A kis konferenciák VI. - America East

Ugyan még néhány hét van a szezon rajtjáig, de a Kezdő5.hu szeretné bemutatni az NCAA kis konferenciáit és egy rövid esélylatolgatást tartani. Következzen az America East.

Az America East mindig is jobban szem előtt volt, mint a többi kis konferencia, amit elsősorban annak köszönhet, hogy az iskolák nagy része New York közelében található.

A nyár arról szólt, hogy a jobb csapatok edzői, elfogadták egy nevesebb konferencia nevesebb csapatának hívását, így mind a Boston University mestere Patrick Chambers, mind a Vermont edzője Mike Lonergan a távozás mellett döntött. Előbbi a Penn State utóbbi a George Washington ajánlatát fogadta el. Mindkét csapatnál a másodedzők vették át az irányítást. A Boston a konferencia rájátszását, míg a Vermont alapkört nyerte meg az előző idényben. Mindkét csapat nagy eséllyel tekint idén is a szezon elé.

A Stony Brook lehet az a gárda, amely beférkőzik a fentebb említett kettős közé. Már tavaly is csak hajszállal, illetve másként kifejezve mindössze egy kosárral maradtak le a March Madnessről. További jó hír számukra, hogy egy év után súlyos sérüléséből visszatér a 2010-es év egyik legjobb lepattanózója Tommy Branton, aki két éve 9,7-es átlaggal vezette ezt a kategóriát. Reméljük, hogy mihamarabb újra fel tudja venni a ritmust.

A fő esélyes idén is a fentebb már említett Boston University, bár végzett a konferenciában az év játékosának választott John Holland, de rajta kívül a csapat minden más tagja visszatér. A cél idén is a March Madness. A terriereket az eddigi másodedző Joe Jones veszi át, míg az év játékosa címre a Holland árnyékából kilépő végzős hátvéd Darryl Partin (a képen 1-es mezszámmal) pályázik nagy eséllyel.

Boston

A várható erősorrend:

  1. Boston University
  2. Stony Brook
  3. Vermont
  4. Albany
  5. New Hampshire
  6. Maine
  7. Hartford
  8. UMBC
  9. Binghampton


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus