Szerző: Kezdő5.hu
2014-10-07 09:30:00
November 19-én érkezik a BPM 2015, a fejlesztők közül Vicor da Costával, Kevin Mehou-Lokóval és Adorján Istvánnal készítettünk interjút.
Szerző: Tóth Attila
2014-10-06 20:00:00
Az Alba Fehérvár csapatkapitánya, Simon Balázs három hete sérült meg, azóta sem tudott pályára lépni a felkészülés során, sőt, edzeni sem tudott. Simon a csapat hivatalos honlapjának, az albakosar.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta, mi történt, hogyan próbálták gyógyítani az elmúlt hetekben, mi vár rá a továbbiakban, és mit vár az idénytől.
Szerző: Tóth Attila
2014-10-06 18:45:00
A Soproni Sördögök erőnlétért felelős szakmai stábja új taggal, Szegedi Róberttel bővült. Vele készített interjút a csapat hivatalos honlapja, az sakc.hu, amelyben többek között szóba került, miben másabb egy kosárcsapattal foglalkozni, mint a sima személyi edzői feladat, milyen kosarasmúltja van korábbról, és mi a feladata év közben.
Szerző: Tóth Attila
2014-10-03 15:15:00
Az Új Néplap készített egy interjút a Szolnoki Olaj KK klubelnökével, Dr. Nyerges Zsolttal, amelyben többek között szóba került az idei csapat keret, az elvárások hazai és nemzetközi színtéren, Pór Péter szerepvállalása, Sztrahinja Milosevics honosítása és a debreceni EuroCup fellépések is.
Szerző: Tóth Attila
2014-10-02 15:13:00
Darian Townes többéves kitérő után tért vissza Sopronba nemrég, ennek apropóján készített vele interjút a Soproni Sördögök hivatalos honlapja, az sakc.hu. Ebben a beszélgetésben többek között előkerül a jelenlegi csapat felépítése, lehetséges ereje, a koreai kosárlabda, illetve hogy miben fejlődött idő közben a center.
Szerző: Tóth Attila
2014-10-01 19:30:00
A hétvégén Nyíregyházán rendeztek felkészülési tornát, és a hazai Marso NYKK három vereséggel zárta a II. Nyíregyháza Nagydíjat. Hétfőn Sitku Ernő nyilatkozott a Kelet-Magyarország lapnak, amelyben kitért arra, mi a probléma szerinte a csapatnál, illetve beszélt az új próbajátékosról, Joe Prophetről is.
Szerző: Gobodics Tamás
2014-09-29 18:00:00
Cleveland Melvin, az Alba Fehérvár amerikai légiósa a II. Nyíregyháza Nagydíjon is hatékonyan és ponterősen kosarazott - Marcel Tenter is elégedett vele. A játékos az albakosar.hu-nak nyilatkozott.
Szerző: Gobodics Tamás
2014-09-29 15:30:00
A PVSK-hoz visszatérő légiós irányító a bama.hu-nak adott egy könnyed interjút, amiben többek között megígéri, hogy többet fog zsákolni az idei szezonban.
Szerző: Tóth Attila
2014-09-25 14:00:00
Az Alba Fehérvár vezetőedzője, Marcel Tenter a klub hivatalos honlapjának, az albakosar.hu-nak adott interjút a ma kezdődő Nyíregyháza Nagydíj előtt, amelyben beszélt az eddigi tapasztalatairól, hogy mivel elégedett és min kell javítaniuk, valamint arról, hogy még idő és türelem kell nekik.
Szerző: Botár László
2014-09-22 22:50:00
Kétszer is részt vett a Michigan State University játékosaként az amerikai egyetemi bajnokság (NCAA) négyes döntőjén, s egyetemi évei alatt olyan kosarasok ellen is játszott Korie Lucious, a Soproni Sördögök csapatánál próbajátékon lévő amerikai irányító, akik tagjai voltak a napokban világbajnokságot nyert amerikai válogatottnak. Korie az egyetemi finálékon több mint hetvenezer ember előtt játszhatott. A soproniak jelenleg tesztelik a 24 éves kosarast, akinek, ha megfelel a próbajátékon, Sopron a második európai állomáshelye lehet.