nemzetközi rutint szeretik Clevelandben, és Dieng tényleg egy nagyon intelligens védőjátékos. A gond az, hogy nagyon nehéz lesz elmozdítani Minnesotából, ahol Nikola Pekovics bokagondjai most már krónikussá váltak, Dieng pedig ár-érték arányban nagyon jó: idén és jövőre összesen fog keresni 3 millió dollár alatt, majd 2016-17-re lesz egy 2.4 millió dolláros Team Option-je. Hiába van nagyon jó kapcsolatban a két franchise (a nyári Love és Wiggins köré épülő csere igazi win-win szituáció volt), lehet, hogy egy Tristan Thompsont kellene beáldozni – és ő már a nyáron sem volt alku tárgya.

Ed Davis és Jordan Hill. A Lakersnél komoly célok nincsenek idén (bár a vezetőség kitart amellett, hogy ez nincs így), Davis és Hill is lejáró – illetve Davisnek 1.2 milliós Player Optionje, Hillnek 9 millió dolláros Team Optionje van 2015-16-ra, de mindkettő inkább csak elméleti lehetőség. Ed Davis Brandan Wrighthoz hasonló felépítésű, de nála kicsit sűrűbb erőcsatár, aki nem igényel sok labdát, de nagyon jól pattanózik és kiválóan blokkol. Jordan Hill nagyjából ugyanez, bár papíron egy fokkal képzettebb – egyikük sem igazán rim protector (bár Davisben idén mocorog valami), viszont így csomagban, vagy egyenként is mozdíthatónak tűnnek. Valószínűleg Joe Harrisen és/vagy az egyik elsőkörösön kívül nem is nagyon kérhetne értéket értük a Lakers (és már ez is alulról súrolná a pofátlanság határát) – ez simán bevállalhatónak tűnik, ha azonnali segítségben gondolkodnak Clevelandben.