Szerző: Csanádi Kristóf
2013-12-20 16:35:54
Kedden este 1000 néző várta a Kecskemétet és a Falcót a Messzi István Sportcsarnokban. A hazaiak még nem kaptak ki otthon, a vendégek pedig Mandics edző érkezése óta őrizték makulátlan mérlegüket. A meccs végén a lila-fehér gárda örülhetett, ennek kapcsán a hazaiaktól Pongó Martin mondta el véleményét.
Szerző: Botár László
2013-12-15 10:21:49
Hét közben annak ellenére is, hogy egyik legjobbja, Maurice Kemp megsérült s bizonytalan időre kidőlt a sorból. Sopronban, amíg társai melegítettek, kértük válaszoljon honlapunk kérdéseire. A kitűnő kosaras készséggel állt rendelkezésünkre
Szerző: Adorján István
2013-12-08 20:51:39
Tegnap este nehezen, de legyőzte a Körmend hazai pályán a Nyíregyháza együttesét. A sikerből fontos részt vállalt magára E.J. Kusnyer, aki 17 ponttal, közte öt hárompotossal segítette együttesét. A mérkőzés másnapján készítettünk interjút a hátvéddel.
Szerző: Gobodics Tamás, Keresztury Gábor
2013-12-02 22:30:00
A hétvégi, Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzésen eddigi legnagyobb szerepét kapta meg a Kaposvár felnőtt csapatában Benke Szilárd. A hátvéd-bedobó poszton szereplő 18 éves játékos honlapunknak mondta el gondolatait, érzéseit a mérkőzéssel és a közeljövővel kapcsolatban.
Szerző: Zsivera Gábor
2013-11-25 12:43:01
Első edzésén vett részt hétfő délelőtt Horváth Ákos, a Naturtex-SZTE-Szedeák újonnan igazolt játékosa. A Szolnokról érkező válogatott kosarassal rövid interjút készített a SZEGEDma.hu a váltás hátteréről.
Szerző: Botár László
2013-11-10 13:00:00
Közel egy év kihagyás után tért vissza, s játszott újra mérkőzést Madár András, a székesfehérvári nevelésű, korábbi sokszoros utánpótlás válogatott irányító. A kosaras az NB I B nyugati csoportjának sereghatójánál, a Budafok csapatában játszik.
Szerző: Adorján István
2013-11-06 13:43:00
A szombati, Szeged elleni találkozón magyarországi pályafutása legjobb mérkőzését játszotta Ernest J. Kusnyer, az Inkognito Fashion Körmend BC játékosa. A vajkezű hátvéddel a Triumph Ljuberci elleni EuroChallenge mérkőzés előtt készítettünk rövid interjút.
Szerző: Botár László
2013-11-04 15:41:00
Egyik meghatározó játékosát, a másfél perc elteltével bokasérülést szenvedett Filip Barovicsot korán elveszítve, nagy küzdelemben kerekedett a Nyíregyháza csapata fölé a zsinórban harmadik meccsét megnyerő Sopron.
Szerző: Kövér Attila
2013-11-02 11:26:54
Pénteken nagy csatát vívott egymással a JKSE és a vendég, nem teljes kerettel érkező ZTE. Végül a hazaiak visszavertek minden zalai kísérletet, ami a siker elérésére irányult, s ezzel megszerezték 4. győzelmüket a bajnokságban. Erről és a jövő heti törökországi fellépésről kérdeztük a csapat egyik centerét, Lázár Lászlót.
Szerző: Winter Gábor, Adorján István
2013-10-30 22:08:11
2 magyar bajnoki cím, 2 lengyel bajnoki cím, 1 török bajnoki cím, 1 ukrán bajnoki cím, 1 Saporta Kupa döntő, 1 Európa Kupa döntő, 3 magyar kupa győzelem és 1 lengyel kupa győzelem. Emellett 228 magyar válogatott fellépés, egy Európa-válogatottság, valamint 89 meccs az Euroligában. Ez Gulyás Róbert és Németh István mérlege. Láttak már egy-két dolgot karrierjük során. Ha ők azt mondják, akkor az úgy van. Lássuk, mit mondanak!