Székely Norbert: Le a kalappal a lányok előtt

A női válogatott szövetségi kapitánya Gereben Lívia csodás visszatéréséről, az elmúlt héten elvégzett munkáról és az eheti feladatokról is beszélt.

Az MKOSZ hivatalos honlapja készített interjút Székely Norbert női szövetségi kapitánnyal:

Kisebb, vagy talán nagyobb csodával indult a második hét a női válogatott edzőtáborában. Székely Norbert szövetségi kapitány ugyanis ismét gyakorlatokat vezényelhetett Gereben Líviának, a mögöttünk hagyott szezont leukémiája miatt kihagyó bedobónak.

Persze Livit kitörő örömmel üdvözölte mindenki, ami nem is csoda, hiszen a fiatal tehetség valóban a csodával határos gyógyuláson ment keresztül, harca sokakat megérintett nem csak hazánkban, hanem a nemzetközi kosárlabda világában is.

- Itt van velünk Livi, s ez valamennyiünknek egy hatalmas élmény – beszélt az edzőtábor első hetéről, a csapat előtt álló feladatokról Székely Norbert szövetségi kapitány. – Jó látni őt, jó tudni, hogy ismét a pályán harcol, s nem a betegágyában. Már be is szállt a közös gyakorlatokba, igaz, egyelőre még csak kontakt nélkül. A lábai erősek és gyorsak, ez jó jel, de vele kapcsolatban nem szabad semmit siettetni.

A válogatott edzőtáborában továbbra is remek hangulat uralkodik, ami érződik az elvégzett munkán is. 

- Annak ellenére, hogy ilyen hosszú szünet után jöttek az edzőtáborba a lányok, le a kalappal előttük, tényleg mindent megtesznek, amit a stábbal kérünk tőlük. Az első héten értelemszerűen a fizikai feladatokon volt a hangsúly, igyekeztünk egy szintre hozni a társaságot erőnlétileg. Ezen a héten már sokkal nagyobb szerepet kap a taktika, az új játékelemek gyakorlása.

Székely Norbert elégedett a keret fiataljaival is, elmondása szerint nagy koncentrációval dolgoznak, láthatóan nagyon komolyan veszik, hogy a legjobbakkal készülhetnek együtt.

- Szeretnénk az új taktikai elemeket az öt-öt elleni játékban is kipróbálni, így szerdán az esti edzésen egy edzőmeccset játszunk az U20-asokkal. Itt tényleg azon lesz a hangsúly, hogy a figuráinkat, a játékrendszerünket nem ismerő ellenféllel szemben lássuk a munkánk eredményét.

A magyar női válogatott összességében négy hétig edzőtáborozik Székesfehérváron az MKOSZ csarnokában.

 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Forrás, Slide - hunbasket.hu
Fotó - Nemzeti Sport Online

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus