Playoff-percek: Mit csinált a Lakers, mi a baj a Houstonnal?

Pár gondolat a Lakers egyszerű, de nagyszerű védekezéséről

A negyedik meccs előtt nem sokkal a kiváló szakíró, Zach Lowe készített egy hosszabb elemzést arról, hogy a Lakers egy pofonegyszerű(nek tűnő) taktikai húzással hogyan lassította le Hardent és ezzel együtt a Rockets támadójátékát. Harden ugye tökélyre fejlesztette a stepback hármast, amivel gyakorlatilag bármelyik ellenfélről képes kosarat szerezni, a Houston pedig ehhez úgy alkalmazkodott, hogy már nem hívtak játékokat Hardenre, mivel az elzárással inkább akadályoznák, mint segítenék Szakállt, mert lehetőséget adnának a védelmeknek, hogy kitaláljanak valamit. Ehelyett maradt az egy-egyezés, általában egy klasszis winget tettek rá a csapatok, vagy teljesen rámásztak a bal oldalára (szó szerint), a szezon elején pedig jött a Denver taktikája, amit aztán a legtöbb csapat átvett: azonnal csapdázták Hardent, amint átjött a félpályán. Emiatt szenvedett a Houston támadásban, hiszen Westbrookot simán fel lehet adni kintről, Capela pedig nem volt elég mozgékony és jókezű, hogy segíteni tudjon. 

Miután Capelát elcserélték, ez a probléma megoldódott, hiszen helyette Covington került be a kezdőötösbe, aki mozgékony és beszórja a triplákat is, ezzel pedig Westbrook is felszabadult, sokkal több helye lett a pályán, be is indult télen a Rockets játéka. Ha jön a csapda, villámgyorsan járatják körbe a labdát, amíg az vissza nem kerül dobásra Hardenhez, vagy pedig már hamarabb megtalálják az üresen álló kinti dobót, illetve Westbrook bont. A jobb védelmek viszonylag jól tudnak elváltani, de ezt a sebességet nem nagyon lehet lekövetni. A Lakers egy jó védelem, de a párharc elején nekik is gondot okozott a Houston támadójátéka – ha emlékszünk rá, James le is nyilatkozta a nyitómérkőzés után, hogy testközelből kellett érezniük, milyen a sebességük, videón erre nem lehet rákészülni, annyira különleges. 

A Los Angelesnél azonban rájöttek, hogy a fogyó támadóidő gyakorlatilag a hatodik ember védekezésben, ezért Harden letámadását 14 másodperc körül indítják, a cél pedig, hogy levédekezzék az első catch and shoot lehetőséget – ha az megvan, onnantól kezdve nyert ügyük van, mert annyira lefogy a támadóideje a Houstonnak, hogy nem tudják még egyszer végigfuttatni az alapjátékukat. 

Pláne, hogy Hardentől aztán egészen nyugodtan rendezhetik a védekezésüket. Ő ugyanis a houstoni alaptaktikából adódóan a 2-3. meccsen várta, hogy visszakerüljön hozzá a labda, miután szétpasszolták a védelmet. Mivel azonban ez nem történik meg, sok esetben kiveszik a játékból, már nem jut vissza hozzá a labda, hiszen szorít az idő, valaki másnak kell eldobnia. 

Ez az, amivel a Lakersnél tökéletesen együtt tudtak élni a 2-3. meccsen, holott a Houston 100 támadásra vetítve egyébként 111.6 pontot átlagolt, Harden pedig 17/35-tel dobott mezőnyből. A kulcsszó a sebesség és a labdabirtoklások száma, mert hiába tűnik jónak az advanced statisztika, ha ténylegesen 109, illetve 102 pont került fel a táblára és Harden a régi szép időkben egy meccsen emelt rá ennyit. A két mérkőzésen a Lakers összesen 55 alkalommal csapdázta Hardent, és ezekből a labdabirtoklásokból átlagosan 1 pont érkezett – a harmadik meccs második félidejében kétszer annyit csapdázták, mint az első félidőben, és az eredmény brutális: 0.54 pont/labdabirtoklás.

A Lakers ugye kivette a centereket a játékból, a gyorsabb játék pedig nem csak a védekezésben, hanem a tranzíciós játékban is óriási segítség, nagyon sok könnyű kosarat szereznek, ehhez jön hozzá, hogy Davis és James érvényesíti a magasságbeli-súlybeli fölényét felállt védelem ellen, ez a mix pedig tökéletesen elég volt kétszer.

Illetve most már háromszor, mert a Houston továbbra sem tudja, mit kezdjen azzal, hogy megtörik a ritmusukat. Danuel House Jr. még a második meccsen többször be tudott lépegetni a festékbe, de egyrészt House nagyon „okosan” kiírta magát valószínűleg a teljes párharcból és jó eséllyel a Rocketsból is, másrészt a mozgékony Lakers-védekezés ellen ez önmagában kevés. Ráadásul a 2-3. meccsen Harden 18 percet ült, ez idő alatt 19 ponttal kapott ki a Houston, köszönhetően leginkább annak, hogy Westbrook labdaeladásainak felét ebben az időszakban szállította, ráadásul rengeteg rossz dobást engedett el. 

A Lakers még emelte is a tétet védekezésben

Az első kiemeltnél érezhették, hogy még mindig van ebben a csapatvédekezésben, így Frank Vogel most már a meccs elején sem próbálkozott JaVale McGee-vel – McGee és Howard már egyáltalán nem lépett pályára a negyedik összecsapáson. Érkezett a kezdőbe Markieff Morris, így most már a feldobástól jött a fent ecsetelt Lakers-védekezés, simán 20 pont körül tartották a Houstont az első negyedben, a nagyszünetben pedig alig érték el a 40 pontot Hardenék. Igazából egyszer, a negyedik negyedben lankadt a Lakers figyelme, ott elkezdett működni a Houston játéka, de aztán rendezték a sorokat és a végjátékban sorra mutatták be a kulcsvédekezéseket. 

A Lakersnél egyébként arról beszéltek, és teljesen igazuk van, hogy alkalmazkodtak a Rockets small-balljához, de hatékonyabban csinálják, ugyanis nem úgy néznek ki, mint egy small-ballozó csapat. James gyorsan fel is sorolta, hogy Davis 210, Morris 207, ő maga 204 centi, de a hátvédek, Green és KCP is kétméteresek – és ehhez még vegyük hozzá a 203 centis Kuzmát, és első ránézésre talán alacsonynak tűnő Caruso is 196 centi – az egyetlen „törpe” a 185 centis Rondo…

Amikor bejön az újonc és szétszed, ott nincs miről beszélni

A Houston kispadja ma átérezte a helyzet komolyságát, Jeff Green elöl-hátul igyekezett odatenni magát, Ben McLemore a semmiből vert be 3/3 triplát, Austin Rivers a még nagyobb semmiből szórt 14 pontot és osztott ki 5 gólpasszt, de ez sem volt elég. A túloldalon ugyan Kuzmának nem ment annyira, de Rondo majdnem tripla-duplázott, Caruso óriásit játszott és a végjátékban ő verte be a meccset lezáró triplát. Ehhez pedig vegyük hozzá, hogy az újonc második körös hátvéd, Talen Horton-Tucker feljött, hét perc alatt dobott hét pontot és szerzett két labdát a második negyed elején, amivel pillanatok alatt 10 pont fölé kúszott a differencia. 

Horton-Tucker eddig nem játszott a playoffban és alapesetben nagyjából a 14. ember a csapatban, de nem véletlenül szerezték meg tavaly nyáron: hiába csak 193 centi, de nehezebb, mint 100 kiló és centereket megszégyenítő, 216 centis a karfesztávja. Nem elemezzük különösebben, hogy az alacsony súlypont és irtózatos hosszú kezek mennyit jelentenek ebben a védekezési szisztémában és a Houston ellen – ő volt Frank Vogel mai speciális meglepetése D’Antoninak.

Mire építhet a Houston?

A gyorsindításokra valószínűleg nem, ott már döbbenetes fölényben van a Lakers (ma 19-2-re nyertek, összességében 91-50-re áll ez a kis különcsata). Nem nagyon látni, hogy mivel tudnák rákényszeríteni labdaeladásokra az ellenfelüket. 

A harmadik meccsen Westbrook vezetésével alakultak a számaik a festékben (56-46 a Lakersnek), de ahogy az első kiemelt végig alacsony szerkezetre váltott, megint visszatértünk a második meccs borzalmas statisztikájához, és agyonverték őket a büntetőterületen (62-24). 

A kispadon ugye nem volt Danuel House Jr., de összességében ez a győzelem nem a második soron múlt, ahogy már említettük, ma Green, Rivers és McLemore is rengeteget hozzátett támadásban, ennél több House-tól se jött volna, ha ő kapja a cseresor játékperceit. Mike D’Antoni próbálta jobban rotálni a csapatot, a három cserejátékos 28, 26 és 15 percet kapott, ez teljesen rendben van. 

Mondhatnánk, hogy PJ Tuckernek és Rob Covingtonnak kellene összeszednie magát támadásban, de egyrészt nekik most már nagyon tele van a… kezük Jamesékkel védekezésben, másrészt ők az előrejátékban „utasok”, abból élnek, ami jut nekik. A harmadik meccsen még hozzájutottak hat triplakísérlethez és négy duplához, a mai összecsapáson ebből három tripla és három duplakísérlet maradt. Nem kérdés, hogy már a 10 kísérlet is nagyon kevés, ők teljesen légüres térben mozognak támadásban – félüres-üres helyzetekből veszélyesek, de rendre odaérnek hozzájuk, úgyhogy a támadójátékuk nagyjából kimerül a labda tovább passzolásában. 

Eric Gordon hozta magát, beszórt 19 pontot majdnem 50 százalékkal, a negyedik negyedes felzárkózásban vastagon benne volt a keze. Igazából Russell Westbrookot sem lehet elővenni – voltak rossz megoldásai, de messze nem Bad Russt láthattuk. Hatékonyan dobott (8/16 mezőnyből, 3/8 tripla), kiharcolt kilenc büntetőt, szerzett 3 labdát – a 3 gólpasszra jutó 3 eladott labda nyilván nem mutat szépen, de sokkal jobban, mint mondjuk a 2. meccsen látott 4 gólpassz-7 eladott labda…

És elérkeztünk James Hardenhez. Szakáll igyekezett agresszívebben megakadályozni a csapdázást, jobban rágyorsítani a védelemre, amiből ki is esett 20 kiharcolt és 16 bedobott büntető, illetve főleg Jeff Greennel sikerült jó kettő-kettőket lejátszani, így összejött a 10 gólpassz – és azt se feledjük, hogy 2 szerzett labda és 3 blokk is a neve mellé került, védekezésben is extrát hozott. Csak éppen megint ott vagyunk, ahol eddig is, a védekezés-szervezés-dobás trióból a playoffban az egyik általában hibádzik Hardennél, ezúttal a dobás: a 2/11-es mezőnymutató vállalhatatlanul gyenge a liga legjobb egy-egyező játékosától. A dobásainak egy része betörések után, nehéz helyzetben született, gyengébb minőségű streamnél, hunyorítva néha mintha Westbrook reménytelen gyűrűtámadásait láttuk volna. A dobásainak másik része triplákból állt: volt benne lejáró támadóidős dobás, amikor éppen csak visszaért hozzá a labda, volt olyan, amikor a csapdát megelőzendő rászúrta, de szinte mindegyiket ritmustalanul engedte el és a védők is rajta voltak. 

A csapatvédekezésről még érdemes szót ejteni, mert azzal egyébként továbbra sincs alapvető probléma (már a meglévőkön túl, például hogy a harmadik negyed egy pontján 13-0 volt a második esélyből szerzett pontok aránya, nem a Houston javára), sőt ma sikerült egy kicsit azért lelassítani Jamest felállt védelem ellen: a 0/5 tripla és a mindössze 3 büntető mindenképp remek munka. A gond alapvetően ott van, hogy emellett viszont James tanárian vezényelte le a gyorsindításokat, amikor pedig leült vagy háttérbe vonult, akkor megint jött Rondo. A veterán irányító ezúttal is nagyszerűen mozgatta a csapatot, illetve volt egy olyan betörése, amikor néhány apró csellel olyan tiszta ziccert dobhatott, ami után serdülőben időt kérnek és tiszta erőből leüvöltik a védőötös fejét. Egyébként Anthony Davisszel szemben sem dolgoztak rosszul, 5 gólpasszra csinált 5 eladott labdát, a 10/18-as mezőny, a 0/2 tripla és a 9/9 büntető (ezt jegyezzük fel, eddig bődületesen rosszul célzott a vonalról!) önmagában megoldható probléma. 

Ami nem megoldható, az egyrészt az, hogy a festék gyakorlatilag átjáróház, a másik pedig, hogy megint 12 második esélyt harcolt ki a Lakers a Houston egyszem támadópattanójával szemben, ami egy ilyen párharcban döntő faktor. A magasságot nyilván nem lehet tanítani, és a Los Angeles ugye magasabb, de ennél jóval több kell a saját palánk alatt, pláne hogy Howardék már nincsenek. 

Egy érdekes húzása még lehet Mike D’Antoninak

A veterán mesternél simán beleférhet, hogy Hardent folyamatosan leviszi alsó posztra – Szakáll kellőképpen sűrű ehhez a felálláshoz, meg tudja fogni a pozíciót az összes Lakers-hátvéddel szemben. Pozícióban egyrészt fineszből harcolhat ki faultokat, másrészt ha elkezdik duplázni, akkor több passz-opciója van az első-második szálka környékén, mint a felezővonal-oldalvonal környékén, két védővel a nyakán: például alaposan meg tudja kavarni a védekezést, ha a gyenge oldalról lendületből belép mondjuk Covington, akire rá kell segítenie Davisnek, ő tovább tudja tolni a sarokba Tuckernek, ami máris egy működő alapjáték lehet. 

A harmadik negyed közepén valahogy Harden lekeveredett labdával a jobb oldali pozícióba, ahol pumpálta egy kicsit, izmozott, majd kilőtte az ellentétes 45-re, ahonnan Rivers üresen szórhatott be egy könnyű triplát. Hardentől ezt az egy ilyet vettem észre az egész meccsen (ha valaki látott többet, tegye meg, hogy jelzi kommentben), és meglepően jól nézett ki a játék annak ellenére, hogy valószínűleg nem volt felrajzolva. Ha az ötödik meccsen ugyanígy ég a ház, megpróbálkozhatnának ezzel tudatosan is.