Playoff-percek: Jokics vezér volt, Butlert kikapcsolták

Mindkét csapat a másik ritmusára utazott

Röviden így lehetne összefoglalni a nagydöntő első meccsét védekezés szempontjából. A Miami a jól bevált második és negyedik negyedes zónával igyekezett zavart kelteni, illetve amikor a Denver kezdői voltak fent, próbálták erősen támadni ellenfelük legnagyobb fegyverét, a kettő-kettőket. A zóna hasznosnak tűnt, de hozzá kell tenni, hogy például a negyedik negyed elején Jokics és Murray is olyan helyzeteket hagyott ki, amikor szinte nem volt rajtuk védekezés - inkább tűnt úgy, hogy eddig nem volt tapasztalatuk, hogy mit ad nekik a Miami védekezése ilyen szituációkban.

A Jokics elleni taktika viszont nem működött. A center az első félidőben adott 10 gólpasszt és úgy dominálta a Denver támadásait, hogy összesen három mezőnykísérlete akadt, a gólpasszok mellett handoffoknál leszedte labdás társa védőit. Michael Malone vezetőedző kezdeti taktikai húzása is ült, a Denver tudatosan készült a Miami magasan feltolt kettő-kettő elleni védekezésére és a kisemberrel palánk alatt maradó Aaron Gordont pozícióztatta, aki bentről szétszedte a Heatet. A Jokicsra háruló nagyobb figyelem miatt Jamal Murray szinte szabadon alkothatott, az első félidőben dobott 18 pontot, több gólpassza akadt és a rendezetlen védelem elleni játékoknál is jól teljesített.

Úgy tűnt, hogy a Miami védekezése hatástalan, de Gordonra az első negyed után már sokkal jobban figyeltek, ez pedig a harmadik negyedben okozott is problémákat a Denvernek, mert nem volt 3. opció támadásban, aki kreál, szervez, megzavarja a védelmet. A Denver így sem került nehéz helyzetbe, mert a Miami támadásban borzalmasan játszott, de a harmadik negyed végén nagyon kellett a padról Bruce Brown, hogy felkavarja az állóvizet.

A negyedik negyed elején is működött a zóna, támadásban is javultak és feljöttek 10 pont környékére, ám ekkor ugyanaz történt, mint korábban: Murray és különösen Jokics megrázta magát és a végjátékban egyszerűen zárójelbe tette az előző három, három és fél negyedet. Előbb Jokics dobatott olyan kosarat Jeff Greennel, amilyeneket Gordon dobált az első negyedben, aztán büntetőket harcolt ki, dobott egy nehéz közelit, 84-74-ről itt hirtelen megint 16 pont lett közte. 90-74-nél Jokics leült pihenni, bejött Murray és rögtön bevert egy távoli tempót. Jokiccsal a padon úgy tűnt, hogy a Miami vissza tud kapaszkodni, de amikor a szerb center visszajött, Murray passzaiból bedobott két kosarat a festékben, KCP-vel dobatott üres tempót, majd Gordon harcolt ki két büntetőt a passza után. Az utolsó két percben még bevágott 2/2 büntetőt, majd egy középtávolival végleg lezárta a meccset.

Lehet MVP-faktornak, clutch játékosnak, vezérnek nevezni, a lényeg, hogy tehettek ellene bármit a meccs korábbi részében, elsőre a Miami védekezése sem jelentett neki különösebb problémát a végjátékban. Közhely, de attól még igaz, hogy a párharc legjobb játékosának csapata nyeri a párharcot, és Jokics itt megmutatta, hogy egyelőre ő a legjobb.

Ha már legjobb játékosok, a Nuggets igyekezett kikapcsolni Jimmy Butlert. A számok alapján jó munkát végeztek, próbálták megakadályozni, hogy a kezébe kerüljön a labda, ugyanakkor itt is megáll az, ami a Miami zónájánál. Butler nem is nagyon forszírozta, hogy nála legyen a labda, adott pár gólpasszt, dobott pár kosarat, de például alig támadta a gyűrűt, holott lett volna keresnivalója, mert a gyűrű közvetlen közelében 3/4 kosarát értékesítette. Ehelyett inkább középtávolról dobált, egészen rettenetes, 1/7-es hatékonysággal. 1/2 triplát dobott be, ami jó százalék, de rá jellemzően nem annyira nagy volumen. A lefújás után ő is érezte, mi a probléma, arról beszélt, hogy sokkal agresszívebbnek kell lennie támadásban - ezt a számok is tökéletesen alátámasztják.

A Miami leginkább Bam Adebayóra támaszkodhatott, akinek most is akadt néhány kisebb hullámvölgye, de alapvetően hozta azt, amire szükség lehet, ha a Miami meccset, meccseket akar nyerni a szériában. 25 dobást vállalt, aminek több, mint fele be is ment, szedett 4 támadópattanót, adott 5 gólpasszt és jó pár screen assist-ja is akadt. Utóbbit érdemes kiemelni, mert a későbbiekben akár kulcsfaktor is lehet: Kyle Lowry-val ezt remekül csinálták, a veterán irányító ezekből dobott hármasokat, amivel felzárkóztak a negyedik negyed elején, mivel Jokics nem hogy nem ért ki, el sem indult ezekre a kísérletekre. Gabe Vincent 5/10 hármasa is kiemelendő, a hátvéd emellett 5 gólpasszt adott, abszolút fel tudta venni a versenyt a nagyobb és erősebb denveri védőkkel.

Ejtsünk azért szót a védekezésbeli variálások, ritmustörések áldozatairól is. A Miami oldalán Max Strus 0/9 hármasa, illetve Caleb Martin 1/7 dobása jól mutatja, hogy miért kapott ki a Heat, míg a Denvernél Michael Porter Jr. 2/11 triplája, illetve Murray 2/7 hármasa jelzi a védelmek hatékonyságát. A meccset látva azonban a Miamié a nagyobb gond: MPJ és Murray néhány dobásán nem a jó védekezés, hanem a rozsda érződött. Ráadásul MPJ hátul bőven-bőven kompenzált a 11 védőpattanójával és 2 blokkjával, abszolút kihasználta a magassági fölényét.

 

A kispadok előnye a Miaminál van

Egyelőre a várakozásoknak megfelelően a kezdőötösök tekintetében sokkal jobb a Denver, ugyanakkor a Miami második sora már most feladta nekik a rejtvényt, pedig Tyler Herro még nem bevethető (elképzelhető, hogy a következő mérkőzésen már játszik), Kevin Love pedig nem lépett pályára (nála kérdés, hogy a kisebb sérülése a probléma, vagy taktikai okok miatt nem tette fel Erik Spoelstra), illetve Duncan Robinson visszatért az alapszakasz-formájához, sikerült hoznia egy 1/6-os mezőnymutatót. Kyle Lowry viszont bőven ellensúlyozni tudta Bruce Brownt, a veterán irányítónak láthatóan nagyon fekszik a denveri védekezés, de még nála is jobban játszott Haywood Highsmith. A kiscsatár-erőcsatár bevert 18 pontot 7/10-es mezőnymutatóval, segített a spacingben (2/4 tripla), hátul pedig 2 labdaszerzést és 1 blokkot jegyzett, komoly érdemei vannak abban, hogy a második félidőben jobban működött a Heat védekezése.

Highsmith könnyen a párharc X-faktorává válhat, nem lepődnék meg, ha a második (vagy harmadik) meccsen bekerülne a kezdőötösbe Strus vagy Martin helyére, ha a két játékos továbbra is ennyire súlytalan lesz.

Malone most egy hét és feles rotációt alkalmazott, a 21 percet kapó Bruce Brown mellett 11 percet játszott Jeff Green, illetve nyolcat Christian Braun. Brownról már ejtettünk szót, Christian Braun nem lógott ki, de nem is hozott extrát, nagyjából sikerült őt tűzben tartani, de azért az kicsit aggasztó, hogy ha támadásban kellene változtatni, akkor minimum rizikós: Braun utoljára a második körben, a Suns ellen dobott mezőnykosarat, a Lakers elleni konfdöntőben 0/4-gyel (közte 0/3 triplával) zárt, és most is kihagyta egyetlen mezőnykísérletét. Jeff Green sem állt a helyzet magaslatán, támadásban ugyan 2/3 dobását értékesítette, hátul viszont igencsak elveszett, tőle is több kell a folytatásban. Eddig bejött Malone terve, hogy egyre szükülő rotációval dolgozik, de itt akad rizikó, ha a következő meccsen vagy meccseken jön Herro és Love.

Elsőre Murray 44, Jokics 40, MPJ 43 percet töltött a pályán, de Gordon és KCP is 36-36 minutumot, ami most pihenten még nem probléma, de ahogy megyünk bele a párharc sűrűjébe, ez még gondot okozhat egy szélesebb és minőségi rotációval dolgozó Heat ellen.

 

A Jokics-Murray páros súlya

A meccsközvetítésben a negyedik negyed előtt, 84-63-as állásnál felvillant egy statisztika: a Denver 84 pontjából 69-ben szerepe volt Murray-nek vagy Jokicsnak (ők szerezték a kosarat vagy adták a gólpasszt). Ez a brutális számadat a Heat szempontjából csak rosszabb lett a meccs végére: a negyedik negyedben 20 pontot szerzett a Denver, ebből mind a 20-hoz volt köze Jokicsnak vagy Murray-nek (a hivatalos statisztika szerint csak 18-hoz, de a maradék kettő úgy született, hogy Jokics belőtte a labdát Gordonnak a palánk alá, akit faultoltak és 2 büntetőt dobhatott).

Az ESPN statisztikái szerint a Jokics-Murray páros mindössze a második az NBA nagydöntőinek történetében, akik egyszerre értek el 25 pontot és 10 gólpasszt. Előttük erre csak bizonyos Magic Johnson és James Worthy volt képes még 1987-ben. 25 ponttal és 10 gólpasszal korábban csak Michael Jordan és Russell Westbrook tudott bemutatkozni a nagydöntőben, hozzájuk csatlakozott most Jokics és Murray is. Jokics élete első nagydöntős meccsén egyből tripla-duplázott, amire korábban csak Jason Kidd volt képes 2002-ben, egyúttal tovább javította saját rekordját az egy playoffon belül elért TD-k számában, már kilencnél jár. 14 kiosztott gólpassza a legtöbb, amit valaha center nagydöntős meccsen adott.

 

Az egyik sorozatnak meg kellett szakadnia

A Miami mindhárom eddigi párharcát idegenbeli győzelemmel nyitotta, a nyugati első kiemelt Denver pedig nem csak minden párharcát hazai sikerrel kezdte, hanem a nagydöntő előtt 8-0-val állt a Ball Arenában. Elsőre a Denver szakította meg a Miami szériáját, de a Heat még “javíthat” a következő meccsen - ami azt illeti, muszáj is lesz egyet nyerniük idegenben, ha bajnokok akarnak lenni.

 

Senki nem fogta a büntetőkre

A Denver 16/20, a Miami viszont csak 2/2 büntetőt kapott, a Heat ezzel egyébként negatív NBA-rekordot állított fel a nagydöntők történetében: ennél kevesebbet (3/5) csak 1983-ban dobott be a Lakers a Philadelphia 76ers ellen. Ugyanakkor Jimmy Butler arról beszélt, hogy nem voltak elég agresszívek, nem támadták megfelelően a gyűrűt, inkább középtávolról dobálgattak, arra pedig nem fognak faultokat kapni. Erik Spoelstra is arról beszélt, hogy túl sok olyan labdabirtoklásuk akadt, ahol egyszerűen nem tették bele a munkát, amit kellett volna - a Denver így ki tudta használni magassági fölényét, remekül védte a gyűrűt és sokszor három védőjük figyelt a labdás emberre. 

 

Butler légüres térbe került

Spoelstra taktikájának szerves része lett volna az, hogy Butler Gordon ellen védekezik, akiről be tud segíteni másra, de ahogyan azt már fentebb is említettük, a Nuggets el tudta érni, hogy másmilyen párharcok alakuljanak ki az első negyedben. Noha idővel ezt orvosolni tudta a Heat, azon már nem tudtak segíteni, hogy Butler mennyire kevéssé tudott faktor lenni védekezésben, a Nuggets tudatosan arra játszott, hogy lehetőleg ne az dobjon, akit éppen Butler fog. Mellőle 3/8 dobással zártak a hazaiak, Murray 0/2, Gordon 1/3 dobását értékesítette olyankor, amikor Butler volt hozzá a legközelebbi védő, és ez a 37,5 százalék papíron nem hangzik rosszul, az viszont annál inkább, hogy milyen kevés alkalommal tudott Butler lenni a legfőbb védő. Az előző körben csak a Brown-Tatum kettős 8,4 dobást átlagolt mellőle meccsenként, ami részben abból is fakadt, hogy mindketten wingek, míg a Nuggets egy center és egy hátvéd köré fonja a támadásait, de a Heatnek el kell érnie azt a folytatásban, hogy Butler védekezésben nagyobb szerepet tudjon betölteni – ezt persze könnyebb mondani, mint áthatolni Jokics zárásain.

Ehhez jött hozzá, hogy Butler támadásban is meglehetősen passzív volt, a rájátszás során először zárt kiharcolt büntető nélkül, miközben már kilenc olyan meccse volt, amin legalább 10 alkalommal állhatott oda a vonalra, és még háromszor dobhatott legalább 8 egypontost. A 14 mezőnykísérlet is kevés tőle, de ezt részben be lehet tudni annak, hogy Adebayo került a középpontba támadásban, és inkább keresték a kiosztásokat, a tisztán maradó triplázókat ahelyett, hogy mindenképpen ő dobjon rá.

 

A centerek között nagyobb volt a különbség

Elméletben jól hangzik, hogy a 27/10/14-es meccset összehozó Jokics ellen Adebayo 26 ponttal, 13 lepattanóval és 5 gólpasszal zárt, ugyanakkor a Heat centere 13 dobással többet eresztett el, illetve nem tudott ő sem eljutni a büntetővonalra. Adebayo egyáltalán nem tudta dominálni a festéket támadásban, erről a területről 8/19 dobását süllyesztette el, és csak annak köszönhetően zárt viszonylag hatékony estét, hogy a festék és a triplavonal közötti területről 5/5-tel célzott. Az optimista felfogás az, hogy van fejlődési potenciál benne a következő meccsekre, míg a pesszimista nézet azt mondatja, hogy onnan tudott hatékony lenni, ahonnan korábban szenvedett, és ezt közel sem biztos, hogy meg tudja ismételni.

Az első három körben Adebayo 5,2 kísérletből 65,3 százalékkal dobott a gyűrű közeléből, 6,7 próbálkozásának a 40,6 százaléka ért célba a festék védett területén kívülről, míg a meccsenkénti 2,3 középtávolijának a 43,2 százaléka ért célba.

A döntő első meccsén máshogy néztek ki ezek a számok, viszont fölösleges is tovább ragozni ezt, elég egymás mellé tenni Adebayo és Jokics dobástérképét…

 

Mit tehet a Heat?

Spoelstra a matchup-okkal variálhat majd, Gordonra úgy kellene Butler helyett másik embert rátennie, hogy a Nuggets erőcsatára ne tudja kihasználni az erejét. Opció lehet, hogy Adebayo védekezik rajta, és ő segít be a gyűrű felé róla, viszont ez azt is jelentené, hogy Jokicsra valaki mást kell rátenni. Az előző körben a Lakers ideig-óráig tudott részeredményeket elérni azzal, hogy LeBron James vagy Rui Hachimura vette fel őt, és a Heat is megpróbálkozhat azzal, hogy Butlert teszi rá, aki a center Murray-vel játszott handoffjainál is rá tudna váltani a másik pontgépre, viszont ezzel azt is kockáztatná a Heat, hogy Butler faultgondokba keveredik, illetve fizikailag is sokat kivenne belőle az, hogy egy sokkal masszívabb felépítésű játékost kellene próbálnia megtartani. Opció lehet az is, hogy Love kerül vissza a kezdőbe, amennyiben megfelelő állapotban van, és 10-15 percekre ő is elbirkózhatna Jokiccsal, viszont őt kettő-kettőkkel erőteljesen tudná támadni a Nuggets.

Minden készülődés azonban borulhat akkor, amennyiben Herro valóban visszatér már a következő meccsre, miatta jelentősen bele kell nyúlni a rotációba, és ha csak 15-20 percre is lesz jó, akkor is el kell dönteni, hogy azt Strus vagy Robinson kárára kapja meg – Highsmith itt nem merülhet fel, már az is kissé érthetetlen volt, hogy a Celtics elleni kiváló ötödik meccse után miért került ki ismét a rotációból a hatodik meccsre, mert Vincent visszatérésével együtt is helye lett volna akkor is a pályán.

Cody Zeller mellőzése is újfent felmerülhet, nem véletlenül került ki a rotációból a Celtics elleni párharc végére, és most sem tudott a 8 perce alatt sokat hozzátenni a Heat játékához, cserébe ennyi idő alatt is -5-ben zártak vele.

 

Mit tehet a Nuggets?

A Denver számára tán az a legfontosabb, hogy továbbra is bízzanak a kinti dobásaikban, és ez különösen vonatkozik a Murray-Porter kettősre, akik a Lakers elleni negyedik meccsen 3/14-et hoztak össze a triplavonalon túlról, majd a Heat elleni első találkozón is csak 4/18 hármasuk ért célba. Leginkább Porter esetében fontos, hogy rendíthetetlenül álljon bele a triplákba, mert azzal tudja széthúzni a pályát, amiatt viszont dicséretet érdemel, hogy rendre képes olyankor is hasznossá tenni magát, amikor nem sül a keze – ezúttal 13 lepattanóval és 2 blokkal kompenzált. Mindezt azért is emelnénk ki, mert a túloldalon Spoelstra is azt hangsúlyozta az első meccs után, hogy előfordul az olyan, hogy valakinek nem esnek be a dobásai, de módot kell találni arra, hogy akkor másképp legyen befolyással a mérkőzés alakulására.