Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-03 09:07:50
Krivacsevics Tijana távozását követően új játékos érkezett a bajnoki címvédő UNIQA-Euroleasing Sopron gárdájához. Egészen pontosan régi-új játékos, hiszen a Kassáról visszatérő Németh Bernadett nem ismeretlen a soproni szurkolók számára. A 32 esztendős, 173 centis korábbi magyar válogatott irányító nyáron tette át székhelyét Sopronból az Euroligában is szereplő szlovákiai Good Angels Kosice gárdájához.Németh a kassai együttesben 9 bajnoki mérkőzésen átlagban 20.3 percet töltött a pályán, ezalatt 3.7 pontos és 2.9 gólpasszos átlagot produkált. Az Euroligában ugyanennyi találkozót lépett pályára, itt 2.9 pontot és 2.6 gólpasszt átlagolt.Török Zoltán, a soproniak ügyvezetője a klub hivatalos honlapjának elárulta: Krivacsevics távozásával és Németh érkezésével jelentős költségcsökkentést hajtott végre a csapat. Hozzátette, mindez szerkezeti változtatásokkal is jár majd a bajnoknál.A soproniakkal korábban három bajnoki címet is szerző Németh Bernadett csapata szombati, ceglédi fellépésén már pályára is léphet.Kép: wb-sopron.com
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-29 18:55:42
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében délelőtt elkészítették a női Magyar Kupa nyolcaddöntőinek sorsolását.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-24 16:02:10
Sikerrel zárták légióskodó kosaras hölgyeink az évet. Az ünnepek előtti napokban Ujhelyi Petra és Honti Kata együttes Euroliga-szintű rangadót nyert, ráadásul idegenben, Vida Anna pedig remekelt.
A Wisla Krakkó a Gdynia otthonában tudott nyerni 78-73-ra, egy fordulatos rangadón. Az első negyed után még a Gdynia vezetett, ám a két középső negyedben egyértelműen a krakkói csapat akarata érvényesült. A negyedik negyed előtt 11 pontos előnyre tett szert a Wisla, amely, noha a záró szakaszt 6-tal elbukta, végül biztosan nyert. A magyar center ezúttal 6 percet kapott, volt egy sikertelen kétpontos kísérlete, s leszedett 2 lepattanót.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-18 14:09:05
Az MKOSZ a mai napon az alábbi, roppant örömteli sajtóközleményt juttatta el honlapunkhoz:A FIBA Europe Elnöksége mai müncheni ülésén szavazott a 4 év múlva esedékes Eb helyszínével kapcsolatban, és a döntéshozók szavazatai alapján Magyarország nyerte el a a 2015-ös Női Kosárlabda Európa-bajnokság rendezési jogát.Hazánkban eddig 4 alkalommal rendeztek kontinenstornát – legutóbb 1997-ben – azaz 18 év után Magyarország ötödször adhat majd otthont a kétévenként megrendezett Európa-bajnokságnak.A 2015-ös magyarországi Eb kvalifikációs torna lesz a 2016-os rio de janeiró-i Nyári Olimpiai Játékokra..A rendezésért folytatott versenyben Magyarország ellenfele Fehéroroszország volt.A Czene Attila, sportügyekért felelős államtitkár és Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke vezette magyar delegáció vasárnap este 18:20-kor érkezik a Lufthansa müncheni járatával a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A termináljára.Kép (slide):sport365.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-16 10:58:30
A női bajnokság hétvégi fordulójában a legizgalmasabbnak a Fradi miskolci vendégjátéka ígérkezik. A két Euroliga-együttes hazai pályán fővárosi riválisokat fogad, és egyértelmű esélyes. A Baja viszont a BEAC otthonában, a ZTE pedig Cegléden nem mehet biztosra
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-12 10:08:27
Mind az öt a nemzetközi porondon szereplő magyar kosaras hölgy csapata megnyerte a múlt hétvégi bajnoki mérkőzését. Honti Katáék, Németh Bernadették és Ujhelyi Petráék ráadásul fölényesen győztek.
Könnyed győzelmet arattak Ujhelyi Petráék. A Wisla Krakkó már az első negyedben (36-12) eldöntötte a Widzew elleni összecsapást, amelyet végül 95-58-ra nyert meg. A magyar középjátékos 11 percet töltött a pályán, s ezalatt is hasznossá tette magát. 5 ponttal (2/3 dupla, 1/2 büntető) és 7 lepattanóval zárta az összecsapást.
Honti Katáéknak, azaz a Ros Casares Valencia játékosainak a hétközi váratlan litvániai vereség után könnyű dolguk volt a mindössze egy győzelemmel álló Navarra ellen, amelyet fölényesen 98-61-re le is győztek. A magyar hátvéd 23 percet játszott, 4 triplakísérletéből 1 volt sikeres, 2 büntetőjét elrontotta. Statisztikai lapjára még 2 lepattanó, valamint 5 gólpassz került.
Nehezebb dolga volt Vajda Annának, s amúgy gödörben lévő együttesének, a Perfumerias Avenida csapatának, mégpedig a középmezőny elején tanyázó Cadi a Seu otthonában - de nagy nehezen győzött az együttes. A végig kiélezett, szoros csata 73-65-ös salamancai sikerrel zárult. Nusinak ezúttal 9 perc jutott. Egy dupláját bedobta, egyetlen hárompontos kísérletét elrontotta, s emellett leszedett 3 lepattanót.
Vállsérülése után Németh Bernadett egy keveset már játszott a kassai "Jó Angyalok" által Poprádon fölényesen, 99-63-ra megnyert bajnokin, pontot nem szerzett a magyar irányító. A szlovák bajnokság "erejét"jól mutatja, hogy a tabella 3. helyén álló együttes otthonában diadalmaskodtak magabiztosan Bettyék, úgy, hogy hét közben volt egy igen kemény Euroliga-meccsük Spanyolországban...
Vida Panka a hét közben Izraelben a Ramla otthonában elszenvedett 79-60-as Európa-kupa vereség alkalmával eddigi legjobb produkcióját nyújtotta a Mondeville csapatában. 13 perc alatt 7 pontig jutott, (2/3 dupla,1/4 tripla). A vereség ellenére a Mondeville továbblépett a sorozat legjobb 16 csapata közé. Hétközi ponterős játéka ellenére Panka az Arras elleni, fordulatos, csapata által 73-66-ra megnyert mérkőzésén csupán négy és fél percet kapott. Egyetlen két pontos kísérlete sikertelen volt, emellett 2 büntetője közül az egyik sikerült neki.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-11 10:35:17
Újabb nagy dicsőséget könyvelhet el az UNI Seat Győr, azok után, hogy megszerezte története első idegenbeli Euroliga-győzelmét Lengyelországban, a Gdynia otthonában.A forduló legértékesebb játékosa a győri csapat amerikai centere, Quanitra Hollingsworth lett, 30-as teljesítményindexet elérve. A középjátékos elsősorban 18 pontos és 17 lepattanós, igencsak "izmos" dupla-duplájával érdemelte ki e kitűntető címet. Hollingsworth ráadásul igen jó "találati aránnyal" érte el pontjait, mezőnyből 7/10, a büntetővonalról 4/6 volt a mutatója. Játékába becsúszott ugyan 3 eladott labda, ám mindezt kompenzálta 2 szerzett labdával, s egy blokkal.
Érdekesség, hogy e rangsorban, mint a 28 pontjával a hét legeredményesebb játékosa, - ugyancsak 28-as teljesítményindexével - egy másik győri kosaras, Rasheed Rita is ott található az igen előkelő 4. helyen.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-08 19:25:49
A 12. fordulóhoz érkezett a női bajnokság idei pontvadászata. Az elmúlt két fordulóban számos érdekes összecsapásra került sor: a két „kiemelt” mérkőzésen a Győr nehezen győzött a ZTE ellen, míg a tavalyi döntő ismétlésén a Sopron hozta el a két pontot Pécsről. Ezúttal nem kerül sor "klasszikus" rangadóra, de több kiélezett mérkőzésre is jó esély mutatkozik, elsősorban a Baja - Diósgyőr találkozó tűnik a legkiegyenlítettebbnek.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-05 10:32:24
Két "spanyol lányunk" csapatainak egymás elleni csatájáról már beszámoltunk. Nézzük a többi a nemzetközi porondon szereplő együttesben kosarazó magyar lány hétvégéjét!
Szerző: Kezdő5.hu
2011-12-03 20:18:25
Érezhető volt, hogy a jobb formában lévő Ros Casares még Salamancán is "megcsípheti" az Euroloiga címvédőjét, de arra, hogy 34 pontos verést mér rá, senki nem gondolt. Pedig 89-55-re nyert a Valencia.A spanyol szövetség honlapján EL Classico-ként harangozták be a Perfumerias Avenida - Ros Casares összecsapást, azaz a női csúcsrangadót. A két hispán sztárgárda bajnoki csúcsrangadóján két magyar kosaras is pályára lépett, Vajda Anna a hazai együttesben, Honti Kata pedig a vendégcsapatbanAz első percekben még fej-fej mellett haladtak a felek, ám 7-6-os Salamanca vezetés után Wauters és Murphy eredményessége révén egy 15-2-es rohamot vezetett elő Natalia Hejková együttese. Ezt a rohamot megállítandó küldte be Vajda Nusit edzője az első szakasz hajrájában. Az első szakasz végén 21-10-re vezetett a Ros Casares.A második negyed ugyan 5 hazai ponttal indult, ám a negyed közepén, 25-19 után ismét jött egy nagy valenciai futás, egy 9-0, s bár tetemes előnyéből a félidő végén engedett a vendégcsapat, így is 44-34-re vezetett a félidőben, Kata ekkor nem kapott lehetőséget.Térfélcsere után egy ideig 10 pont körüli vendégvezetés mellett zajlott a játék. A negyed közepén 7 pontra feljött a hazai csapat, de a Valencia ismét tudott újítani. Próbált tapadni az Euroloiga címvédője a trónkövetelőre, ám a harmadik negyed vége előtt 22 másodperccel Dominguez triplájával ismét 10 pontra nőtt a Valencia előnye, Ez megtörte a Salamanca ellenállását, A negyedik negyedben a teljesen széteső Euroliga-győztes ellenében kiütéses győzelmet aratott a záró 10 percet 31-7-re nyerő Ros Casares, amely végül 89-55-re győzött.Vajda Nusi a vesztes hazai együttesben közel 11 percet töltött a pályán, volt 2-2 rossz dupla, s triplakísérlete, 2 büntetője közül az egyiket értékesítette, és leszedett 1 támadó pattanót. Honti Katát sajnos az utolsó 49 másodpercben küldte pályára Natalia Hejková.