A forduló válogatottja - Alapszakasz, 7. forduló

A hétvégén lejátszottak a magyar férfi A-csoport alapszakaszának 7. fordulóját - a kör válogatottját olvashatjátok.

A korábbi forduló válogatottak: 1. forduló, 5. forduló
 

Irányító
Emmanuel Ubilla - Zalakerámia ZTE KK (1)

Ubilla zsinórban másodjára játszik kulcsszerepet csapata sikerében, a Kecskemét ellen 68 pontig jutó ZTE termelésének majdnem a felét ugyanis neki köszönhetik, 30 pontig jutott a támadójátékáról híres kosaras (5/9 dupla, 5/8 tripla, 5/6 büntető). Emellé adalék még az is, hogy a 34. percben 50-48 volt az állás a KTE-nek, amikor Ubilla három támadáson belül 6 pontos előnyhöz juttatta az övéit két triplával és egy szerzett labda utáni ziccerrel - innen visszakapaszkodott még a Kecskemét, de egyenlíteni vagy fordítani már nem tudtak ezt követően. Volt még 6 pattanója, 4 gólpassza, 1-1 szerzett és eladott labdája, valamint 1 beütött, illetve 8 kiharcolt faultja, ezzel 37 perc alatt 39 VAL-ig jutott, és ő lett a forduló MVP-je is.

(Ki lehet emelni a MAFC ellen 31 VAL-ig és tripla-dupláig (15 pont, 13 gólpassz, 10 lepattanó) jutó Parrish Pettyt, a Sopron ellen 14 gólpasszt termelő Marko Bolticsot, a Szegeden 31 VAL-t produkáló Jay Threattot vagy a Kaposvár ellen kiválóan játszó Brandon Taylort is, de most Ubilla mellett nem került be egyikük sem.)
 

Dobóhátvéd
Lenzelle Smith - Egis Körmend (2)

Petty ugyan nem került be, de a hozzá hasonló teljesítményt nyújtó Smith igen, miután 23 ponttal járult hozzá a MAFC elleni körmendi gálához (11/14 dupla, 0/2 tripla, 1/3 büntető). 9 gólpasszt, 6 pattanót, 1 szerzett és 2 eladott labdát, valamint 2 beütött és 3 kiharcolt faultot jegyeztek még fel mellé a statisztikusok, így 31 perc alatt hozta 31 VAL-ját - ezzel Petty mellett a legjobb körmendi lett ezen a találkozón.

(Darrin Govens volt hozzá legközelebb, aki 30 pontot és 29 VAL-t produkált a Pécs ellen, de csapata ki is kapott, és egy fokkal gyengébb is volt egyénileg Smith-nél. Meg kell említeni a Szedeák bolgár kiválóságát, Ivan Lilovot is, aki 28 pontot szórt a Sopron elleni győzelem alkalmával.)
 

Kiscsatár
Vojvoda Dávid - Szolnoki Olaj KK (2)

Ezúttal egy fokkal alacsonyabb szerkezettel jelentkezünk, mert hármas és négyes poszton nem voltak olyan kiemelkedő teljesítmények, így kiscsatárba azt a Vojvodát tettük, aki az esetek többségében kettest játszik. Vojvoda azzal került be a válogatottba, hogy a Jászberényben diadalmaskodó Olaj legjobbja volt a hétvégén 23 pontjával (5/7 dupla, 3/8 tripla, 4/4 büntető), ráadásul ezt nem akkor dobta, mikor már eldőlt a mérkőzés - az utolsó negyedben összesen 2 pontot rakott a közösbe, de a szolnokiak nagyobb előnyének kiépítésében oroszlánrészt vállalt. Volt még 5 lepattanója, 4-4 szerzett labdája és kiharcolt faultja, valamint 2 gólpassza, így 1 eladott labdája és 3 beütött faultja sem rontott annyit az összképen, hogy ne legyen 27 VAL-ja 38 percnyi játékidő alatt.

(A poszton pont a Jászberény legjobbja, Brian Williams (21 pont, 23 VAL), illetve a Kecskemét húzóembere, Marko Djeraszimovics (21 pont, 23 VAL) voltak a legnagyobb kihívói.)
 

Erőcsatár
Veljko Budimir - PVSK-PANNONPOWER (1)
Juhos Levente - Naturtex-SZTE-Szedeák (1)

Ketten vannak ezúttal négyes poszton, miután mindketten kulcsszereplők voltak csapatuk sikerében. A Pécs hazai pályán újabb győzelmet szerzett, ezúttal a Falcót fektették két vállra, amiből Budimir is oroszlánrészt vállalt a 18 pontjával (6/8 dupla, 1/4 tripla, 3/4 büntető), 4 pattanójával, 3 gólpasszával, 2 blokkjával, 2 eladott és 1 szerzett labdájával, valamint 2 beütött és 4 kiharcolt faultjával, ami 22 VAL-t ért összességében 32 és fél perc alatt. Juhos zsinórban második kiváló meccsét hozta a hétvégén, miután 19 pontot szórt a Sopron elleni győzelem alkalmával (6/9 dupla, 1/2 tripla, 4/6 büntető) - a légiósokkal kiválóan megérti magát a pályán, a helyzeteit pedig az utóbbi időben kitűnő hatékonysággal értékesíti. Volt még 5 pattanója, 2-2 gólpassza, szerzett és eladott labdája, 3 beütött, valamint 4 kiharcolt faultja, így 34 és fél perc alatt 21 VAL-t szerzett. Ez 1-gyel gyengébb telejsítmény volt, mint Budimiré, de a Sopron elleni győzelmet ennyivel honoráltuk.

(A kaposvári Hendlein Roland dupla-duplázva jutott el 21 VAL-ig (11 pont, 13 VAL), de csapata veresége miatt most nem került be a többiek mellé, ahogy a körmendi Jordan Loveridge sem a 19 pontos, 20 VAL-os teljesítményével.)
 

Center
Kemal Karahodzsics - KTE-Duna Aszfalt (1)

A KTE ugyan kikapott a ZTE-től, de ez legkevésbé Karahodzsicson múlott, aki pazar teljesítményt produkált a kör zárómeccsén - nagyban neki volt köszönhető, hogy szinte végig szoros volt a találkozó. A center 21 pontig jutott (9/13 dupla, 3/4 büntető), elég rendesen meggyűlt vele Drungilas és Czinger baja is. Volt még 7 pattanója, 2-2 gólpassza, szerzett és eladott labdája, valamint beütött faultja, és 6 személyi hibát harcolt ki, így kevesebb mint 22 és fél perc alatt is 29 VAL-ig jutott, ami messze a legjobb volt ebben a fordulóban az ötös posztos játékosok közül.

(A Szedeák centere, Nenad Szulovics volt Karahodzsicshoz a legközelebb a Sopron elleni sokoldalú produkciójával (15 pont, 7 pattanó, 6 gólpassz), de 23 VAL-ja most kevés volt ahhoz, hogy bekerüljön a csapatba.)
 

Legjobb Hatodik Ember
Fodor Márton - Kaposvári KK (2)
Will Tamás - Atomerőmű SE (1)

Ketten kerültek a legjobb hatodik ember posztjára ezúttal is. A Kaposvár kikapott az Albától, de Fodor Márton 23 és fél perc alatt 22 pontot szórt (6/7 dupla, 2/7 tripla, 4/4 büntető), és nem a végjátékban parádézott, mikor már eldőlt a meccs - tőle többre nagyon nem számíthatnak, ha ennyi nem elég a győzelemhez, akkor az nem rajta ment el. Összesen 20 VAL-t szerzett, ugyanúgy, ahogy a Vasas ellen felszabadult és pontos játékot mutató Will Tamás, aki 12 pontját egyetlen elhibázott dobással hozta (3/3 dupla, 2/3 tripla), plusz leszedett 8 pattanót és volt 2 gólpassza is 21 perc alatt.

(A Körmendnél Csorvási Milán 19 VAL-t hozott kevesebb mint 15 perc alatt, a Sopronnál Kelvin Lewis 18 pontig és 17 VAL-ig jutott, míg a paksiaknál Anthony Morse is jó volt (17 VAL, a ZTE-nél pedig Mohácsi kulcstriplát dobott a KTE elleni végjátékban, de ezeket egy fokkal kevesebbre értékeltük, mint a fent említett két játékos teljesítményét.)

 

Foto, Slide - ztekosar.hu, Bálizs Zsuzsa

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus