Playoff-percek: rekord- és meglepetéshegyek a nyitónapon

Steph Curry rekordjának félelmetes lábjegyzete

A meccs előtt 385 playoff-triplával Ray Allen vezette a vonatkozó NBA-örökranglistát, de Curry nyolc triplájával megelőzte (jelenleg 386-nál tart). Az előzés várható volt, de mégis döbbenetes, hogy Allen 171 meccsen dobott ennyi triplát, Curry 91 mérkőzésen...

Érdemes egyébként rápillantani az örökranglistára, hogy az aktív játékosok hol találhatóak:

3. LeBron James 370 - 239 meccs
4. Manu Ginobili 324 - 218 meccs
5. Reggie Miller 320 - 144 meccs
6. Klay Thompson 305 - 103 meccs
7. Kobe Bryant 292 - 220 meccs
8. JR Smith 288 - 130 meccs
9. Derek Fisher 285 - 259 meccs
10. Paul Pierce 276 - 170 meccs

A Top10 ajtaján kopogtat egyébként Kevin Durant (270, 127 meccs), és “időarányosan” a 16. helyen álló James Harden (230, 105 meccs) is jól áll.  

Lou Williams és Montrezl Harrell playoff-elsőzése 

Az idei alapszakasz leghatékonyabb csereduója a rájátszásban is alkotott - bár némileg kényszerűségből, mert a kezdőötösnek nem nagyon ment a GSW ellen. Williams és Harrell is elérte a 25 pontos határt, ilyenre pedig nem volt példa playoff-meccsen 1971 óta, amikortól hivatalosan is jegyzik, hogy mely játékosok kezdenek. 

Steve Kerr szereti az első kört

Arról már volt szó a mai összefoglalóban, hogy az utóbbi 15-ből 14. alkalommal kezdte győzelemmel az adott párharcot a GSW, és hasonlóan félelmetesek az első körben Kerr irányításával: jelen pillanatban 16-2 a mérlegük a 2015-ös rájátszástól kezdve. Ez egyébként NBA-rekord is a vezetőedzőknél, íme az élmezőny:

Doc Rivers jelezte Zubac-nak, hogy ez itt már a playoff

A fiatal horvát center, Ivica Zubac a meccs elején nézett el nagyon csúnyán egy védekezést, nem tette ki az ablakba, amit Riverstől kapott, végül kezdőként összesen 10 percet töltött a pályán...

Michael Carter-Williams igazolja, hogy az NBA-ben a helye?

A közel kétméteres irányító profi pályafutása nagyszerűen indult, hiszen 2014-ben megkapta az Év Újonca Díjat, ám hamar kiderült, hogy nem MCW volt ennyire jó, inkább az évfolyam bizonyult ennyire gyengének. MCW ideje két év alatt kitelt a Phillynél, azóta pedig folyamatosan úton van - az Orlando már a hatodik csapata hat éves karrierje alatt. Idén januárban korábbi állomáshelyér, Chicagóba került Houstonból, a Bulls rögtön ki is tette a szűrét, és csak március 15-én igazolta le az Orlando. Itt azonnal remek teljesítménnyel jelentkezett, kiválóan mozgatta a cseresort, jól védekezett, így véglegesítették, amit ma meghálált: az első-második negyed, illetve a harmadik-negyedik negyed fordulóján is remekül játszott a Magic, amikor ő dirigált. 18 perc alatt 10 pontot termelt 4/8-as mezőnnyel, 2/3 triplával, mellette 5 lepattanót és 2 gólpasszt jegyzett - a meccset egyébként nem tudta végigjátszani, mert Kyle Lowry úgy orrba verte, hogy dőlt belőle a vér...

Ne temessük Kyle Lowryt, inkább nézzünk rá VanVleet védekezésére

A Raptors All-Star irányítója borzalmasan dobott, nem szerzett pontot, a 0/6-os triplamutató vállalhatatlan, ugyanakkor 8 gólpassz jött tőle, és védekezésben nagyon sokat hozzátett: 7 pattanót és 2 szerzett labdát jegyzett, amikor ő volt fent, kifejezetten jól működött hátramenetben a Toronto. A Raptorsnak több problémája is akadt a mérkőzésen, de azok nem csak Lowry kimaradt dobásai voltak, sokkal inkább Fred VanVleet védekezése. A csereirányító hiába dobott 14 pontot, amikor ő volt fent, 30-at kapott a kanadai alakulat, ezzel messze-messze kilógott a csapatból. 

Nikola Jokics egészen elit társaságba került

Pályafutása első playoff-meccsén rögtön tripla-duplázott a Denver centere, és bár csapata kikapott, mindenképp érdemes kiemelni a bravúrt, mert nem túl sűrűn fordul elő: utoljára 1980-ban Magic Johnson újoncként (13 pont, 12 lepattanó, 16 gólpassz), 2006-ban pedig LeBron James harmadévesként (32 pont, 11 lepattanó és 11 gólpassz) volt erre képes. Egy nagy sorozata viszont megszakadt Jokicsnak: eddig hazai pályán 16 alkalommal tripla-duplázott, és mindig nyert is a Nuggets...

Gregg Popovich a csúcson

A San Antonio Spurs legendás trénere 1413. sikerét aratta az alapszakaszban és a rájátszásban összesítve, ezzel megelőzte Lenny Wilkenst az örökranglistán, már ő áll az első helyen. Csak az alapszakaszban Wilkens még előtte van 87 sikerrel, a sort pedig Don Nelson vezeti 1335 győzelemmel - Popovich-nak 1245 diadala van az alapszakaszban. Érdekesség, hogy csak a rájátszást tekintve is a harmadik Pop (168), itt Phil Jackson (229) és Pat Riley (171) előzik meg.

Nem csalódtunk a Nuggets-Spurs párharcban

Előzetesen is arra lehetett számítani, hogy megy majd a taktikázás, a folyamatos fogáskeresés a vezetőedzők részéről, és ez már a feldobástól kezdve “működött”. Aldridge mellett az osztrák Pöltl kezdett a Spursben, ami ugyan nem tett jót a vendégek támadójátékának, de nem is ezt volt a cél, hanem hogy ne tegyen jót a Denver támadójátékának. Jokics ugyan nem játszott rosszul, de Paul Millsap relatív gyorsasága nem érvényesült, nem estek be a triplái, mindössze négy lepattanót és 1 gólpasszt jegyzett, hátul pedig sokszor légüres térben mozgott. A san antoniói ‘Ikertorony” a festék védésében is parádézott, Jamal Murray és különösen Will Barton nem igazán érezte, hogy mikor kellene egyedül befejeznie a betörést és mikor kellene passzolni, illetve mikor kellene nem leütni, hanem kintről vállalkozni. A Murray-Harris-Barton mezőnysor összesen két (!) gólpasszt adott, illetve 2/14-gyel triplázott. A szervezésben bizonytalan hátvédek miatt sokszor kellett feltenni Monte Morrist, aki ugyan jól szervezett, de hátul ma nagyon nem működött. 

A túloldalon Murrayék viszont nagyon figyeltek DeRozanre, aki támadásban messze nem All-Star szinten játszott (bár néhány fontos és nehéz kosarat azért bevert), Aldridge dobásait is elvették, ugyanakkor az látszott, hogy hiába igyekezett az elmúlt hetekben Mike Malone összecsiszolni a rotációt, az továbbra is döcögős. A Spurs cseresora egyértelműen lejátszotta a Denverét, Rudy Gay nagyszerűen dobott, alapvetően mindenki elvégezte a dolgát, és bár azért látszott, hogy Malone is elkezdett sakkozni a második félidőben (például Jokics és Plumlee is egyszerre volt fent), elsőre bizony nem bírta megfejteni Popovich feladványát. 

Nagyon messze van még a párharc vége, de ha a Nuggets alapszakaszban joggal feldicsért hátvédjei ennyire indiszponáltak, megzavarhatóak lesznek támadásban, előbb-utóbb Isaiah Thomashoz kell nyúlni. Plusz gond, hogy a végjátékban kiütközött a rutintalanság: Malone is elmondta a meccs után, hogy azt hitte, Jokics személyében megtalálták azt a játékost, aki lezárja a meccseket, megteremti a végén a jó helyzeteket - ám az alapszakasz nem a playoff, itt olyanok nem férnek bele, hogy Murray töküres tempót ront, vagy a végjátékban nem figyel a labdafelhozatalnál. A taktikai húzások mellett ilyen szempontból is érdekesnek ígérkezik a második mérkőzés, hogy a denveri fiatalok mennyire gyorsan vetkőzik le ezeket a gyerekbetegségeket.

Lábjegyzet a Spurs győzelméhez: az alapszakasz- és playoffmeccseket is számolva Gregg Popovich megelőzte Lenny Wilkenst, övé a legtöbb, 1413 győzelem...

Ed Davis az Embiid-stopper?

Ne misztifikáljuk túl, de azért jegyezzük meg, hogy a Nets talált egy jól működő védőt Joel Embiid ellen az első meccsen. A Philly centere parádésan kezdett, sorra harcolta ki a faultokat és óriási mismatchnek tűnt Jarrett Allennel szemben, de aztán Kenny Atkinson vagy small-ballra váltott, vagy Ed Davist játszatta Allen helyett és utóbbi kifejezetten jól nézett ki, amikor Embiid a pályán volt - ellene a hazaiak extraklasszisa hét pontot dobott 1/8-as mezőnymutatóval, 0/4 triplával, míg amikor bárki más fogta, akkor 15 pontot szórt 4/7-es mezőnymutatóval és csak egy elemelt hármassal. Atkinson így is hagyta csapatát, amikor a félsérült, emiatt kevesebbet is játszó Embiid fent volt, akkor feltette Davist, egyébként pedig small-ballozott, ami különösen támadásban nézett ki jól - az más kérdés, hogy egy 100%-os Embiid ellen mire elég Davis, mert most azért látszott Embiiden, hogy húzza a lábát és amikor keményebb ellenállásba ütközött, akkor kevésbé ment be a darálóba. 

Brownnak lefőtt a kávé?

Akkora égés volt ez a meccs a Sixersnek és olyan felkészületlenül érkezett meg a csapat támadásban, illetve védekezésben is, hogy a találkozó gyakorlatilag önmagában megírhatta Brett Brown elbocsájtó papírját. Támadásban teljes volt a tanácstalanság, Embiidet erőltették, amikor fent volt, de Ben Simmonsnak annyira nem volt helye és önbizalma sem, hogy azt rossz volt nézni, JJ Redicktől várták az ütemtelen hármasokat, de ezúttal nem estek be, Tobias Harris is csak erőlködött, de igazából egyetlen épkézláb figurát sem fedezhettünk fel, ami úgy működött, ahogy kell. Védekezésben minden gyengeségük feltárult, az egyénileg puha és gyenge védők mellett az, hogy small-ballban fogalmuk sincs, hogyan kéne védeni a gyűrűt, ha Marjanovics van fent, akkor pedig már egy Brooklyn is (nem lenézve őket, de hát a Philly nem ellenük készül elvileg...) könnyedén eljut odáig két váltással, hogy az óriás fogja valamelyik labdás hátvédet a periméteren. Mindezt tetézte a vállalhatatlan hozzáállás és az, hogy Brett Brown képtelen volt bármit is változtatni meccs közben, végignézte, ahogy három sztárja egyszerre szenved attól, hogy nincs meg a helye és a szerepe, illetve hogy védekezésben is azt csinált velük a Nets, amit akart. Hogy nem lett sokkal csúnyább ez az este, arról csak Jimmy Butler tehet, aki pontosan tudta, hogy mi a dolga, 36 pontos playoff-karriercsúcsot szórt, aztán konstatálhatta, hogy ha Townsszal és Wigginsszel elégedetlen volt Minnesotában, akkor most itt sem sokkal jobb a helyzet...

A hátvédekkel az egész szezon során nem tudtak mit kezdeni, most is kaptak közel hetven pontot a LeVert-Russell-Dinwiddie triótól, a legegyszerűbb játékokra sem voltak felkészülve, pedig igazából a Nets sem csinált semmi különöset, csak ott támadta az ellenfelet, ahol kellett és úgy védekezett, ami logikusan a legjobbnak tűnt - aztán ha az nem működött, volt B terv, ami Brownnál szintén nem látszott. Mivel már a tavalyi playoffban is sokan elővették őt a Boston ellen simán elvesztett széria után és az idei alapszakaszban sem nagyon látszott a keze nyoma a csapaton sem a taktikát, sem a motivációt tekintve, így ez a hatalmas égés (nemcsak önmagában a hazai vereség, de a játék és a hozzáállás) előrevetítheti azt is, hogy kár vele hosszabb távon tervezni, főleg hogy a Phillynél kijelentették, hogy most van itt az ő idejük, most alkalmas a keret a bajnoki címre, nincs további öt évük.

Persze muszáj egyúttal meg is védenünk Brownt, mert a jelenlegi kezdőötös összesen tíz meccset játszott együtt az alapszakaszban és azt is limitált játékidővel, igaz, a tíz meccsből nyolcat megnyertek így is. Se ritmus, se chemistry, se semmi hasonló nincs meg náluk és ennyi idő alatt valóban nem is lehet bajnokcsapatot építeni. De az azért talán elvárható, hogy legyen egy terve valakinek az első playoff-meccsre, hogy hogyan is akarja megverni az ellenfelet, vagy hogy eléri azt, hogy a játékosai átérezzék a helyzet súlyát - lásd fentebb Steve Kerr párharckezdő meccseken összehozott mérlegét. 

Megkockáztatom, hogy Brownnak akkor is lefőtt a kávé a Sixersnél, ha továbbmennek ebből a párharcból és esetleg a második körben, pályahátrányból kiesnek. Az utóbbi két évben nagyon agresszíven építkező Elton Brandéknek ugyanis nem kell messzire menniük, ha látni akarják, mit ér egy jó edző: a riválisaiknál megnézhetik, hogy mit csinált Mike Budenholzer egy év alatt Milwaukee-ban, hogy Brad Stevens mit tesz hozzá a Bostonhoz, vagy hogy mire ment a Raptors hosszú éveken keresztúl Dwane Casey-vel, akit sose mertek kirúgni, mert a tehetséges keretből jó alapszakasz-csapatot csinált. De lehet, hogy elég megnézni azt, hogy Kenny Atkinson mit tud kihozni a Netsből.

Brownnak megoldást kell találnia a Simmons-kérdésre azonnal (de hát a tavalyi Boston-párharc óta ezt kellett volna megoldani...) és arra is, hogy a Redick-Harris párost hogyan vonják be jobban a játékba, mert a hét-hét dobás azt jelenti, hogy teljesen eltűntek, emiatt sem volt spacing, emiatt sem volt érdemi kinti veszély a Phillynél - Redick ráadásul 23 perc alatt ki is pontozódott, védekezésben is emberhátránynak tűnt. Brown egyébként azt mondta, hogy hát ez van, ha három sztárnak egyszerre van rossz napja - na most ennél komolyabb választ várunk el a második meccsen, vagy lehet, hogy már két hét múlva is munkanélküli lesz...