Bemelegítés - A-csoport, Középszakasz - 3. hét

A szerdai forduló után az alsóházban három összecsapásra kerül sor szombaton a Férfi NB I A-csoportjának középszakaszában. A hétvége azonban ma este, a KTE-ASE rangadóval indul. A mérkőzések beharangozóit, Fullcourt-linkjeit, valamint a korábban lejátszott mérkőzések összefoglalóit alábbiakban találjátok.

Felsőház, 3. forduló

KTE-Duna Aszfalt (3., 1-0) – Atomerőmű SE (2., 1-0), péntek – 18:00
Játékvezetők: Papp P., Frányó P., Jakab L., (Szabó)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_2phl_5

A Paks nem kezdett jól a Kaposvár otthonában, ám Vaughn hátára vette a csapatot, és sikerült a fordítás a Tolna megyeieknek a záró játékrészben. A pénteki találkozón nem tehetik meg azt, hogy langyosan kezdenek. Bár, épp a Messzi István Sportcsarnokban játszották azt a mérkőzést, melyen nagyon hamar komoly előnyhöz jutott a KTE, ám a második félidőben totálisan összezuhant a hazai csapat, az ASE diadalmaskodott. A lila-fehérek legutóbbi győzelme akkor érne sokat, ha sikerülne az alapszakaszgyőztest is két vállra fektetni. Ha a Paks tudja úgy limitálni az eladott labdák számát, mint Kaposváron, s jelentősen javul lepattanózásban a legutóbb látottakhoz képest, akkor nem lesz elég a hazaiaktól a hagyományos jó védőmunka, többeknek extrát kell nyújtaniuk ahhoz, hogy otthon tarthassák a két bajnoki pontot.

Később rendezik:

Szolnoki Olaj KK – Kaposvári KK, 2014. április 16.

 

Alsóház, 6. forduló

Egis Körmend (7., 14-12) - Falco-Trend Optika KC Szombathely (11., 9-16), szombat - 18:00 (MTE TV)
Játékvezetők: Benczur T., Farkas G., Balog Gy., (Páli dr.)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_2phl_16

A 69. vasi rangadót egyik csapat sem várja jó előjelekkel. A vendégek jól kezdték a középszakaszt, ám utána drámai körülmények között szenvedtek vereséget Jászberényben, majd saját csarnokukban kaptak hatalmas pofont a Pécs együttesétől. Ráadásul nem növeli a sárga-feketék esélyeit az a tény sem, hogy Zagorac, Harazin és Timberlake sem állhat Andjelko Mandics rendelkezésére. Így pedig nagyon leszűkült a Falco rotációja, s csak abban bízhatnak a szombathelyiek, hogy a fiatalok, valamint Vlahovics és Szabó-Mitchell páros megnehezítik a hazaiak dolgát. Hozzá kell tennünk, hogy a piros-feketék palánk alatti játéka szinte egyetlen emberre, Rakocsevicsre épül, ugyanis sem Farkas, sem Grebenár nem hozott Török kiesése óta meghatározó teljesítményt. Szerdai vereségük is a több mint 20 engedett támadólepattanónak "köszönhető", továbbá sokadjára játszott kényszerből Ferencz négyes pozícióban. A körmendiek győzelmi kényszerben van, hiszen a középszakaszban 1-3-as mérleggel rendelkeznek, így ha lélegzetvételnyi előnyhöz szeretnének jutni, akkor meg kell nyerniük a rangadót. Amennyiben javítanak lepattanózásukon és Sonyáktól, Fodortól hasonló teljesítmény érkezik, mint az elmúlt fordulókban, akkor idén már harmadjára győzheti le a Körmend a Falcót. Persze ez bizonyára nem lesz könnyű, mert a Perl által vezetett szombathelyiek mindent elkövetnek majd, hogy kárpótolják szurkolóikat a szerdai, valamint a korábbi két Körmend elleni kudarcért.

Pécsi VSK-PannonPower (8., 12-14) - Naturtex-SZTE-Szedeák (9., 11-15), szombat - 18:00
Játékvezetők: Vígh P. dr., Németh Cs., Jurák K., (Benczur)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_2phl_17

Mindkét gárda sikerrel vitte a hétközi fordulót. A Pécs magabiztosan győzedelmeskedett Szombathelyen, míg a vendégek lepattanózásbeli fölényüket érvényesítve, az utolsó negyedben bedarálták a Körmendet. Utóbbi siker azt eredményezte, hogy Lazics mester csapata kihívóként jelentkezik a Baranya megyei csapat számára a 8. helyért folytatott csatában. Duplán fontos lesz a csapatok számára a szombati ütközet, ugyanis vendég siker esetén teljes felzárkóznának a Pécsre, ám ha a Csirke-legénység diadalmaskodik, akkor számukra szerencsés esetben egy mérkőzésnyi különbségre zárkóznának fel a Körmend mögé. Hazai környezetben a PVSK sokkalta erősebb, ám látva azt a teljesítményt, amit mezőnyben végzett a Szeged szerdán, joggal bízhatnak abban, hogy győztesen tudják elhagyni a Lauber Dezső Sportcsarnokot. Az szinte biztos, hogy a dobóformán javítaniuk kell Horváth Ákoséknak, mert kevés arra az esély, hogy kétszer egymás után elegendő lesz, ha ipari mennyiségben gyűjtik a lepattanókat. A vendéglátóknál Nelson fordulók óta jó formában játszik, s Budimir is újra meggyőző játékkal rukkolt elő a Falco otthonában. Ha tudják hozni a meghatározó teljesítményüket szombaton is, akkor komoly harcra lesz kilátás, szoros csatában fog eldőlni a találkozó sorsa.

Zalakerámia-ZTE KK (10., 10-16) - Marso-Nyíregyházi KK (13., 6-20), szombat - 18:30
Játékvezetők: Pálla Z., Makovsky Sz., Söjtöry T., (Parádi)
Fullcourt-link: http://195.56.77.56/n4/?hun_2phl_18

A ZTE kihagyta a szerdai játéknapot, így bőven akadt idejük készülni az NYKK elleni derbire. Ám a már biztos osztályozósként elkönyvelt együttes komoly erődemonstrációt tartott szerdán a Jászberénnyel szemben, s látva mérkőzést joggal gondolhatjuk, hogy egy utolsó, nagy hajrát indítottak, hogy elkerüljenek az utolsó helyről. Ezen céljuk elérése érdekében azonban nincs választásuk, győzniük kell a ZTE csarnokában. Poscic jól tért vissza sérülése után, s Polyák játéka is bizakodásra adhat okot a piros-fehéreknél. A zalaiak azonban az eddigi két hazai mérkőzésüket megnyerték a középszakaszban, s ha versenyben szeretnének maradni a rájátszásba jutásért, akkor otthon kell tartaniuk a két bajnoki pontot. Amennyiben a Plumb - Boston - Safford trió ponterős játékkal rukkol elő szombat este, akkor nem kell aggódniuk a kék-fehér híveknek, újra elégedetten jutalmazhatják tapssal csapatukat a lefújás után.

Felsőház, 3. forduló

Alba Fehérvár - Sopron KC 69-77 (14-19, 22-25, 20-17, 13-16)

Alsóház, 5. forduló

Naturtex-SZTE-Szedeák - Egis Körmend 95-86  (20-19, 23-19, 18-26, 34-22)
Marso–Nyíregyházi KK – Fortress Jászberény  104-82 (35-16, 20-27, 25-11, 24-28)
Falco-Trend Optika KC Szombathely - Pécsi VSK-PannonPower 63 - 83 (18-19, 18-27, 14-19, 13-18)

 

Slide - Kosársport MKOSZ hivatalos facebook oldala
Fotó (1.) -  Fekete Zsuzsanna
Fotó (2.) - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus