Szerző: Botár László
2017. Február 24. 14:30:00
Szombaton, egymástól pár száz méterre egy időben lép pályára a három női élvonalbeli budapesti együttes, az MTK a ZTE-t fogadja a Városmajorban, Pasaréten pedig összeméri erejét a Vasas és a BEAC. A férfi NBI-ben a MAFC a Szegedet látja vendégül.
Szerző: Losonczy Dániel
2017. Február 24. 13:30:00
Közeledik az alapszakasz hajrája, így már minden meccsnek óriási jelentősége van. Keleten a Vásárhely-DEAC összecsapás, míg Nyugaton a Győr-Bonyhád derbi lehet a forduló rangadója.
Szerző: Tóth Attila
2017. Február 24. 12:20:00
Rose szerint random kosárlabdát játszanak a Triangle-lel. Melo nem érti, milyen irányba akar menni a Knicks. Phil Jacksont nem nagyon éri el a többi csapat vezetője, többen nem is akarnak vele üzletelni. Paul George nem örült, hogy nem tudott semmit a körülötte lévő pletykákról. A Denver mellett a Hawks is bejelentkezett George-ért egy komoly csomaggal, utóbbi Butlerre is ráment. A Bulls nem vásárolja ki Rajon Rondót, mert nyáron még értékes lehet a szerződése. Bogut mégis visszaigazolhat a Golden State-hez. Deron Williamst kivásárolták, szinte biztosan a Cavshez ír alá. Draymond Green Pierce-t próbálta leoltani, a bostoni legenda twitteren válaszolt. Bosh a TNT stúdióvendége lesz, ebben az idényben nem játszik már. Porzingis bokasérülést szenvedett. Casspi 4-6 hetet hiányzik kéztörés miatt. Pau Gasol ma este visszatérhet.
Szerző: Tóth Attila
2017. Február 24. 11:15:00
Az eheti Shaqtin' A Fool All-Star különkiadás lett: Kyrie Irving, Eric Gordon, Master P, illetve Brandon Armstrong kaptak helyet.
Szerző: Keresztury Gábor
2017. Február 24. 10:45:00
A karriercsúcsot dobó Bogdan Bogdanovics főszereplésével a Fenerbahce egy félig már elveszített meccset hozott vissza az Olympiakosz elleni fantasztikus hangulatú rangadón. Az ismét MVP-formában pattogtató Nando De Colo a Maccabi, Ante Tomic pedig a Milano ellen vezette győzelemre csapatát, a Crvena Zvezda pedig a rá jellemző módon tért vissza a győzelem útjára.
Szerző: Kezdő5.hu
2017. Február 24. 08:30:00
Cousins bemutatkozott, Cauley-Stein villogott - Lou Will nem sokat vacakolt - a GSW 50 pontos negyede - LeBron tripla-duplája.
Szerző: Gobodics Tamás
2017. Február 24. 08:15:00
Félidőben még úgy tűnt, hogy eljött a LAC ideje - bemutatkozott Cousins, Lou Williams és Ross is - nem hibázott a Cleveland.
Szerző: Tóth Attila
2017. Február 23. 21:36:00
Nerlens Noel a Dallas Maverickshez került. Doug McDermott és Taj Gibson már az Oklahoma City Thunder játékosa. PJ Tucker a Toronto Raptors legújabb szerzeménye. Roy Hibbert a Denver Nuggetsnél folytatja. A Brooklyn megszerezte KJ McDanielst. Andrew Bogut, Deron Williams és Terrence Jones is valószínűleg kivásárlásra kerül a közeljövőben - Bogutra a Boston és a Cleveland mellett a Houston és a San Antonio is rá fog menni. A Pacers túl sokat kért Paul George-ért. A Knicks a végén már cserélte volna Rose-t egy az egyben Rubióért, de a Minnesotának nem kellett. Mike Scott a Phoenix Sunshoz került, Marcelinho Huertas pedig a Houstonhoz Tyler Ennisért, de a brazilt és Scottot is kirakja majd új csapatuk.
Szerző: Tóth Attila
2017. Február 23. 20:47:30
Doug McDermottot és Taj Gibsont az Oklahoma City Thunderhez cserélte a Bulls - Joffrey Lauvergne, Cameron Payne és Anthony Morrow az ellenérték.
Szerző: Gobodics Tamás
2017. Február 23. 18:45:00
Warriors-Clippers rangadó, visszatérhet Chris Paul? - a Houstont fogadja a Pelicans - a New York látogat Clevelandbe, a Sport1 közvetít - hat meccs jön.