Playoff-percek: Anthony Davis megszolgálja az árát

Anthony Davis megszolgálja az árát

Sokan kérdőjelezték meg a Los Angeles Lakers múlt nyári döntését, melynek keretében rengeteg fiatalt küldött New Orleansba Anthony Davisért, gyakorlatilag a csapat alapját odaadták az arany-lilák - pedig már akkor is csak az volt a kérdés, hogy Davis egészséges marad-e, illetve hogy játékban 100%-ig elfér-e LeBron James mellett, nem pedig az, hogy megér-e ennyit. A középszerű, vagy annál valamivel jobb, ígéretes, de közel sem kész játékosok közül egyikben sem látszott Davis-szintű potenciál, ez pedig igazából el is dönthette a kérdést - főleg hogy Jamesnek most kellett egy olyan társ, akire építhet, nem öt év múlva egy olyan, akire talán építhet.

Nos, Davis eddig maximálisan be is bizonyítja, hogy megérte feladni érte Brandon Ingraméket: az alapszakaszban is ott volt a liga legjobbjai között támadásban és védekezésben is, de igazán a playoffban domborodik ki, hogy mekkora érték ő. Eddig gyakorlatilag minden csapat ellen mismatch-et jelentett a skillsetje miatt, hiszen centermagassága mellé hátvédekhez illő sebességre képes, atletikus és úgy lehet vele small-ballozni, hogy közben mégis magasabb marad a csapat - megvan a dobása, megvan a benti dominanciája és megvan a védekezésbeli sebessége is ahhoz, hogy igazi rémálom legyen bárki számára. A Portland sem tudott vele mit kezdeni (29,8 pont, 9,4 lepattanó, 4,2 gólpassz, 1,6 blokk, 1,4 labdaszerzés, 59,3% mezőnyből), a Houston alacsony szerkezete ellen ő volt a döntő faktor (25,4 pont, 12,4 lepattanó, 4 gólpassz, 1,4 blokk, 58,8% mezőnyből), majd a Denver ellen is oktatott - a második meccsen bevert győztes buzzerje mellett is átlagolt 31,2 pontot. A Miami ellen most megint ő az egyik kulcs, a zónavédekezés fő ellenszere, aki az első két meccsen átlagban 33 pontot, 11 lepattanót, 3 gólpasszt és 1,5 blokkot jegyzett úgy, hogy 63,7%-kal dobott - emellett védekezésben is ő jelenti az alapot, ott is ő a legfontosabb játékos.

A 2002-es döntő harmadik meccse óta most fordult elő először egy Lakers-párossal az, hogy mindketten 30 pont fölé jutottak egy fináléban, a csapat pedig eddig 20-1-re áll akkor, amikor ők Jamesszel 60 pont felett zárnak, ez is a Shaq-Kobe duó megidézése az előző statisztika mellett.

Davis egyébként mindkét meccs első három negyede alatt elérte a 30 pontot, Lakerként ezt is Shaq csinálta meg utoljára döntőben még 2002-ben, ráadásul AD az ötödik olyan játékos az NBA történetében, aki élete első két nagydöntős meccsén egyaránt megdobta a 30-at - utoljára Kevin Durant csinálta ezt meg 2012-ben, előtte Michael Jordan (1991), Rick Barry (1967) és Hal Greer (1967) volt erre képes.

Rajon Rondo sok a Heat újjászerveződő zónájának, de azért megnéznénk a rendszert Adebayóval

Az első meccsen alig került elő a zónavédekezés, most viszont muszáj volt előkapni, hogy ne tudjon kettő-kettőzni a Lakers, de Bam Adebayo nélkül nem állt össze a dolog. Egyrészt Rajon Rondo félelmetesen olvasta a játékot, amikor kellett, rászúrta a hármast, amikor kellett cselezett és passzolt, amikor kellett, bement a zóna közepébe és ott alkotott - ezt hívják rutinnak, pontosan tudta, mit kell csinálnia. A Lakers elég hamar ráérzett arra, hogy mozgassa meg a zónát, sikerült üresre játszani a büntetővonalnál felbukkanó társat, onnantól pedig általában vagy könnyű dobóhelyzet következett, vagy jöttek az alapvonali belépések és ziccerek. Adebayo nélkül a zónavédekezés “vége” hiányzott, nem akadt olyan játékos, aki a magasságával, hosszú kezeivel, atletikusságával el tudta volna bizonytalanítani a körtében lévő labdás játékost - plusz rendszerszinten Adebayo az, aki hátulról-középről látja a helyezkedéseket és irányítja a zónát, ebben sem igazán tudták őt pótolni, bár hozzátehetjük, hogy ez nem is könnyű. Spoelstra mindent megpróbált, igyekezett mixelni a zónát emberfogással, a rotálás is jobban ment, mint az első meccsen, az érdemi cseresor (Olynyk, Nunn, a mezőnyből 3/3-at vágó Iguodala) kivétel nélkül sokat tett hozzá, de mindez hiába, ha az alapvédekezés nem működik. Crowder hiába dobott extrán, gyakorlatilag végig utas volt hátul, Davis-ék szépen eljátszadoztak vele, James is szinte azt csinált, amit akart. Tyler Herrót és Jimmy Butlert egyébként érdemes kiemelni: Herro 43 perce alatt egy ponttal kapott ki a Heat, amikor öt percet ült, kilenccel, Butler 45 perce alatt is csak három ponttal volt jobb a Lakers, a három perces pihenője alatt viszont héttel égett a Heat - ők ennél többet nem nagyon tudnak hozzátenni, és már ez is extra. 

Udonis Haslem beszéde elsősorban Duncan Robinsonnak szólt

A veterán erőcsatár egyik időkérésnél elhangzott noszogató szavait leginkább a Miami triplavetője szívlelheti meg, mert óriási lyuk volt ma védekezésben, és ami ennél fontosabb a Heat szempontjából, támadásban is. Már a korábbi playoff-körökben is előfordult, hogy egyszer-kétszer elvették a dobásait, de a nagydöntőben most már másodjára dob rettenetesen - az első meccsen 0/3-mal dobott, a másodikon 2/7-tel, ami tőle szintén gyenge, de amíg elsőre még a védekezése valamennyire rendben volt, másodjára konkrétan pályán tarthatatlannak bizonyult. A -21-es plusz-mínusz mutató ezúttal a valóságot mutatja, hátul időnként csak “lehajtott fejjel” lézengett, mentálisan nehezen tudja magát túltenni az egy-egy playnél elszenvedett apró kudarcokon. Minden tiszteletünk Kelly Olynyké, mert bár jó játékos, de azért nem extraklasszis, mégis mindent kitett a pályára, amit tudott, ugyanez igaz a kevés percét hasznosan töltő Meyers Leonardre is, Kendrick Nunn pedig beszórt 13 pontot, adott pár gólpasszt, betakarta Anthony Davist és emellett négy lepattanóba kapaszkodott bele. Nem arról van szó, hogy Robinson nem akar, de amíg az újonc Tyler Herrónál az mondható el, hogy ő csak technikailag újonc, addig a másodéves Robinsonra inkább az áll, hogy csak technikailag másodéves, sokat kell még érnie fejben. Az offszezonban neki nagyon sokat kell videóznia és fejlesztenie játéka más elemeit is a tripla mellett, mert a rájátszásban azonnal kijön, ha valaki egydimenziós - addig viszont fejben össze kell raknia magát és nem elkedvetlenedni egy-egy rossz élmény után. 

A Lakers cseresora ennél messzebb nem is lehetne a leépítéstől

A playoffban rendszeres, és egyébként láthattuk már a Heattől is, hogy idővel hétfős, maximum nyolcfős rotációra olvad le egy csapat játéka, ahogyan megyünk bele a rájátszás sűrűjébe, de egyelőre a Lakersnél ez továbbra sincs így. Ma is négy csere játszott 16-23 perc között, a kezdőben Howard 17, Danny Green 22 percet kapott, KCP és a két sztár játszott csak 30 perc felett. Frank Vogelnek valahogy az egész playoff alatt sikerült tűzben tartania az érdemi második sort és egyúttal eredményesnek is maradni, ez pedig most igencsak jól jött. Az első meccsen remekül dobott Danny Green és KCP, ott lengett ki a pozitív oldalra a hinta, ma pedig jött a másik véglet: ketten együtt 3/19 triplát dobtak (rá). Hátul ugyan mindketten hozták magukat, de Green perceit kicsit limitálta is Vogel, amit nyugodt szívvel megtehetett, mert Rajon Rondo 3/4, Alex Caruso 2/4 triplát vágott be. Ehhez vegyük hozzá, hogy Kyle Kuzma és Markieff Morris is elfogadhatóan (2/6, 2/5) célzott, összességéből a kispadról kilenc hármas érkezett olyan aránnyal (9/19), ami ellensúlyozta Greenék gyenge napját. 

Herro Magic előtt

Eddig Magic Johnson volt a valaha volt legfiatalabb játékos, aki kezdőként kapott szerepet egy NBA-döntőben, most viszont Tyler Herro megdöntötte ezt a rekordot - a Miami újonca 20 évesen és 256 naposan érte ezt el, nyolc nappal fiatalabban, mint Magic. Herro most jobban is játszott, mint legutóbb, vele a pályán csak -1-ben volt a Heat, abban az öt percben kaptak ki jobban, amíg leült - persze alapvetően csak Goran Dragic sérülése miatt került be a kezdőbe, de a rekord az rekord...