Szerző: Botár László
2018. Január 24. 23:30:00
Bár csupán egyetlen negyedet veszített el a jól küzdő Vasas a ZTE ellen, végül egy küzdelmes mérkőzésen alulmaradt a női NB I-ben.
Szerző: Botár László
2018. Január 24. 21:45:00
Végig kiélezett, szoros, fordulatos meccsen, a szerződését szüneteltető Erkic nélkül játszva a Szekszárd 2 ponttal kikapott a török Hataytól az Európa-kupában. Tekintve, hogy az előző körben a Wroclaw ellen 5 pontos hazai vereség után jutott tovább Dokics Zseljko csapata, a helyzet korántsem reménytelen - főleg ha a héten siker megtalálni a szlovén bedobó helyettesét. A Sopron a második negyedtől remekül védekezve, okosan, taktikusan játszva megérdemelten vágott vissza a prágaiaknak az őszi soproni vereségért. A lefújás után a lányok boldogan ünnepeltek a népes soproni szurkolótáborral. A bravúros győzelemmel a Sopron nagyot lépett a csoport második helyének megszerzése felé.
Szerző: Botár László
2018. Január 24. 11:10:00
A másél évet az élvonalban töltő Lelik Réka visszatértével jelentősen megerősödő Csata DSE egy 88 és egy 56 pont különbségű diadallal kezdte az évet a Női Amatőr Nemzeti Bajnokság piros csoportjában, amelyben az ELTE-Fortis dupla, a Kiss Lenke KS pedig "sima" hosszabbítás után kapott ki. A fehér csoportban papírforma eredmények születtek, a zöldben a tartalékosan felálló Vasas kikapott Szigetszentmiklóson.
Szerző: Tóth Attila
2018. Január 20. 08:30:00
Weninger Virág, Dubei Debóra és Határ Bernadett is aláírta 2020-ig tartó szerződéshosszabbítását a női bajnokkal.
Szerző: Botár László
2018. Január 18. 08:25:00
Izgalmas, küzdelmes mérkőzésen, a végjátékban ellenfelénél pontosabban játszva győzött Belgiumban, s ezzel bebiztosította helyét csoportja legjobb négy csapata között a női Euroligában a magyar bajnok Sopron csapata, Roberto Iniguez együttese tehát ott van Európa legjobb nyolc klubja között.
Szerző: Botár László
2018. Január 15. 19:30:00
A Kiss Lenke KS Nyíregyházán, az ELTE-Fortis pedig Miskolcon szenvedett papírforma-vereséget a Női Amatőr Nemzeti Bajnokság piros csoportjában. A MAFC egy színvonalas meccsen maradt alul a tataiakkal szemben a fehér csoportban. Szomszédvárak találkoztak a zöld csoportban, a Városmajorban, ahol az MTK fiataljai egy félidőn át tudták tartani a lépést a Vasas második csapatával - szünet után "hengerelt" a pasaréti együttes.
Szerző: Tóth Attila
2018. Január 14. 16:45:00
A listavezető most Cegléden győzött - a Sopron a DVTK-t múlta felül - a ZTE NKK a PINKK otthonában diadalmaskodott.
Szerző: Botár László
2018. Január 13. 22:15:00
A Vasas remek első félidei játékával 20 perc alatt eldöntötte az női fővárosi alsóházi rangadót a BEAC otthonában. Az MTK lányai hamar 10 pontos hátrányba kerültek a PEAC ellen, s a meccs végére belefáradtak ellenfelük üldözésébe, így simán kikaptak. Jól kezdett viszont a MAFC a Körmend ellen, majd Hotot kiállították. A harmadik negyed közepétől fordult a kocka, s a fővárosiak üldözték a vasiakat. A záró etap közepén csupán 2-vel "ment" a Körmend, amely a végjátékot jobban bírva diadalmaskodott.
Szerző: Tóth Attila
2018. Január 12. 20:30:00
Jelene Milovanovics kézközépcsontja eltört, a helyére Danielle Page érkezett a Sopron Baskethez.
Szerző: Tóth Attila
2018. Január 12. 17:45:00
Djokics Zseljko együttese a török Hatay BB-vel került össze a női Európa-kupa rájátszásának harmadik fordulójában - íme a meccsek időpontjai.