Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-21 09:00:00
Megérkezett női nemzeti együttesünk a második torna helyszínére, Csengdu-ba. A 12-13 milliós város több ezer kilométerre van az előző állomáshelytől, repülővel s busszal utazott tegnap oda a magyar küldöttség.
Farkas Sándor szövetségi kapitány az első 3 meccs kapcsán kiemelte: fizikálisan, atletikusságban, erőben minden rivális messze felülmúlta a mi csapatunkat. Ehhez képest kitűnően helytállt a csapat - kérdés, hogy az ellenfelek a következő tornákon mennyire bírják majd a saját maguk által diktált tempót, és persze az is, hogy a mi lányaink hogy viselik a sorozatterhelést. A szakmai stáb tagjai persze amellett, hogy a meccseket elemezték s értékelték, a szakmai kapcsolatot is felvették a riválisokkal. Elsősorban az ausztrálokkal, akiknél a most Kínában szereplő válogatott tagjai adhatják majd a közeljövő felnőtt nemzeti csapatának gerincét. Mint Farkas Sándor megtudta, e keret tagjai a kiemelt tehetségek központi edzőközpontjában készültek egy hosszú évek óta nemzetközi szinten is eredményes, kitűnő játékosokat "kitermelő"program alapján. Itt fejlesztették a fizikai képességeiket, felügyelték a táplálkozásukat, folyamatosan mérték a fejlődésüket.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-19 15:22:46
Tehetséges szerb légióssal erősödött a PINKK-Pécsi 424 együttese. Az elmúlt szezon bronzérmese ugyanis szerződtette a 22 esztendős, 196 cm magas Tijana Ajdukovicsot.A baranyai klub tájékoztatása szerint "a Pinkk edzője Roberto Hernández által kiválasztott játékos remekül beilleszthető a csapat játékrendszerébe. Ajdukovic a Pinkk csapatával együtt kezdi meg a felkészülését a sok izgalmas nemzetközi meccset ígérő következő szezonra."Ajdukovics az elmúlt szezont az olasz Lavezzini Parma csapatánál töltötte, amellyel bronzéremig jutott a bajnokságban. A 24 mérkőzésen 15,8-es percátlag mellett 5.3 pontot és 4.7 lepattanót szerzett átlagban. Ezt megelőzően hazájában pattogtatott 2010 és 2012 között a Hemofarm Vrsac és 2006 és 2010 között a Szpartak Szabadka csapataiban. A szerb center a jelenleg is zajló franciaországi Eb előtt tagja volt a felnőtt szerb válogatott bő keretének, de korábban éveken át volt tagja a korosztályos nemzeti együtteseknek.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-19 15:16:39
Harmadik meccsét is lejátszotta női válogatottunk Kínában, ahol ezúttal a következő olimpiára a csapatát próbál(gat)ó ausztrál nemzeti együttes volt az ellenfél. Csapatunkban nem szerepelt Honti Kata, akinek az amerikaiak elleni mérkőzésen belekaptak a szemébe. Válogatottunk szoros, jó meccset játszott.Ausztrália - Magyarország 84-76 (24-19, 16-12, 24-21, 21-23)A nagy iramú első negyedben a remek dobóteljesítményt nyújtó ausztrálok szereztek előnyt, amelyet a második, sokkal inkább küzdelmes, mint látványos 10 percben növelni tudtak.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-18 18:19:46
Második meccsét játszotta le Kínában női válogatottunk. Farkas Sándor együttesének játéka tovább javult, sokáig vezetett is a csapat, amelyben ezúttal több kiemelkedő egyéni teljesítmény is akadt. A hajrában azonban az amerikai egyetemi válogatott magassági és súlyfölénye révén felőrölte csapatunk ellenállását.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-18 10:11:06
Értékelte az első meccset Farkas Sándor, a Kínában tartózkodó női nemzeti együttes szövetségi kapitánya. A szakember a különleges körülményekről is említést tett. Rögtön hangsúlyozta, az információ, miszerint Simon Zsófi játszott a meccs végén az a rosszul vezetett statisztika miatt terjedhetett el idehaza.Tény, hogy a "lőlap" szerint 2 perc 22 másodpercet játszott a pár hónapja váll operáción átesett, nyáron Győrből Sopronba szerződő s bedobó, ám ezt elírták a kínaiak. A játékos válla még nincs olyan állapotban, hogy Zsófi mérkőzésen pályára léphessen. Majd ha az orvos engedélyezi, érthetően akkor küldik csak csatába.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-17 19:37:48
Kikapott kínai túrája első meccsén női kosárlabda válogatottunk. Lányaink a házigazdák ellen kezdték meg a szereplésüket és elég megilletődötten játszottak az első negyedben. A folytatásban már kiegyenlítetté tették a játékot Farkas Sándor tanítványai - sőt a második negyed egyértelműen az övék volt - ám szorossá tenni a meccset már nem volt esélyük.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-17 18:50:51
Második alkalommal is legyőzte női U20-as válogatottunk Izrael korosztályos együttesét.Székely Norbert ezúttal is sokat forgatta együttesét, ma teljesen más, kimondottan magas szerkezetű ötössel kezdett a csapat, mint hétfőn. Ma kevesebb pont született, nagyobb küzdelem folyt a pályán. Ami hasonló volt a tegnapi s a mai mérkőzésen az az, hogy mindkétszer, tehát a tegnapi s a mai összecsapáson egyaránt a második negyedben játszottak nagyot s döntötték el az összecsapást lányaink.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-16 18:30:00
Lejátszotta első edzőmeccsét a törökországi korosztályos Európa-bajnokságra készülő női U20-as válogatottunk: Székely Norbert tanítványai Sopronban az első félidőben nyújtott remek játékuknak köszönhetően biztosan verték Izraelt. A nagyszünetben 46-19-re vezetett csapatunk, a második félidőben a szakvezetés sokat cserélve próbált mindenkinek bőven lehetőséget adni. Holnap 11 órakor ismét összecsap egymással a két együttes. Magyarország-Izrael 70-55 (21-12, 25-7, 13-12, 11-24)Magyarország: Czirják 2, Fuisz 6, Koch 7/3, Szamosi 8, Licskai 12/3. Cs: Határ 9, Böröndy 9, Horváth, Balla, Vágvölgyi 2, Barnai 2, Pap 6, Vukov 3/3, Fejes 4.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-16 07:15:00
Eufémizmust akkor használunk, ha valamit a valóságban történthez képest szépítve szeretnénk elmondani. Ha azt állítjuk, hogy a magyar női kosárlabda válogatott, a magyar küldöttség hosszú és fárasztó utazást követően érkezett meg első kínai állomáshelyére, akkor eufémizmust használunk. A hosszú és fárasztó jelzők ugyanis nyomokban sem fejezik ki, mennyire is volt ez az utazás hosszú, fárasztó s kimerítő.Amint arról válogatottunk technikai vezetője,Tahin Péter beszámolt, a küldöttség pénteken reggel fél nyolckor indult el a budapesti szállodából és - magyar idő szerint - szombaton fél 12-kor érkezett meg első állomáshelyére.A 28 órás utazásban azért volt egyenként 5-5 órás "dekkolás" Frankfurtban, illetve Pekingben. Különösen ez utóbbi lehetett nehéz lányainknak s a küldöttség tagjainak, hiszen ez magyar idő szerint nagyjából hajnali fél 3 és fél 8 között "zajlott". Pekingből következett még egy közel 2 és fél órás repülés, a "hab a tortán" pedig az ezt követő másfél órás buszozás volt az iszonyú páratartalmú kínai tájakon. Az ellenfelek és a páratartalom mellett a 6 órás időeltolódással is meg kell majd küzdeniük Honti Katáéknak, akik emiatt nagyjából akkor kapnak majd vacsorát amikor itthon - ebédelnének...Válogatottunk tervezett programja az első tornán - magyar idő szerint: hétfő 14 óra: Kína-Magyarországkedd 15 óra: Magyarország - Egyesült Államok (egyetemi válogatott)szerda 14.30: Magyarország-Ausztrália.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-14 08:45:09
Péntek reggel hosszú útra indult női válogatottunk, amely Kínában "portyázik" s bő két hét alatt 9 mérkőzést játszik. Farkas Sándor szövetségi kapitány az indulás előtti este egy, dobógyakorlatokkal tarkított pörgős tréninget vezényelt "búcsúzóul" a hazától"A mezőnyök szedjék már össze magukat, a Spurs az NBA-döntő egyik meccsén 16 triplát dobott, mi pedig csak kettőt s azokat is a centerek" próbált némi élcelődés formájában hatni a kapitány a meglehetősen népes irányító, hátvéd és bedobó kontingensére. Leginkább az a Simon Zsófia hallgatott rá, akinek vállsérülése oly szépen javul, hogy már gyakorlatilag teljes értékű munkát végezhetett s ő is tagja lett az utazó keretnek. A leendő soproni a sarokból zsinórban négy hármast küldött a helyére. Jó dobóformáját látva egy ex-soproni, Honti Kata is beemelt zsinórban hármat - középről.