Szerző: Tóth Attila
2017. Augusztus 30. 13:00:00
Az idei átalakítás miatt bombaerős bajnokságba csöppent az NBI B csoportban tavaly 8. helyet elérő Vásárhelyi Kosársuli. A 2017-18-as bajnokságban ugyanis a legjobb 14 együttesnek kialakított elit másodosztályban pattogtatnak majd a vásárhelyi kosarasok. A roppant erős ellenfelek mellett a helyzetüket az is nehezíti, hogy riválisaiknál sokkal kisebb költségvetésből gazdálkodhat a gárda. A felkészülés állásáról és az idei célokról dr. Elek Andrást, az egyesület elnökét kérdezte a klub hivatalos honlapja.
Szerző: Tóth Attila
2017. Augusztus 30. 11:45:00
A Cavs csinálná az Irving-cserét, ha még egy késői első körös picket bedobna az üzletbe a Celtics. Isaiah Thomas szerint ugyanolyan játékosként fog visszatérni, mint amilyen sérülése előtt volt. Parsonsszal teljes értékű harcosként számol a Grizzlies az edzőtáborra. Odom 1 napos szerződést köthet a Lakersszel, hogy tőlük vonuljon vissza. Neil Olshey-val 2021-ig hosszabbított a Blazers. Dwight Buycks a Pistonsnál. Dante Cunninghamet a Timberwolves és a Pelicans is le akarja igazolni. Jared Sullinger a Nets-cel tárgyal. Átnevezik az Air Canada Centre-t. Megvan a Bucks oldschool meze.
Szerző: Tóth Attila
2017. Augusztus 30. 11:00:00
Az Universiade kosártornájának zárónapján férfi válogatottunk hiába dolgozta le első negyedben összeszedett 15 pontos hátrányát és hiába fordított, végül kikapott az oroszoktól, így a 18. helyen zárta tornát Berényi Sándor csapata.
Szerző: Tóth Attila
2017. Augusztus 30. 10:15:00
Szerdán a 3X3 World Tour Masters 0. napjával kezdetét veszi az ötnapos kosárlabda-őrület Debrecen főterén - íme a program, a résztvevők és a debreceni együttes összeállítása.
Szerző: Gobodics Tamás
2017. Augusztus 30. 09:05:00
Jó iramú mérkőzésen, 79-63 arányban verte meg a PEAC-Pécs a román Temesvár csapatát.
Szerző: Gobodics Tamás
2017. Augusztus 30. 08:00:00
Nem lépett pályára hétvégén a székesfehérváriak vezére.
Szerző: Gobodics Tamás
2017. Augusztus 30. 07:00:00
Sasa Zagorac bekerült a szlovének végleges keretébe, így nagyon későn kezdheti meg a munkát Sopronban.
Szerző: Tóth Attila
2017. Augusztus 29. 21:40:00
A mieink csoportjából a horvátok is kihirdették 12 fős utazókeretüket az Európa-bajnokságra.
Szerző: Tóth Attila
2017. Augusztus 29. 21:15:00
Kedden átadták a Mercedes-Benz Sport Akadémiát Kecskeméten - a kesport.hu az ünnepélyes megnyitó után beszélgetett a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia vezetőjével, Béres Tímeával, illetve a város polgármesterével, Szemereyné Pataki Klaudiával.
Szerző: Gobodics Tamás
2017. Augusztus 29. 20:30:00
Élménybeszámoló a Tajvanon zajló esemény utóbbi napjairól.