Szöveggyűjtemény a győri csoport zárása kapcsán

Drámai körülmények között, 3 másodperccel a szerb-litván meccs befejezése előtt Jelena Milovanovics sikertelen dobásával dőlt el, mely válogatottak hanyadik helyen lépnek tovább a legjobb nyolc közé a női kosárlabda Eb győri középdöntő csoportjába.

Utolsó csoportmeccse után minden válogatott szakvezetője röviden válogatottjának az egész addigi szereplését értékelte. Érdekes értékelések voltak, a reformtervektől kezdve a fiatalokra való büszkeségen át az Eb egyetlen veretlen csapatának szigoró szakvezetőjén keresztül egészen a nagy visszavágás pillanatáig.

A horvát csapat szakvezetője, Braslav Turic kiemelte: a mostani Európa-bajnokságon szereplő horvát együttes nem a 2015-ös Eb-nek, hanem minden idők legbalszerencsésebb csapata, amely Európa-bajnokságon szerepelt. Mint kifejtette: szinte örült, hogy az Eb végére pályára tudott küldeni 5 játékost, hiszen összesen írd és mondd 6 egészséges kosaras hölgy állt csupán rendelkezésre. Egy - korábban egyébként mások által is felvetett - "reform" javaslattal állt elő. Felvetése szerint jó lenne, ha vagy több játékost lehetne nevezni az Európa-bajnokságokra, vagy pedig ha valaki megsérül, lehetne cserélni, mást behívni, benevezni a helyére a viadal közben - úgy ahogy egyébként más sportágakban, a labdarúgásban és a kézilabdában lehet..

A szlovák szakvezető, Maros Kovacik elsősorban csapata fiatal játékosait dicsérte, a megfogyatkozott horvát csapat ellen 29 pontig jutó Barbora Bálintová mellett Zofia Hruscakovát és Martina Kissovát. Mint kiemelte, az ő lendületük, dinamizmusuk fontos stratégiai eleme a szlovák csapat játékának. Aztán hozzátette: gyötrelmes óráknak néznek elébe, amíg kiderül, legyőzik-e a szerbek a litvánokat, megnyitva ezzel csapatának is az utat az Eb budapesti végjátéka, az egyenes kieséses szakasz felé. Nos, mint arról már beszámoltunk, egy végletekig kiélezett meccsen szerb siker született, így északi szomszédaink egyébként roppant stílusosan és rokonszenvesen játszó válogatottja elbúcsúzott a további küzdelmektől.

A spanyol-orosz meccs után érdekes módon a győztes és veretlenségét az egész Európa-bajnokságon megőrző spanyol csapat szakvezetője, Lucas Mondello tűnt valamivel elégedetlenebbnek. Kollégája, a meccsen hamar jelentős hátrányba kerülő és azt érdemben igazán szorossá tenni egy pillanatra sem képes orosz válogatott szakvezetője, Anatolij Miskin próbált a mérkőzés tanítványai számára egyetlen pozitívumába kapaszkodni, jelesül abba, hogy a találkozó végén az orosz csapat fiataljaival sikerült tisztesre "kozmetikázni" a vereséget, s végül 10 ponton belülre kerülni. Kiemelte:  a meccs hajrája mutatta meg, milyen perspektíva lehet ebben a csapatban. 

A spanyol kapitány, Lucas Mondello is a hajrát helyezte mondandója fókuszába. Mint kifejtette: a meccs végén talán tudat alatt már pihentek, kiengedtek játékosai, ami nagy hiba. Most talán még "belefért", de az egyenes kieséses szakaszban az ilyen mértékű koncentrációbeli szétesés már megengedhetetlen lesz. A végén azért mosolyogva hozzátette: ennek ellenére az összkép az jó, kedvező képet mutatott magáról eddig csapata, de a neheze az csak most következik.

A drámai csatában egyetlen pontos litván sikerrel végződő szerb-litván meccs után az Európa-bajnokságon sorozatban az 5. mérkőzését megnyerő balti válogatott szakvezetője, Mantas Sernius azt fejtegette, hogy tanítványai egységüknek, koncentrációjuknak és mentális erejüknek köszönhetően Győrben az oroszok után a második olyan ellenfelüket is le tudták győzni, amelynek játékosai egyéni képességek tekintetében sokkal jobbak, mint a litván keret tagjai. Sernius mester azt is kiemelte: ahogy az oroszok, úgy a szerbek elleni mérkőzésen is nagyobb hátrányból "felállva" tudott fordítani, s nyerni csapata. Két ilyen siker után a négy közé jutásért egyébként a fehéroroszokkal mérkőző Litvániának senkitől sincs oka félni, tartani. Ugyanakkor a szakvezető semmi másra nem gondol már, mint arra, hogy hogyan lehetne a következő meccset is megnyerve tovább nyújtani ezt a remek győzelmi sorozatot - az, hogy egy esetleges fehéroroszok elleni siker részvételt jelenthet az olimpiai kvalifikációs tornán még meg sem fordult a fejében.

Ha azt kényelmes helyzetnek nevezzük, hogy a négy közé jutásért a franciák és a törökök között "választhatott" ellenfelet a szerb válogatott - nos, akkor kényelmes helyzetben volt Marina Maljkovics együttese. Ha megveri a litvánokat, 3. a csoportban és a franciákkal, ha kikap, 4. és a törökökkel játszik a negyeddöntőben. Nos, végül úgy alakult, hogy "törököt fogtak" a szerbek, tehát azzal, hogy végül a már többször említett drámai fordulatokban bővelkedő meccsen alulmaradtak a litvánokkal szemben azt jelenti, hogy a szerb-török meccs lesz a négy közé jutásért. A szerb edzőnő amiatt bosszankodott elsősorban, hogy csapata káprázatos első negyedet produkálva megszerzett nagy előnyét gyorsan "eladta". Viszont ha már így alakult, úgy véli, a negyeddöntőben eljött a nagy visszavágás pillanata. Az előző Európa-bajnokság elő-, valamint a világbajnokság negyeddöntőjében egyaránt a török csapat parancsolt megálljt Szerbia legjobb kosaras lányainak, akiket nyilván most nagyon fűt a visszavágás vágya...

A negyeddöntők programja a Syma-csarnokban:
2015.06.24. 18.00: Törökország-Szerbia
                  20.30: Litvánia-Fehéroroszország
2015.06.25. 18.00: Spanyolország-Montenegró
                  20.30: Franciaország-Oroszország.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus