Szerző: Kezdő5.hu
2011-10-25 11:42:05
Vasárnap kora délután a Gran Canaria Európa Kupás csapata várt ránk ellenfélként, szerencsére a negyedik fordulóban a harmadik sikerünket is megszereztük ellenük, ez pedig a legfontosabb, jó érzésekkel tölt el, ha visszagondolok erre az ütközetre. Ez is egy kemény csapat volt, kissé talán elcsépelten hangozhat, de szinte minden mérkőzésünk előtt el lehet ezt mondani, de itt valóban nincs olyan találkozó, amire rá lehetne fogni, hogy egyértelműen könnyebb lenne, főleg mi, a Manresa szemszögéből. Talán sokak meglepetésére, de a tabella holtversenyes második helyén állunk, ami a győzelem-vereség mutatót illeti, innentől az a célunk, hogy minél jobb eredményeket érjünk el, bár ez cseppet sem lesz könnyű, mivel egy rendkívül kemény sorozat áll előttünk, hiszen az eddigieknél is jobb gárdákkal fogunk mérkőzni. Elsőként Sevillába vendég szereplünk idegenben, aztán jön hozzánk a tavalyi ezüstérmes, idén Euroligás Bilbao, majd megyünk Lóránt Petiékhez, azaz a Lagun Aro-hoz. Ők ugyan most még nyeretlenül állnak, de egyszer nekik is el kell kapni a fonalat, ellenünk bizonyosan nem szeretnének hibázni. A mostani derbinkkel kapcsolatban engem személy szerint nagyon bosszant, hogy elhibáztam az utolsó három büntetőmet, de sajnos utólag ezt már nem tudom helyre tenni, nyilván gyakorlás kérdése a dolog, de edzésen szépen be tudom őket dobni, úgyhogy ez inkább fejben dől el, emiatt sokkal jobban kell koncentrálnom erre legközelebb. Amúgy jól éreztem magam a parketten, talán ez alkalommal nem kerestek a társaim annyit, mint korábban, illetve nem játszottam olyan sok kettő-kettőt, de ahogy tudtam, igyekeztem hozzátenni a játékhoz. Amikor támadásban nincs olyan nagy szerepem, akkor védekezésben próbálok minél többet és többet nyújtani. Az, pedig, hogy a lelátón egy maroknyi, magyar zászlós, a barátaimból álló fehérvári szurkolósereg biztatott, felemelő érzés volt, nagyon köszönöm nekik, hogy ekkora utat tettek meg értem!
Szerző: Kezdő5.hu
2011-10-18 17:51:21
Üdvözlöm a Kezdő5.hu olvasóit, egy nem akármilyen kemény hét után jelentkezem, szerencsére bőven van miről mesélnem ez alkalommal is. Múlthét szerdán a Fuenlabdara otthonában játszottunk, tudtuk róluk, hogy egy nagyon kemény csapat, a tavalyi 7. helyezésüknek köszönhetően a nemzetközi porondra is kiléphettek idén, az EuroChallenge sorozatban fognak vitézkedni az ACB küzdelmei mellett. Számítottunk rá, hogy nem lesz egy egyszerű derbi, de nagyon jól kezdtük a találkozót és szinte végig tudtuk kontrollálni a mérkőzést, talán egy kisebb hullámvölgyünk volt csak összesen. Ami nagyon fontos, hogy újra sikerült nyernünk, ez rendkívül pozitív volt számunkra, főleg, hogy idegenben diadalmaskodtunk, kis túlzással azt is lehetne mondani, hogy ezek két győzelemmel is felérnek. Nagyon jó kis meccs volt, egy kisebb csarnokban rendezték a derbit, de így is kiváló hangulat volt, mi pedig rendkívül boldogak voltunk a siker miatt.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-10-10 09:47:44
Tegnap kora délután életem első hivatalos ACB mérkőzését játszottam az Assignia Manresa mezében, ami igencsak jó érzés volt, bár őszintén megvallva a felkészülési meccsek során már tudtam szokni ezt a közeget valamelyest. Ez volt az első igazi tétmeccs, a felkészülési találkozók pedig arra szolgáltak, hogy ne rögtön itt kelljen kezdenünk az éles szereplést, ennek úgy gondolom, szépen meg is volt a pozitív eredménye. Nagyon fontos, hogy nyerni tudtunk, szerintem mind a csapat, mind pedig a játékosok, valamint a klub szempontjából nagy löketet adhat ez a siker, amit a Joventut Badalona ellen arattunk. A tegnapi ellenfelünk egyébként egy elég jó csapatnak számít, ezért is külön értékes ez a diadal.
A saját játékomat illetően sosem mondhatom azt, hogy elégedett lennék, most is ez a helyzet, hiszen voltak ugyan jó megmozdulásaim a mérkőzés folyamán, de ettől függetlenül még mindig sok az eladott labdám. Mindenféleképpen le kellene ezt redukálnom és akkor, ha ez sikerül, egy nagyot lépnék előre, ez alkalommal is próbáltam mindent megtenni, reméljük, hogy a folytatásban még jobb lesz a helyzet. Védekezésben nagyon nagy kihívást jelentett őket fogni, de úgy vélem, a második félidőben olyan teljesítményt nyújtottunk ezen a téren, ami gyakorlatilag a győzelmünket eredményezte.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-10-05 15:56:38
A legutóbbi naplóbejegyzésem óta egy edzőmérkőzést játszottunk, amit az utolsónak terveztünk erre a felkészülési időszakra, ám végül az utolsó előtti lett belőle. Az elmúlt héten hétfőn szünetet kaptunk, mivel az előtte való napon játszottunk a Badalona ellen, majd kedden és szerdán két-két edzés szerepelt a programunkban. Ezek a szokásos módon mentek, annyi különbséggel, hogy mostantól már mindig délelőtt vannak a kemény csapatedzések, készülve arra, hogy a meccseink többsége fél egy – egy óra tájékán kezdődik majd az alapszakasz során, a délutánokon pedig a bokaragasztást nem igénylő dobó és taktikai jellegű tréningek jöttek, jönnek. Csütörtökön következett a regeneráló nap, ami újra úszásból, vízben futásból és hasonló jellegű gyakorlatokból állt, délután pedig szabad volt a terem, opcionálisan birtokba vehettük. Aki akart, végezhetett dobóedzés, én például így tettem, a különedzőnk volt ebben a segítségemre, ő specifikusan a dobásokért és ezekért a tréningekért felel. Pénteken délelőtt megint volt egy kemény edzésünk, majd délután egy dobóedzés jellegű tréning következett. Szombaton még dolgoztunk kicsit a teremben, a következő napi mérkőzésre készülvén átnéztük a játékainkat, gyorsindításos feladatokat hajtottunk végre, egy pörgős, de rövidebb edzésünk volt. Délután háromkor Murcia felé vettük az irányt, egy nyolc óra hosszú buszút után mérkőztünk meg a hazai ACB-s alakulattal.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-09-27 16:26:24
Egy újabb tartalmas hét áll mögöttem, úgyhogy most is bőven van miről beszámolnom nektek, otthonaiknak. Az utóbbi napokban két edzőmeccset játszottunk, ezek közül az előbbit az Alicante ellen, ami az első olyan mérkőzésem volt, mikor kicsit többet volt nálam a labda és több lehetőségem volt kreálni a játékokat. Sok egy-egyet, illetve kettő-kettőt kezdeményezhettem, úgyhogy mindenféleképpen jó volt számomra ez a derbi, arról nem is beszélve, hogy 20 ponttal nyeretünk. Azért is örömteli ez a viszonylag nagyarányú siker, mert az Alicante közvetlen riválisunk lehet az ACB-ben, az utolsó 6-8 csapat körülbelül ugyanolyan képességű, ettől függetlenül ez csak egy felkészülési találkozó volt, tehát olyan nagy következtetést nem kell belőle levonni. Jó csapatuk van nekik is, de még össze kell érniük. Egyébként tényleg nagyon jól játszottunk, a második félidőben tudtunk igazán felülkerekedni, akkor összeszedtük a védekezésünket és ezen múlott a sikerünk.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-09-19 12:38:07
Visszatérve a megszokott kerékvágásba, most időben tudok jelentkezni nálatok, hiszen a napokban már megoldódott az internet-kérdés a lakásomban. Először mesélnék nektek az elmúlt hetemről, majd több dologra is kitérnék, amik nem feltétlenül csak velem kapcsolatosak, de úgy hiszem, sokatokat érdekelhet.
Borzasztóan kemény egy hét áll mögöttünk, hiszen múlthét vasárnap mentünk edzőtáborozni Andorrába, ahol gyakorlatilag ugyanabban az ütemben tréningeztünk, ahogy a hétköznapi, manresai gyakorlások alkalmával is, tehát 9 és 9:30 között kezdtük a reggeli munkát, amit olyan 13:30 tájékán fejeztünk be. Ezek általában konditermi edzésekkel kezdődtek, majd videózást, végül pedig a teremben léptük le a figuráinkat, illetve egy kondicionális benti edzéssel zártuk ezt a négyórás periódust. Itt természetesen nem állt meg a napi menet, az esti tréning 17:30 – 18:00 között vette kezdetét, az nagyjából két órát tartott. Hétfőn, kedden így nézett ki a felállás, szerdán csak délután volt edzés, majd csütörtökön és pénteken megcseréltük a dolgokat, tehát délelőtt volt az úgymond csapatedzés, délután pedig a hajtós, kondicionáló tréning. Ezt azzal indokolták az edzőink, hogy mivel vasárnapokon dél környékén fogjuk játszani a mérkőzéseink többségét, ezért szoknia kellene a szervezetünknek, hogy délelőtt, dél körül is képesek legyünk a maximális koncentrációra. Kaptunk két és fél nap „szabadságot” a visszautazás után, ami leginkább pihenéssel telt. A csapattal elmentünk együtt vacsorázni, majd szombaton és vasárnap is átruccantunk Barcelonába, de semmi különlegeset nem csináltunk ott - igazából olyan volt, mint amikor Fehérvárról Pestre felugrottunk még a régi társakkal -, körbenéztünk, ebédeltünk és mentünk is vissza Manresába.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-09-13 13:32:17
Rendhagyó módon csak két hét elteltével jelentkezem, ami azért történt így, mert még mindig nincs internet a lakásomban, de ez a probléma innentől megoldódik, tehát a megszokott időben jelentkezem legközelebb és remélhetőleg ez sokáig így is lesz. Igyekezlek is kárpótolni benneteket a hosszú szünet miatt, bőven van mesélni valóm az utóbbi két hét eseményeiről, úgyhogy készüljetek fel!
Az itteni edzések nagyon nagyon kemények, taktikailag azért más jellegű az egész felkészítés, számos olyan húzás van, amik konkrétan erre a ligára jellemzőek, nem véletlenül mondják tehát, hogy „van, ami ebben a bajnokságban úgy van, a másik pontvadászatban meg így van”. Itt, ha védekezésben váltás történik, utána sem lehet igazán egy-egyet kezdeményezni, mert annyira jó a segítés. Minden helyzetre van külön szisztéma – milyen lépést milyen reakció kell, hogy kövessen. Ezek mindenféleképpen különböznek attól, amit eddig megszoktam az edzéseken otthon, illetve az is merőben eltér, ahogy a délelőtti tréningek fel vannak építve. Általában 9:30-ra megyünk a konditerembe, ott egy órát erősítünk, majd bemegyünk a terembe, azt követően pedig videózás, taktikai felkészítés történik. Átnézzük a figuráinkat, elemezzük, hogy miket hibáztunk el a korábbi mérkőzéseken, majd egy dobóedzéses szakasz után 12:30 – 1 óra között végzünk, rendkívül hosszú tehát maga a reggeli tréning. Délután vannak az úgymond csapat-jellegű edzések, délelőtt van még a programban egy kis cardio-edzés, futás, minden tekintetben nagyon kemény ez a fajta felkészítés.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-08-31 11:18:49
Üdvözöllek benneteket Manresából, Spanyolországból, most jelentkezem először a kiköltözésem óta és ezúton is elnézést kérek a szokásosnál későbbi bejegyzésem miatt, ám sajnos még nincsen internet az itteni lakásomban. Csütörtökön délután érkeztem meg ide, egy kicsit hosszabb utazás után, mint ahogyan azt elterveztem. A repülőjárattal Varsóban kellett átszállnom, aznap délután már el is tudtam foglalni a szállásomat, illetve próbáltunk minden olyan dolgot beszerezni, elintézni, amire szükségem lesz a mindennapokban. Pénteken reggel egy komplex vizsgálaton estem át, ami gyakorlatilag ugyanaz volt, mint a júniusi itteni látogatásom alkalmával. Futópadon kellett futnom, különböző méreteket vettek le rólam, tehát átmentem még egyszer az akkori procedúrán. Délután folytatódott az ügyintézés, például internet, TV beköttetése, de az előbbire úgy néz ki, még várnom kell egy hetet. Ezt követően jött az ismerkedés az új csapattársaimmal, nagyon jófejek a srácok, mindannyian remekül fogadtak engem. Bemutatták nekem a csapatot, a csapatkapitánytól kezdve a segédedzőn át a vezetőedzőig mindenkivel leültem beszélni. Aztán egy laptopos vetítés segítségével megmutatták a gárda alapszisztémáit, illetve felfogását abban a tekintetben, hogy mit próbálnak, szeretnének játszani, valamint azt, mik az elképzelések – ez számomra mind nagyon érdekes tapasztalat volt.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-08-21 09:16:54
Mielőtt felszállunk Ferihegyen a Finnország felé tartó gépünkre, elmesélném nektek, hogyan emlékszem vissza erre a nagyon nehéz és egyben szomorú hetemre, de mindenképp szeretnék a jövőbe pozitívan tekintően hozzáállni a dolgokhoz, ami jelen esetben azért nem könnyű. Nagyon csalódottak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy mára eldőlt, az utolsó találkozótól függetlenül nem juthatunk ki az Európa-bajnokságra. Élet-halál mérkőzés volt a csütörtöki Szolnokon, a kialakult helyzet, azaz a két vereségünk után mindenképpen diadalmaskodnunk kellett volna a reményeink életben tartásához. Semmi nem jött össze, sem védekezésben, sem pedig támadásban nem tudtuk azt nyújtani, amire képesek vagyunk. Ennek bármennyire is szeretném megmondani a miértjét, sajnos nem tudom. Azt, hogy mi volt az oka annak, hogy nem tudtuk kiadni magunkból a maximumot, sőt, annak a közelében sem jártunk, az egy nagyon nehéz kérdés. Végtelenül sajnálom, mert hatalmas lehetőség volt a kezünkben, amivel nem tudtunk élni. Ezt nem tudjuk és nem is akarjuk senki másra hárítani, csakis a mi hibánk és mi rontottuk el, mi játszottunk rosszul. Át kell gondolni, mit és hol rontottunk el, remélem, a jövőben ezekből tudunk tanulni és ki is tudjuk őket javítani, a későbbiekben pedig sikeresebbek leszünk.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-08-15 07:00:38
Mindenek előtt üdvözlöm a Kezdő5.hu olvasóit, remélem, hogy minél többen követitek a már fél éve elkezdett naplóm itteni folytatását! A blogom már rutinosnak számító olvasóitól azzal köszöntem el egy héttel ezelőtt, hogy szeretnék nekik két győzelemről beszámolni mostanra, de sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztük. Kedden Portugáliában nagyon akartuk a sikert és úgy gondolom, nyerhető mérkőzés volt, amit végül elbuktunk. Úgy hiszem, felépítés és egyéb szempontjából is jobb csapat vagyunk a portugáloktól, ám nem tudtunk jól játszani és ezt megfelelően kihasználni. Rendkívül rosszul kezdtünk kedden, ahogy sajnos pénteken is, majd összeszedtük magunkat az első félidő folytatására, ám a nagyszünet után jelentősen változott a helyzet, mi voltunk, akik futottunk az eredmény után, a végjátékban pedig hiába akartunk, nem értük utol a hazaiakat.