Euroliga: végjáték magyar játékos nélkül

Nem lesz magyar kosaras hölgy a női Euroliga nyolcas döntőjében. A nyolcaddöntő mindent eldöntő harmadik mérkőzésein Honti Kata és Krivacsevics Tijana csapata egyaránt idegenben próbálta meg kiharcolni a  jekatyerinburgi nyolcas döntőbe jutást - sikertelenül

Honti Katáék hatalmas küzdelemben maradtak alul. Egy negyed után még 4, az első félidő után pedig 1 ponttal még vezetett a Schio a török Kayseri otthonában. A végig kiélezett, szoros meccs harmadik negyede után már a Kayseri "ment" 2-vel, s a végén ennyivel, 63-61-re nyert is. Kata mindössze 3 és fél percet pihent, 2/5-ös dupla és 2/4-es tripla mutatóval, egyetlen büntetőjét elhibázva 10/6 pontig jutott a meccsen. Statisztikai lapján  még 3 lepattanó, 4 gólpassz és 2 eladott labda olvasható.

A tavalyi kiírásban a 4, helyen végző, Krivacsevics Tijanát is foglalkoztató kassai csapatnak sem sikerült a nyolcas döntőbe jutnia. A Good Angels az egy éve bronzérmet szerző Bourges otthonában lépett pályára s lényegében simán kikapott. A végeredmény 67-57 lett a Bourges javára. A francia együttes fokozatosan húzott el a szlovák bajnoktól, s 30 perc után 15 ponttal, 51-36-ra vezetett. A záró szakaszban kozmetikázott valamit a vereségén a kassai együttes, de még csak megszorítani sem volt esélye a Bourges csapatát.

Krivacsevics 25 és fél percet játszva 3/5-ös dupla mutatóval 6 pontig jutott. Leszedett 5 lepattanót és volt 3 eladott labdája.

Ezzel erre az évadra befejeződött a magyar csapatok és játékosok szereplése az Euroligában.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus