Lakers: fejetlenség vagy irányított káosz?

Nyugodtan mondhatjuk, hogy ezen a nyáron a Los Angeles Lakers nem hagyományaihoz méltóan szerepelt az off-szezonban. Korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy a liga - legjobb korban lévő - legjobbjai (különösen, ha centerekről van szó) egy másik csapatot válasszanak a maradás helyett. Dwight Howard lépését persze lehet szakmai, pénzügyi okokkal magyarázni (és nem is járunk messze a teljes igazságtól, ha így teszünk), ugyanakkor abban is van valami, hogy egyszerűen nem érezte jól magát a közegben.

A közegben, ahol többszörös bajnokok, MVP-k, All-Starok között kellett bizonyítania, és ahol bizony a játékának minősége, a személyisége, sokszor önsajnálatba hajló viselkedése (ami egyébként nem csak rá jellemző a sztárjátékosok között) a szezon közepétől kezdve egyre jobban kiverte a biztosítékot a csapattársaknál, edzőknél és a lila-sárga szemüveget időnként lerakó szurkolóknál. Kobe Bryant a szezon közepén azt nyilatkozta: mindenkinek fáj valamije, de profi játékos ezzel nem foglalkozik – ezzel burkoltan azt üzente Howardnak: ne siránkozz, hanem játssz! Bryant habitusát ismerve ez nem sok jót jelent…

Ismerjük persze Kobe Bryantet, aki Achilles-ín szakadásból lábadozva is azt mondja, hogy ő bizony nem nagyon adna le a fizetési igényeiből, és gyaníthatóan a csapat vezetését csak akkor akarja átadni, amikor visszavonul – ugyanakkor nagyon beszédes volt számomra Kareem Abdul-Jabbar nyilatkozata azok után, hogy Howard a Houstont választotta. Jabbar a Lakers legendája és a ligatörténet egyik legjobb centere - ám az már kevésbé közismert, hogy ez elmúlt pár évben egyszer-kétszer alaposan összerúgta a port a vezetőséggel, neki semmi érdeke nem fűződött ahhoz, hogy Howard elmenjen vagy maradjon. Jabbar azt mondta: Howard tipikus példája az örök tehetségnek, aki soha nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.

Ez azonban csak az érem egyik oldala, mint látni fogjuk a későbbiekben.

Akárhogyan is, Howard távozása egy nagyon szokatlan esemény volt a Lakersnél. A másik, első hallásra tabukat döntő hír: a Los Angeles Lakers spórol, illetve olcsó játékosokkal tölti fel a keretét – akkor, amikor Kobe Bryant esetében ketyeg a biológiai óra, és ezekkel a lépésekkel egy újabb évet vesztegethet el arra a hátvéd, hogy dicsőségesen (értsd: újabb bajnoki címmel) vonulhasson vissza. Korábban egyszer már fordult elő hasonló eset, hogy két klublegenda a visszavonulása felé járt. A 70-es évek elején Elgin Baylorral és Jerry Westtel szemben a végletekig türelmes volt a klub vezetése, igyekeztek minél jobb játékosokat hozni melléjük, és akkor sem estek kétségbe, amikor a Wilt Chamberlainnel megerősített állomány kétszer elbukta a bajnoki döntőt, harmadik évben pedig be sem jutott oda. Nem robbantották a keretet, nem szerződtettek filléres kosarasokat – ennek eredménye lett az 1971-72-es évad, ahol az öreg maggal rendelkező csapat (igaz, már Baylor nélkül, aki visszavonult a szezon elején) 24 évig fennálló rekordot ment az alapszakaszban, és bajnok lett. Hozzáteszem gyorsan: más idők, más volumen, más liga.

Rendszeresen olvasgatva a fórumokat, többen a pokolba kívánják Jim Busst, amiért egy-két év alatt lerombolja azt a ’győztes és mindenből jól kijövő’ mítoszt, ami a Lakerst jellemezte, és amit az édesapja, Dr. Jerry Buss felépített. Pedig itt nem Jim Buss a "hunyó", és nem testvére, Jeanie Buss (Phil Jackson élete párja) lesz a "megmentő" - bár lehet, hogy végül ezeket a szerepeket osztja rájuk a Buss-család.

Fejetlenség vagy irányított káosz, tettem fel a kérdést az elején – ahogy én látom, mindkettő. Fejetlenségnek indult, de irányított káosz lett belőle.

Fejetlenség

Idén februárban hosszan tartó betegség után elhunyt Dr. Jerry Buss, azonban ekkor már két éve, 2011 nyara óta nem ő hozta a döntéseket a Lakersnél, hanem Jim Buss és Mitch Kupchak GM. Ha visszaemlékszünk, Phil Jackson ekkor, 2011 nyarán jelentette be, hogy neki elég volt, távozik. A liga elmúlt 25 évének legeredményesebb edzője elment, és az új vezetésnek rögtön a nyakába szakadt a probléma: ki legyen helyette? Utólag nézve talán hibáztak, amikor nem Rick Adelmant, hanem Mike Brownt hozták a csapat mellé – ugyanakkor Adelman talán ott tudott volna több és jobb lenni, hogy kezeli azt a problémát, amit a decemberben meghiúsult Paul-csere hozott. Ha azonban azt nézzük, hogy a megsértődő Lamar Odom (az előző év legjobb 6. embere!) azonnal cserét kért és gyakorlatilag a semmiért távozott, Pau Gasol is érezhetően megsértődött, akkor sokkal többet ő sem tudott volna kihozni ebből a keretből. Brown sikeres akart lenni, ezért Andrew Bynumot előtérbe tolta, Kobe Bryantet viszont háttérbe – egy rutinosabb edzőnél ez talán fel sem merül (legalábbis nem ilyen mértékben), ez lehetett a fejetlenség egyik jele.

A 2012-es évben a sima második körös kiesés után megint kapkodni kezdett a menedzsment, bár látszólag jó döntést hoztak azzal, hogy az egészségügyi problémái mellett Bryanttel és Gasollal sem jól kijövő Bynumot elcserélték Dwight Howardra. Talán ők sem gondolták, hogy a közeg nem lesz megfelelő Howard számára, és magabiztosan nyilatkoztak arról: igaz, hogy Howard szerződése 2013 nyarán lejár, de elképzelhetetlen, hogy ne írjon alá egy többéves új kontraktust – mert a tradíciók, lehetőségek, et cetera, et cetera. Körbehordozták, mint eleink a harcba hívó véres kardot, Steve Nash megszerzése után jöttek a nyilatkozatok arról, hogy meglesz hamarosan a 17. bajnoki cím – a szezon elején azonban a valóság kijózanító pofont adott a menedzsmentnek.

Dwight Howardnak mindig volt valami gondja, Pau Gasol élete legrosszabb formájában volt, Steve Nash szinte azonnal kidőlt, a cseresor semmit nem ért – és jöttek a vereségek. Ilyenkor már nem lehet lecserélni a játékosokat, csak az edzőt. Mike D’Antoni kinevezésénél éreztem azt először, hogy ennyire nem lehet (elnézést a kifejezésért) hülye és befolyásolható az az ember (Mitch Kupchak), aki közel 30 éve dolgozik a Lakersnél GM-asszisztensként, majd GM-ként, és akit az egyik legjobbnak tartanak a szakmájában.

Cui prodest, kinek állt érdekében – tehetjük fel a kérdést, ami a római jog óta a büntetőjog egyik alapja. Lefordítva a szituációra: kinek és miért jó az, ha a Lakers bűngyenge?

Irányított káosz

Ha ettől a ponttól kezdve feltételezzük, hogy a Lakersnél úgy döntöttek: ez a csapat ebben a formában már nem bajnokesélyes, és vagy újra kell építeni, vagy szinte teljesen át kell strukturálni, akkor véleményem szerint máris ’minden a helyére kerül’, és megérthetjük az azóta zajló események mozgatórugóit.

Pénzügyek. Ha Dwight Howard aláír 2013 nyarán, akkor 2013-14-ben az új CBA miatt közel 200 millió dollárt kellett volna kiadni bérekre. Ez egy bajnokcsapat esetében, illetve a 2013-14-től kezdődően ketyegő, nagy értékű helyi kábeltelevíziós szerződés miatt még megérte volna – de egy jó középcsapat esetében már az egészen extrém minőségű piacon tevékenykedő Lakersnek sem fért volna bele. Különösen úgy, hogy 2012-13-ra is 30 millió dollárt kellett kifizetni luxusadóként – playoff menetelés és extra bevételek nélkül - ami messze a legtöbb a ligában! A megoldás? Leépítés. Egyrészt mindenre udvarias nemet mondani, amit Howard kér (a houstoni igazolás után derült fény arra, hogy Howard sok mindent kért, de semmit nem kapott meg). Másrészt a sikertelenség miatt meglévő feszültséget fenntartani az öltözőben, fenntartani a pressziót Howardon Bryant révén, aki (mint láthattuk az idényben) a belét is kihajtotta azért, hogy sikeres legyen a csapat - míg ennek ellenkezőjét a vak is láthatta Howardon, aki leginkább saját egészségére akart vigyázni, hiszen nyáron alaposan megcsappant volna a piaci értéke sérülten. Ráadásul a Bryant-Gasol barátság legendás, és Bryantet az is inspirálhatta, hogy a félgőzzel kosarazó Howard Pau haver elől veszi el a lehetőséget.

(Zárójelben tesszük hozzá a pénzügyekhez: a kaliforniai örökösödési törvények és adók miatt az örökösök érdeke az, hogy minél kisebb értékűre becsüljék fel az örökséget. Egy profi sportcsapat esetében a pillanatnyi gyenge szereplés+nagy költség kombináció nyilvánvalóan csökkenti az értéket.)

Szakmai rész. Olyan edzőt szerződtetni a csapat élére, aki tökéletesen alkalmatlan a jelenlegi kerethez. Mike D’Antoni kiváló alany volt, hiszen korábbi csapatai soha nem védekeztek, ellenben szétfutották az ellenfelet – emellett hatalmas, konfrontálódásra hajlamos egóval és kiváló beszélőkével áldotta meg az Úr, sőt még Kobe Bryanttel is jóban van (volt). A szaladgálásra a magas átlagéletkorú Lakers szinte teljesen alkalmatlannak is bizonyult. Viszont azzal, hogy alaposan ’megfuttatta’ a sztárokat, sikerült elérni, hogy előbb Pau Gasol régi talpsérülése újuljon ki sokkal durvább formában, utána az izomember Metta World Peace szedjen össze térdsérülést, végül a Vasembernek számító Kobe Bryant szenvedjen olyan sérülést, ami nagy valószínűséggel túlterhelés miatt alakult ki. Ha visszaidézzük Bryant sérülését, egy olyan kitámasztásnál történt, amilyenből milliót csinált pályafutása során meccseken és edzéseken, teljesen problémamentesen.

A jelen és a jövő

Az eredmény ismert: a Lakers nagyon rosszul szerepelt az idényben, Dwight Howard pedig ingyen és bérmentve távozott a csapattól. Kobe Bryant súlyos sérülés után lábadozik, így tulajdonképpen esély sincs arra, hogy 2013-14-re contender csapat legyen Los Angeles Lakerses felében. Azért sem, mert jó néhány csapat a következő 1-2 évre építkezik, és ebben az építkezésben esély sincs utolérni őket.

Egy felelős vezető ebben a helyzetben egy dolgot tehet: spórol és előre tekint. A közvélemény pedig egy emberként áll ki mellette, mert jelenleg tényleg nincs más lehetősége. Metta World Peace-t amnesztálták, minimum vagy alacsony szerződésű játékosokat hoztak egy évre, és ezekkel a lépésekkel, ha nem is kezdtek nyílt tankolásba, de nem lepődnénk meg, ha a Lakers nem jutna be a 2014-es rájátszásba.

Így fest tehát a jelen, egy valamiről viszont nem ejtettünk szót – a Lakers jövőképéről.

A pénzügyi jövő – a fentiek tükrében nem meglepő módon – fényes. Az új kábeltévé-szerződés elkezd termelni, jövőre kezelhető méretű lesz luxusadó, és 2014 nyarán gyakorlatilag Steve Nash 9.7 millió dolláros és Robert Sacre 915 ezer dolláros szerződése kivételével nem marad bent fizetés (előbbi is csak 2015 nyaráig ketyeg). Mivel időközben Mike Brown is munkát kapott Clevelandben, az ő szerződéséből hátralévő időt sem kell fizetni, így Mike D’Antoni ’jó mór módjára’ akármikor mehet.

A szakmai jövő is jó lehet. Jó edzőt bármikor lehet találni, emellett Los Angeles még mindig maximálisan vonzó a legnevesebb szabadügynökök számára Hollywood és a kivételes marketinglehetőségek miatt – és FA-kből lesz egy pár már 2014 nyarán is. A teljesen kiürülő sapka és a lejáró szerződések megadják a mozgásteret, hogy a menedzsment szabadon eldöntse: ki (és meddig) kell, és ki nem kell a következő időszakra – hiszen nem fogja már kötni sem Kobe Bryant elcserélhetetlen szerződése, sem Pau Gasol és Bryant barátságából adódóan Gasol kvázi érinthetetlensége sem. Akár két fiatalabb szabadügynök sztár maximális szerződése is be fog férni a sapka alá, és jó eséllyel Kobe Bryant (esetleg Gasol) is jócskán alább fog adni az igényeiből – éppen a ’kiváló üzleti környezet’ és a bajnoki cím esélye miatt.

Azt se feledjük, hogy a Lakersnek jó eséllyel lesz egy lottery pickje az utóbbi évek legerősebb draftjának várt 2014-es börzén, könnyen lehet, hogy már a 8-10. hely környékén választhatnak. Ennyire elöl a Lakers nem nagyon szokott hibázni, elég, ha csak végignézzük, hogy az elmúlt bő 20 évben kiket választottak ki a lottery-ben: George Lynch (1993), Eddie Jones (1994), Kobe Bryant (1996, a Charlotte Hornets választotta, de szinte azonnal cserélte a Lakershez), Andrew Bynum (2005). Közülük egyedül Lynch tekinthető buktának, a többiekből minimum All-Star játékos lett. Ez alapján joggal feltételezhetjük, hogy a szabadügynökök mellett egy relatíve kis fizetésű, de nagyon tehetséges fiatal játékost is sikerül megszerezni.

Összefoglalva úgy gondolom, hogy a többi csapat építkezése, korszerkezete miatt a Lakers már megpróbálhatja a 2015-ös bajnoki címet megcélozni, azonban a realitás inkább azt mondatja velem, hogy egy fecske nem csinál nyarat – azaz egy nyár alatt csak a csillagok különleges együttállása folytán lehet bajnokcsapatot felépíteni. A reális cél az lehet, hogy az újjáépülő csapatnak kel még egy nyár, hogy a felmerülő lyukakat befoltozza, a nem beváló játékosokat eltávolítsa (ne feledjük: Steve Nash közel 10 milliós szerződése 2015 nyarán lejár) – ezt követően lehet beszélni arról, hogy 2015 őszére azt mondhassuk: a Lakers egy valódi contender gárda. Addig lesz egy szűk esztendő, majd egy reményteljes év – ez a két év a csapatépítés mellett elég lehet Kobe Bryantnek arra, hogy végrehajtson pár lélektanilag (számára) fontos előzést az örökranglistákon, majd három év múlva, bajnoki címmel a tarsolyában vonuljon vissza.