Beharangozó: Körmend - Falco


Körmend – Falco, nincs mellébeszélés, ez csúcsrangadó. Minden szezon kezdetén két olyan dátum van melyet a szombathelyi és körmendi fanatikusok is már szeptemberben jól megjelölnek, bekarikáznak a naptárban. Azon a napon nincs más csak a Körmend – Falco, Falco – Körmend. Ezen két csapat találkozója az évek alatt nem csak Vas megye, de az ország egyik legnagyobb rivalizálásává nőtte ki magát.

Ilyen helyzetben nem gyakran találkoznak a felek. Kilenc forduló után mindkét egylet 8 győzelemmel és 1 vereséggel áll a táblázat legjobb három csapata között. De szombat este 8 óra előtt néhány perccel már valamelyik lépéshátrányban lesz. Hogy melyikük, azt ebben a párharcban nem csak most, hanem más körülmények között is rendkívül nehéz megjósolni. A hazai pálya előnye mindenképpen a piros - feketék mellett szól. Alapszakaszbeli mérkőzésen utoljára több mint 1 éve, 2010. október 30-án kaptak ki, a későbbi bajnok Szolnoki Olajtól.

Kicsit visszalapozva a történelemkönyvekben, hamar odakerülhetünk a 2008. tavaszához, amikor a Falco és a Körmend egymással meccseltek a bajnoki aranyért. A jobb erőkből álló és kevesebb sérültet felvonultató szombathelyiek épp a 4., Körmenden rendezett meccsen húzták be a döntőt és vele az aranyat. Csupasz gyűrűk, sárga – fekete örömünnep a rivális otthonában, sok MTE szimpatizánsnak okoztak rossz álmokat, nehéz éjszakákat a történtek. Természetesen a Falco híveknek örömtelibb összetételre nem is volt szükségük, hisz a megyei rivális otthonában szerezték meg első bajnoki címüket.

{youtubejw width="100%"}C2UuM_m9xtA{/youtubejw}

2009. áprilisában azonban a sors valamit visszaadott a piros – feketéknek. Az őszi találkozón 107 pontot és 27 pontos zakót kaptak Szombathelyen, illett miért visszavágni. Tavasszal a Falco úgy érkezhetett a rangadóra, vendégségbe, hogy az egy légióssal (George Banks) felálló Körmend már biztosan nem juthatott felsőházi rájátszásba. És akkor…

{vimeo width="100%"}4236376{/vimeo}

az ezer sebből vérző, csalódott csapat, fanatikus szurkolóik biztatása közepette bebizonyította, hogy mindig van esély a győzelemre, csak hinni kell benne. A találkozót követően sok szombathelyi szimpatizáns elismerte, több fórumon, hogy tényleg létezik a „Körmendi szív”.

A 2009/2010-es szezonban mindkét alapszakaszbeli bajnokit a Körmend nyerte. Sőt, a rájátszásban 3-0-val ejtették ki a Falco-t, mely épp a Magyar Kupából ütötte ki a Rába parti város csapatát és nyert később ezüst érmet.

A 2010/2011-es idényben Szombathelyen és Körmenden is a piros – feketék örülhettek, bár hozzá kell tenni, hogy mindegyik találkozó rendkívül szoros csatában dőlt el.

Igaz, hogy Körmenden lett bajnok a sárga – fekete együttes, de alapszakasz mérkőzést utoljára 2007. december 22-én nyertek. Sőt az elmúlt 7 találkozójukon mindig az MTE diadalmaskodott, három alkalommal Szombathelyen, négyszer Körmenden. Ebből három siker a 2009/2010-es szezon rájátszásában született, akkor a negyeddöntőben 3-0-ra múlta felül Sabáli Balázs csapata a megyeszékhely együttesét.

Csirke Ferenc a helyszínen még egy vasi rangadót sem tudott megtekinteni, de az alábbi gondolatokat osztotta meg velem a találkozó kapcsán.

„Amikor utaztunk Körmendre a pécsi csapattal, akkor beszélgettem Szrecsko Szekuloviccsal a két csapat bajnoki döntőjéről. Hogy majd ők ketten Csiriccsel biztos megkapják a magukét, mert ott nyerték a bajnokságot a Falco-val. Milyen érdekes, hogy egy szerb játékos nyakában ült egy amerikai és ő vágta le a hálót. Ezekről nosztalgiázott. Arról is beszéltünk, hogy iszonyatos hangulat szokott lenni ezeken a rangadókon. Ahogy Szombathelyen is, ráadásul oda több ember befér.”

„Ha az irányító posztot nézem, akkor mondhatom, hogy a Körmend sebezhető ezen a poszton Kálmán László révén. De hozzáteszem, hogy a Ruják – Mladenovics páros viszont nem biztos, hogy gyengébb, mint Kálmán egyedül. Lehet, hogy dobott pontban több a szombathelyi játékos, de a körmendiek párban tudják őt fárasztani és a Falco játéka teljesen más, ha ő ül.”

„Kár lebontani posztokra a dolgot, mert keretügyileg a Körmend egy komplett csapat. Ott van 10 olyan emberük, akik bármikor bevethetőek, akár még 15 percre is. Ha tényleg posztokra lebontanánk, akkor senki nem tippelne Falco győzelmet, de a kosárlabda másról szól.”

Ferenczi Tamás csapatával eddig csak a Körmenddel mérkőzött meg, de Ő is hazai sikert vár.

„Biztos, hogy nagyon jó mérkőzés lesz, hisz a bajnokság két élcsapata fog játszani. A hazai pálya mindenképpen a Körmend mellett szól. A Körmendet a visszavágás vágya biztosan fűti a Göcsej Kupa döntőjében elszenvedett nagy arányú vereség után. Kíváncsian várom a mérkőzés végkimenetelét.”

„Biztos vagyok abban, hogy Rashad Bell nem fog még egyszer olyan rosszul játszani, mint a Sopron ellen. Ő egy nagyon jó, profi mentalitású játékos, aki mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy feledtesse az elmúlt heti gyengébb játékát. Nem lesz olyan, hogy egymás után kétszer fog betlizni.”

Csapatjáték révén 12 játékos összteljesítménye adja ki, hogy az adott napon

mire is képes a gárda. Most azonban mégis menjünk végig az öt kezdőpozíción, kispadok erősségén és hasonlítsuk össze a két klubbot.

Irányítók:

Ruják (Mladenovics)Kálmán

Elsőre pillantásra a nagy többség azt mondja, hogy egyértelmű a Falco fölénye ezen a poszton. Kálmán László nagyszerű szezont fut eddig, 16,8 pontot és elképesztő 7,7 gólpasszt átlagol mérkőzésenként, elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy szombathelyiek 8-1-es mérleggel a legjobb három között foglalnak helyet. Kérdéses, hogy körmendi oldalon kivel találja szemben magát a feldobáskor. Ruják András szerepe más a jelenlegi Körmendben, mint volt az előző szezon második felében, rájátszásában. Viszont vessünk arra is pillantást, hogy 5,6 gólpasszt hoz meccsenként a fiatal irányító. Legutóbb, Sopronban Mladenovics Dejan kezdett, lehet, hogy most is ezzel a meglepő húzással készül Sabáli Balázs. Nem lenne új a módszer Kálmán semlegesítésére, hisz nem is olyan régen Jermaine Thomas is harcos és kemény védekezésével kapcsolta ki a szombathelyi karmestert.

Dobóhátvédek:

Németh – Simon

Simon László a jó munkásember szerepét tölti be hátvéd poszton. Döntően a védekezésből veszi ki a nagyobb részét, támadásban ő ritkán kerül elő, mint elsődleges opció. Eddig csak egy alkalommal, a Szolnok ellen jutott 10 pont fölé Simon. Nem kisebb feladat előtt áll, mint Németh István semlegesítése. A rutinos hátvéd ígértet tett a nyáron és eddig nagyon úgy fest tartani is tudja magát az akkor elmondottakhoz. Játékán nyomát sem tapasztalhatjuk annak, hogy bármilyen nehézséggel, sérüléssel bajlódna. Már most fontos szerepet játszik a körmendi gépezetben, pedig még messze van a tavasz, ami tudjuk jól, hogy mennyire inspirálja. Alárendeli magát a csapatérdekeknek. Sopronban úgy tudott fordítani a Körmend, hogy ő mozgatta irányítóként a társaságot, de ebben a szerepben ritkán fogjuk látni szombaton.

Alacsony-bedobók:

Powell – Timberlake

Chad Timberlake a szezon egyik le kiegyensúlyozottabban és magas színvonalon teljesítő játékosa. Sokat nem kell magyarázni, mert 23 átlagpontjával a 4. legeredményesebb a bajnokságban, teszi mindezt 64 %-os mezőnypontossággal, ami egy hármas poszton bevethető embertől több mint jó. Gyorsaságát, erejét eddig remekül kamatoztatja, nem volt még arra példa, hogy valaki komolyabban hátráltatni tudta volna a pontszerzésben. Egy légióst több mint badarság zongoracipelőnek jellemezni. Mégis a külső szemlélő számára úgy hathat, hogy Kasib Powell nem emelkedik ki a körmendi csapatból. Sztárallűröktől mentes, a szó szoros értelmében profi játékos, remek csapatember. Felesleges mozdulatok nélkül játszik hasznosan, gyakran látványosan. Németh István remekül fogalmazta meg Powell helyzetét. „Ugyanezt a teljesítményt meg tudja csinálni a görög, az orosz bajnokságban, a D - League-ben vagy abban a közel-keleti versengésben, ahol tavaly játszott. Powell pontosan azt teszi, amit tennie kell!”  Most az a feladata, hogy kivegye a játékból Timberlake-t. Pikáns párharc lesz a csatájuk.

Magas-bedobók:

Bell – Szabó

Szabó Zsolt visszatért Savariaba, játékában kizárólag a középtávoli és távoli dobások hatékonyságában mutatkozik visszaesés. Komoly feladat vár rá, mert a piros – feketék legjobb pontszerzőjét, Rashad Bell-t kell megállítani. Vigyáznia kell a személyi hibákkal, nem szabad hamar beszednie őket, mert utána már Bell kedvére lubickolhat a Falco szigorított területén belül. A légiós egyébként is rendkívüli módon fel szokott pörögni a rangadókra, képzeljük el mekkora erő dolgozik benne, ha még hozzá vesszük azt is, hogy feledtetni akarja a múlt heti, soproni betlijét.

Centerek:

Townes - Pantelics

A pontvadászatban szereplő kiváló centerek közül kettőt láthat egymásnak feszülni a nagyérdemű ezen a találkozón. Mindketten kevés labdát használnak el, mégis rendkívül eredményesek, remek hatékonysággal dolgoznak. Mintha egyik a másik másolata lenn. Kérdés, hogy hány blokkot fognak kiosztani egymásnak oda-vissza. Townes 22, Pantelics 20 dobási kísérletet akadályozott meg ilyen formában idén.

Cserepadok:

A hazaiak mezőnyposzton bírnak nagy variációs lehetőségekkel. Fodor Gergely, Ferencz, Cseh, fontos pontokat tudnak szállítani, míg a vendégeknél a Szanati, Will, Jancsikin triótól lehet számítani a szükséges beugrásra. Harazin és adott esetben Jarosevits kapnak majd lehetőséget, amikor Pantelics pihen. Townes „párja”, Dávid Gergely pár rosszabb meccs után a Sopron ellen már javuló játékot mutatott, szüksége is lesz az erőre ezen a nagy presztízzsel bíró mérkőzésen.


Garantáltan telt ház, remek hangulat és kemény küzdelem várható a körmendi Szentély Arénában szombaton 18 órától. Aki teheti látogasson ki a helyszínre. De ha esetleg kényelmesebb otthon, akkor az mtetv.eu jóvoltából élőképes közvetítést láthatnak a találkozóról az alábbi linken.


Jó szurkolást, jó játékot!

HAJRÁ MAGYAR KOSÁRLABDA!


Fotó (1.) - friss.hu

Fotó (2.) - vasnepe.hu

Fotó (3.) - kosarinfo.com

Fotó (4.) - bckormend.hu

Fotó (Slide) - friss.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus