A March Madness legjobb pillanatai V.

Az elmúlt hetekben sem szándékoztunk eltávolodni a March Madnesstől. Új sorozatunkban megpróbáltuk végig venni az idei őrület legjobb 25 pillanatát. Íme az utolsó rész…

5. A Kentucky visszavágása az Indiananak

A párosítás az idei szezont elnézve hatalmas presztízsrangadónak számított. Ki ne emlékezett volna az idény eleji káprázatos Christian Watford triplára, amelyet követően a UK két vereségének egyikét könyvelhette el. A legjobb 16 között az egyik legjobb összecsapás következett. 35 percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, még a legmérvesebb szurkolók sem tudhatták, hogy ebből mi következik majd. Aztán 5 perccel a vége előtt a Wildcats magához ragadta a vezetést, amelyet a lefújás pillanatáig már nem is engedett ki a kezéből. Mindkét csapat káprázatosan muzsikált. 192 pont született, 50,4 %-os pontosságú mezőnymutatóval. 35,7 %-al dobtak a periméteren kívülről és 88,9 %-al a vonalról. Az Indiana olyan teljesítménnyel rukkolt ki, amely szinte bárki ellenében elegendő lett volna a győzelemhez. Sajnos azonban nem bárki volt az ellenlábas, hanem a Kentucky.

Uk

4. Az Ohio a 16 között!

Valahogy nem robbant akkorát, hogy az Ohio legyűrte a Michigant a legjobb 64 között. D.J Cooperre sokan emlékeztek két évvel ezelőttről, amikor a Bobcats az akkor újonc játékmester vezérletével oktatta a Georgetownt. A meglepő inkább az volt, hogy szolid kis védekezéssel kirukkolva jutottak át a South Floridán bekerülve a legjobb 16 közzé első ízben 1964 óta. Sőt az elmúlt hat évben a legalacsonyabban jegyzett gárdaként jutottak a Sweet 16-be. A North Carolina ellen is megvolt minden esélyük, hisz a UNC végig szörnyen rosszul támadott, azonban az Ohio a hosszabbításban megijedt saját árnyékától és elbukott. Cooper marad, így minden esélyünk megvan arra, hogy jövőre is lássuk ezt a remek garnitúrát.

3. Draymond Green tripla-duplája

A Michigan State egy papírforma győzelemmel nyitotta a 2012-es March Madness küzdelmeit a Long Island ellenében. Koránt sem mondhatni, hogy lerágtuk volna körmeinket az izgalomtól, mégis emlékezetes marad az összecsapás. Draymond Green ugyanis történelmet írt. 89-67-re győzött a Spartans, mialatt Green az NCAA történelmének harmadik olyan játékosa lett, aki a „Nagy tánc” alatt tripla-duplát ért el. 24 pontos, 12 lepattanós és 10 gólpasszos teljesítménnyel csatlakozott Oscar Robertson és Magic Johnson elit társaságához. Sokakat nem rengetett meg ez a mutató, azonban az almanachokban igencsak kiemelkedő helyen lesz fellelhető Green neve.

Green

2. Pitino 40 éve a Final Fourban

A Louisville feltámadása a Florida ellenében nem volt mindennapi, de ha hozzátesszük azt, amit az oldalvonal mellett a mesterük elért az még nagyobb jelentőséget ad ennek az estének. Rick Pitino három különböző iskolával jutott el a Final Fourig, de mindössze a harmadik edző, aki négy különböző évtizedben is beverekedi magát a legjobb négy közé. Az olasz maffia képű nem mindennapi edző. Mindössze egy bajnoki címet nyert, de már hat alkalommal járt a Final Fourban és csapatai egytől-egyig kiemelendőek. Mindig van bennük valami, amitől másak. Februárban nagyon kevesen fogadtak volna arra, hogy a Cardinals idáig menetel, de Rick szavaival élve: „Ez a játék azért jó, mert itt semmi sem lehetetlen!”

1. Calipari első bajnoki címe

John Calipari furcsa stílusa miatt nem sok rajongóval büszkélkedhet. Talán Lexington és Memphis kivételével sehol sem komálják igazán. Azonban elvitathatatlan tény, hogy hosszú évek küzdelme után végre felért a csúcsra és megszerezte első bajnoki címét. Bár azzal a csapattal, amelyben három ilyen zöldfülű szaladgált? A Wildcats az egyik legjobb újoncfelhozatallal büszkélkedhetett az egyetemi kosárlabdázás történetében. Az egyéniségekből, azonban valamilyen úton, módon csapatot kellett formálni. Egy társaságot kellett összerakni, amely képes lett a bajnoki cím elhódítására. Nem örültek túlságosan sokan a Kentucky győzelmének, de beigazolódni látszik az, hogy remek edzői habitussal össze lehet hozni egy ütőképes, nagy nevekből álló alakulatot. Márpedig Caliparinak ez most sikerült.

John Calipari

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus