Szerző: Gobodics Tamás
2018. Január 12. 08:50:00
Az irányító korábban Euroligát és Univeriadét nyert, a napokban megérkezik és edzésbe is áll.
Szerző: Botár László
2018. Január 11. 15:00:00
A második negyed elején már 12 ponttal is vezetett, s összességében remekül helytállt a Vasas a Diósgyőr otthonában.
Szerző: Botár László
2018. Január 10. 21:55:00
A Sopron a második negyed végének és a harmadik elejének jó játékára építve fölényes győzelmet aratott a francia Lille ellen az Euroligában - de Jelena Milovanovicsra elképzelhető, hogy hosszabb időre nem számíthat a bajnok. A Szekszárd folytathatja! A hazai pályán összeszedett 5 pontos hátrány után a sorozatban veretlen Sleza Wroclaw otthonában óriási bravúrt végrehajtva, egy végletekig kiélezett párharcban idegenben nyert 10 ponttal, így továbbjutott a női Európa-kupában.
Szerző: Tóth Attila
2018. Január 10. 20:30:00
A felnőtt női, a lány U18-as és a női U23-as egyéni világranglistán is magyarok állnak az élen, nem is egyedül - Takács Milán az U18-as fiúknál a második.
Szerző: Tóth Attila
2018. Január 10. 16:10:00
A Cegléd legújabb és legfiatalabb játékosa, Révész Boróka mutatkozott be a klub hivatalos Youtube-csatornáján.
Szerző: Botár László
2018. Január 9. 19:00:00
A TFSE papírforma győzelmet aratott az ELTE-Fortis otthonában a Női Amatőr Nemzeti Bajnokság piros csoportjának fővárosi összecsapásán. A fehérben elvileg rangadónak tűnt a címvédő ELTE-BEAC és a veretlen csoportelső Ajka találkozója, de a másodosztály bajnoka nagyon sima győzelmet aratott. A zöld csoportban a Vasasnak nem okozott gondot a Baja legyőzése, az MTK-tól viszont egy jó negyed kevés volt Szigetszentmiklóson.
Szerző: Botár László
2018. Január 7. 22:30:00
Mozgalmas volt az "évvégi hajrá" a Cziffra Mihály Budapest-bajnokság női B-csoportjában. Az egyetlen vereséggel álló Külker várhatja az élről a folytatást, de hogy mennyire szoros az élmezőny, azt jól jelzi, hogy még a hetedik helyen álló BEAC Seniornak is csupán 3 veresége van, érdekes folytatásra van tehát kilátás.
Szerző: Botár László
2018. Január 6. 22:00:00
Kettős soproni siker született a Gabányi csarnokban. A hölgyeknél a BEAC nem tudott jelentős ellenállást kifejteni az oroszországi Euroliga-meccsről a fővárosba érkező bajnokkal szemben, a férfi alsóházi rangadón a záró szakaszt a soproniak bírták jobban a MAFC ellen, így a főváros egyetlen élvonalbeli férfi csapata fontos meccset veszített el saját pályáján. Az MTK női együttese három negyeden át egyenrangú ellenfele volt az ezüstérmes Szekszárdnak.
Szerző: Tóth Attila
2018. Január 4. 23:20:00
Alekszandra Crvendakics és Tina Jovanovics is marad a magyar bajnoknál a következő idényre is.
Szerző: Botár László
2018. Január 4. 20:30:00
Mindkét nemzetközi porondon szereplő női csapatunk kikapott csütörtökön. A Sopron az Euroligában a címvédő orosz Dinamo Kurszk otthonában a harmadik negyed közepén 26 pontos hátrányba került, de volt tartása, s végül 20 ponttal kapott ki. Az Európa-kupában a lengyel Wroclawot fogadó Szekszárdnak volt egy három és fél perces rövidzárlata a félidő végén, a harmadik negyedben pedig már 16 pontos is volt a hátránya. Innen felállva még feljött 3 pontra, de fordítani már nem tudott a sorozatban eddig veretlen lengyel Sleza Wroclaw ellen. A szekszárdi szurkolók a vereség ellenére vastapssal jutalmazták kedvenceiket.