Középcsapatok ütközete Miskolcon

A női bajnokság hétvégi fordulójában a legizgalmasabbnak a Fradi miskolci vendégjátéka ígérkezik. A két Euroliga-együttes hazai pályán fővárosi riválisokat fogad, és egyértelmű esélyes. A Baja viszont a BEAC otthonában, a ZTE pedig Cegléden nem mehet biztosra
 
 
Uniqa Euroleasing Sopron '(1., 13-0) - Vasas (8., 4-8) A  bajnok Sopron egy utazás, egy Euroliga-vereség után fogadja a roppant szélsőséges Vasast. Egyértelműen a hazai csapat az esélyes, ám ha szebbik arcát mutatja a fiatal fővárosi együttes, akkor egy jó mérkőzést játszhat az MKB Arénában.
 
ELTE-BEAC Újbuda (12., 1-12) - Bajai NKK (6., 5-7) Az egyetemiek, mint szinte mindig, most is nyomás, veszítenivaló nélkül léphetnek pályára. A bajnokságot remekül kezdő Baja gödörbe került, legutóbb saját pályáján kapott ki attól a Diósgyőrtől, amelyet a nyitányon idegenben megvert. Azon a meccsen Scsekics szédületes napot fogott ki, ám nem volt, aki felnőtt volna mellé. Balogh Judit együttese nyilván mindent elkövet majd a bravúr érdekében, ehhez több egyéni extra kellene tanítványaitól - nem lehet előre lefutottnak mondani e meccset.
 
Atomerőmű KSC Szekszárd (10., 3-9) - Pécs 2010 (3., 10-2) Ezt a meccset talán már inkább... A Pécs kerete erősebbnek tűnik,mint a kiszámíthatatlan szekszárdiaké, akik a közelmúltban nyerni tudtak a Vasas otthonában, ám kikaptak a BEAC vendégeként. Amennyiben a Vasas elleni játékát tudja nyújtani a Szekszárd, lehet belőle egy jó kis meccs.
 
Ceglédi EKK (9., 4-8) - ZTE NKK (4.,9-4) Elvileg erősebb, összeszokottabb a zalai együttes, ám pár  fordulóval ezelőtt a ceglédiekkel azonos mérleggel álló Vasas otthonában váratlan vereséget szenvedett. Most sem mehet biztosra, ugyanis a Cegléd, ha nincs rajta nyomás, győzelmi kényszer -márpedig nincs - megnehezítheti a dolgát.
 
DKSK MISI (7.,5-7) - FTC (5., 8-4) A forduló legkiegyenlítettebbnek tűnő összecsapása. A kezdetben botladozó diósgyőriek játéka kezd összeállni, legutóbb Baján vissza tudott vágni a nyitányon, hazai pályán elszenvedett vereségét. Mindkét együttes jó formában, egészséges önbizalommal várhatja a fordulót, a Fradi négyes, a Diósgyör hármas győzelmi sorozatot épített - nagy csata várható a palánkok alatt erősebbnek tűnő DKSK, s az összességében több tapasztalt játékost felvonultató, s még Vida nélkül is talán erősebb külső sorral rendelkező Fradi között.
 
UNI Seat Győr (2., 11-1) -BSE FCSM (11., 1-12)A Győr játszott egy kimerítő Euroliga-meccset és bokasérülés miatt elveszítette egyik kulcsemberét, Simon Zsófiát. Nem a legkedvezőbb előjelekkel várja tehát a vasárnapi összecsapást Fűzy Ákos együttese, ám a kerete így is erősebb, mint a BSE fiatal csapatáé, s ezt várhatóan érvényre is juttatja. Az erősebb csapatokat meccsről meccsre egyre inkább megszorongató, s mérkőzéseiből a jelek szerint sokat tanuló fővárosi együttes játékosai Euroligában edződő kosarasok ellen szerezhetnek újabb értékes tapasztalatokat.

Fotó: fradikosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus