Playoff-percek: Az igazán jó magasemberek még mindig kellenek

Az utolsó játéknál villant a playoff-rutin

Az első meccsen is óriási szüksége volt a Lakersnek a cseresor rutinjára – akkor Howard védekezésére és Rondo játékszervezésére. Most mindkét veterán haloványabb volt, ugyanakkor az utolsó játéknál Rondo villámgyors változtatása bizonyult döntőnek. Az alapjáték ugyanis az lett volna, hogy Jamest izolálják, és majd megoldja a hátralévő 2.1 másodpercben. Michael Malone azonban egyrészt Jerami Grantet rakta Jamesre, aki magas, atletikus és jó védő, így az első opció nem működött. Malone Mason Plumlee-t tette rá Davisre, hogy megakadályozzon egy fellöbbölést a magasembernek, így tulajdonképpen jól le is védték a két sztárt. A gond az volt denveri szempontból, hogy Davis is felmérte, hogy befelé nincs útja, ezért kifelé vált le Plumlee-ról, aki nem bírta lekövetni lábbal, a Davishez legközelebb álló Grant a feladatára koncentrált, hogy James ne kapjon labdát, így maradhatott üresen a Lakers magasembere.

Ez viszont még csak a feladat egyik fele, és jött ki a rutin és az összeszokottság. Egyrészt a rutin, mert Rondo észrevette, hogy Jamesnek bedobni kockázatos, inkább türelmes volt és megvárta, amíg Davis üresre játssza magát. Másrészt az összeszokottság, hiszen korábban Rondo és Davis játszott együtt New Orleansban. James a meccs után elmondta, hogy abszolút arra számított, megkapja a labdát, de Rondo nagyszerűen olvasta a szituációt és átírta a forgatókönyvet.

Talán nem is baj, hogy Davis kapta a labdát a végén

Malone a meccs elején a megszokott kezdőjével állt fel, James pedig csapata első 12 pontját szerezte, végül 10/20-as mezőnnyel, 3/8-as triplával és 3/4 büntetővel zárt. Ha csak ennyit tudunk, könnyen úgy tűnhet, hogy LeBronnak ízlett a Denver alapjátéka, de valójában nagyon nem. A meccs elején is lerohanásokból, második esélyekből volt igazán eredményes, leginkább az ő erőlködéséről szóltak már az első percek is, ez pedig később sem nagyon változott: a 4 gólpasszára jutó 6 eladott labda pontosan visszaadja, mi történt. A Nuggets igyekezett több védőt forgatni rajta, szembekerült Granttel, Craiggel, még Murray-vel is, ebben pedig fejben elfáradt – a második félidőben 2/9-cel dobott, összesen hat pontot tudott hozzátenni.

Ami feltűnően nem működött nála, hogy szinte képtelen volt elmenni a gyűrűig: többször Nikola Jokics zavarta meg jól ziccerdobás közben, többször jól zártak össze előtte a betömörülő védők. Amikor pedig nem tudott betörni, egy az egyben a magas és erős denveri védők mellett sorra engedte el a nem túl hatékony hármasokat, közte homályokat is. Az utolsó majdnem 10 percben James nem szerzett pontot, így szinte áldásnak tekinthető, hogy Malone a végén ennyire szorosan fogatta Granttel…

Az igazán jó magasemberek még mindig kellenek az igazi sikerhez

Anthony Davis meccsnyerő hármasát nyilván mindenki látta, de előtte nem sokkal akadt egy majdnem ugyanonnan bevert triplája is, de dobott kosarat középtávolról és a palánk közeléből is – a második félidőben 22 pontot, ebből az utolsó 5 percben 10 egységet szerzett. Nikola Jokics 30 pontját, 9 gólpasszát szintén nem kell magyarázni, az utolsó szűk három percben 11 pontot termelt, ahogyan Ohm Youngmisuk fogalmazott az ESPN-en, csak azért nem tudta megnyerni a meccset a csapatának, mert az utolsó támadást nem a Denver vezette.

Ez a páros szerény véleményem szerint jelenleg a liga három legsokoldalúbb magasembere között van, a harmadik pedig nálam kérdés nélkül Bam Adebayo – talán nem véletlen, hogy hármójuk csapata van a főcsoportdöntőben.

Ha megnézzük ennek a három gárdának a második körét, azt láthatjuk, hogy mindenhol bőven akadtak kérdőjelek azt illetően, hogy továbbjutnak-e, vagy mennyire nehezen jutnak-e tovább. A Lakers-Rocketsnál kérdéses volt, hogy az ultra small-ballban mennyire veszhet el a Los Angeles és Davis, egyes szakírók már azt írták, hogy Davisért imádkozhat a liga többi colosa, mert ha kiesik a Los Angeles, akkor vége a magasemberek korszakának. Az eredmény fordított, Mike D’Antoni és valószínűleg a rendszere is ment a kukába, vagy legalábbis változtatni kell rajta. A Clippers-Nuggets párharcban az ellenfélnél visszaköszönt a liga összes évtizedes trendje: két all-around kiscsatár, villámgyors pontfosó hátvéd, small-ball center, jó kinti dobók. Nyilván rezgett a léc 1-3-nál, meg a Clippersnek kondicionális gondjai akadtak (ami nálam nem faktor, ha az ellenfél hét meccsből, kvázi pihenő nélkül jön…), de amit a Nuggets kisember-nagyember párosa leművelt az 5-7. meccsen, az tankönyvekbe illő. Jokicsot nem véletlenül dicsérték a legnagyobb játékosok és edzők is, hiszen annyira sokféleképpen segíthet a csapatának, hogy szinte képtelenség kikapcsolni a játékból. A Milwaukee-Miami párharc előtt Giannis Antetokounmpóék voltak az esélyesek, de Adebayo vezetésével simán megállították a duplázó MVP-t – a Heat magasemberében van egy kicsi Jokicsos vagányság, egy kicsi Davises atletizmus, no meg olyan szintű keménység, ami a két kollégában nincs meg.

A hosszú felvezetőt egy rövid tanulságban összegezve: ez a három játékos tűpontosan irányt mutat nem csak a liga mostani magasembereinek, hanem a még most felnövő generációnak is. Szó sincs arról, hogy a magasemberek ki fognak kopni a ligából, egyszerűen működik a természetes szelekció, aki nem elég sokoldalú, annak a csapata nem jut messzire. Ezt a tanulságot Giannis már levonta, amikor azt nyilatkozta a kiesés után, hogy a következő célja, hogy rendesen megtanuljon dobni. Ezt a tanulságot már levonta Deandre Ayton, aki a buborékban több játékelemben óriásit fejlődött, meg is látszott mindez a Suns 8-0-s mérlegén. Ezt a tanulságot remélhetőleg levonja a Philadelphia 76ers új vezetőedzője, és jobban elkezdi átfolyatni a támadásokat Joel Embiiden (és emellett rászorítja Ben Simmonst, hogy tanuljon meg dobni).

Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy csak jó és domináns magasemberrel lehet sikereket elérni, erre élő példa az idei Boston és a tavalyi Toronto, LeBron James korábbi csapatai és a Golden State. Ha viszont van egy olyan magasembered, akiből ligaelit válhat, akkor csak a sokoldalúság az, amivel versenyképes lehet a playoffban. Lehet valaki kétszeres Év Védője, mint Rudy Gobert, lehet olyan csuklója, mint Karl-Anthony Townsnak, csak hogy a két legismertebb specialistát említsük, ez önmagában ma már nagyon kevés, ha valaki bajnokságért akar küzdeni. 

PJ Dozier lehetett volna a denveri hős

A Nuggets védekezése nem igazán működött Gary Harrisszel, ezért Malone egy merészet húzott, és a második félidőben 14 percet kapott a harmadéves, de az első két évében Oklahomában és Bostonban nyolc meccsen összesen 54 percet játszó Dozier. A 23 éves hátvéd védekezésben extrát nyújtott, és könnyen a mérleg nyelve lehetett volna, ha képes bedobálni a büntetőket, azonban az utolsó negyedben 1/5-tel célzott a vonalról - könnyű kiszámolni, hogy ha csak a szakmai minimumot (60%) hozza, most könnyen lehet, hogy 1-1-re állna a párharc. 

Murray nélkül nem működött a Nuggets

Jamal Murray felemás estét zárt, mert az egyéni mutatói a 25 pontja ellenére is lehettek volna jobbak. 8/19-et dobott mezőnyből, a triplavonalon túlról csak 2/9 kísérete volt sikeres, ráadásul a 4 gólpasszára 5 eladott labda is jutott. Utóbbi két kategória egyaránt negatív playoff-csúcsbeállítás a részéről. A serpenyő másik oldalán szerepel a +16-os plusz-mínusz mutatója, ami nagyon tekintélyes egy 2 ponttal elveszített mérkőzésen, főleg annak fényében, hogy mindössze 3 percet és 46 másodpercet töltött a kispadon. Murray +16-os mutatója messze a legjobb volt az egész mezőnyben, Danny Green és Dwight Howard követte őt +10-zel. Fordítsuk meg a dolgot: a Nuggetsnek kevesebb mint 4 percet kellett volna megoldania Murray nélkül, de ezekben a periódusokban egyáltalán nem működött a játékuk és 18 pontot vert rájuk a Lakers.

Most nem panaszkodhatnak a büntetőkre Denverben

Az első mérkőzés után sokan nehezményezték, hogy 37 büntetőt dobhattak a Lakers játékosai, és csak a 2. negyedben 24 alkalommal próbálkozhattak egypontos kísérlettel. Ezúttal viszont a Denver játékosai dobhattak 33 alkalommal, míg ellenfelük csak 19 alkalommal ért oda a büntetővonalra. Az utolsó negyedben 13-3 volt a büntetők eloszlása a Denver javára, ugyanakkor mégis ez lett a vesztük. Csak 8/13 büntetőjüket dobták ma be a 4. negyedben, pedig addig 17/20 volt a mutatójuk. Ebben a már említett Dozier is vastagon benne volt, de Nikola Jokics hibája sem jött jókor.

McGee is megérdemli a dicséretet

Az első összecsapás után nagyon sokan dicsérték Dwight Howardot, hogy mennyire megnehezítette Nikola Jokics dolgát, de a két meccs alapján JaVale McGee is hasonlóan jó munkát végez rajta, ha nem jobbat. Howard és Davis is több időt töltött Jokicson eddig védekezésben, mint a Lakers kezdő centere, de messze ellene dob eddig a legtöbbször és a legrosszabbul is a Nuggets sztárja. Egyelőre 3/9 kísérletét tudta csak elsüllyeszteni Jokics olyankor, amikor McGee fogta őt, míg Davis ellen 4/7, az eddig dicsért Howard ellen 3/6 sikeres dobásnál jár, utóbbit ráadásul ma hajnalban le is tudta kergetni a pályáról a 4. negyed hajrájában. Nagyobb változtatásra ugyanakkor talán mégsem érdemes számítani a Lakers rotációjában, mert csapatszinten sokkal jobban működnek olyankor, amikor Howard van a pályán. McGee amiatt érdemel dicséretet, hogy Jokics dolgát legalább megnehezíti abban, hogy agresszíven és ponterősen kezdje a meccseket. Az első összecsapáson még jól kezdett a Denver centere, 5/9 dobással jutott 11 pontig az első negyedben, ma hajnalban viszont 3/9-es mezőnymutatóval jutott 6 egységig.