Tüzér-tűz 13.rész (3.évad)

Működött a Drahostalanító részleg, őrizzük hazai makulátlanságunk...

- "Azonnal jönnöd kell, várnak a pénzügyön." - lépett hozzám szigorú ábrázattal Mészáros "Lujó" István. Egy réveteg pillanatig csodálatos fizetésemelési diskurzus rózsaszín képe sejlett fel lelki szemeim előtt, ám az aktuálisan elemzett Salgótarján statlapra kukkantva ezen kósza illúzió ahogy jött, úgy illant is el. Szakosztály vezetőm nem épp a spártai életvezetéséről elhíresült fickó, hamar csibészes mosolyra váltott, és ekkor már éreztem, valami turpisság rejlik a komoly felvezetés mögött. Felbaktattunk minden Honvédos pénzmozgás Gráciáihoz a főépületbe. Érkeztünkre nyolc, pajkos csitriként somolygó hölgy bámult rám. A "szemük sem állt jól" frázis nem adja vissza kellőképp a látványt. Teketóriázás nélkül a lecsóba csaptak. Lenne-e kedvem betölteni a Honvéd Mikulás szerepét? Kíváncsi vagyok milyen reményekkel delegálták Lujót, de általános eufóriát okoztam csípőből rávágott "persze, simán, szívesen" válaszommal. Nagyon szeretem mind a gyerekeket, mind a derék Fehér Szakállú intézményét, így habozás nélkül mondtam igent a felkérésre...

Tudtuk jól, egykori harcostársam és jóbarátom, Drahos Gábor megzabolázásán áll vagy bukik a MEAFC elleni rangadónk végkimenetele. Hosszú évek száműzetése után került ismét az NBI/B-s vérkeringésbe vissza Miskolc város férfi kosárlabda csapata. Korábban kiváló gárdák képviselték a büszke borsodi megyeszékhelyet. Fejes János, Kovács Sanyi, Ádám Béla, Jávorszki Gábor vagy a jelenleg a helyi utánpótlásban tevékenykedő Milen Vukicsevics fémjelezte a 90'-es évek kék-sárgáit. Szükség volt egy erős MEAFC-ra, így örömmel vettem, mikor a nyáron kiharcolták az induláshoz szükséges liszenszet.

Hazai környezetben fantasztikusan szerepelnek, sorban gyűjtögetve a nagyobbnál nagyobb skalpokat. Erejük a kohézióban rejlik, a játékoskeretet kizárólag helyi kötődésű spílerek alkotják. Drahi személyében pedig rendelkeznek egy rutinos, a játék csínyját-bínyját betéve ismerő vezérrel. Felkészülésünk során kiemelt szerepet tulajdonítottunk ennek. Azt akartuk elérni, hogy kiváló játékmesterük statisztikájában a mérkőzés végén az eladott labda rovatban nagyobb szám szerepeljen mint a gólpassz rublikában (jelentem sikerült: 7-6)...

Szokás szerint unalomig nem gyakorolhattunk. Csütörtökön és pénteken - az utóbbi hónapok fixnek tekinthető csapatedzésein - csapatkapitányaimnak kellett levezényelni az utolsó etapokat, mert Rádonyi Kristóf barátom vidéki haknijai miatt egymagamban duruzsoltam végig a heti Euroliga közvetítéseket. Ráadásul az idei Budapesti Honvéd Mikulás ünnepségének központi helyszíne a csarnokunk volt. Levegőtlenített ugrálóvárak, parkettamegóvási célból ideiglenesen leterített szőnyegek, szaloncukor és egyéb nyalánkságok szerteszét hajigált csomagolópapírjai borítottak be mindent a kölyökhorda elvonulása után. Miután két óra alatt 450 ajándékcsomagot osztogattam szét alkalmi lapp nemzetiségű manókká avanzsáló Sáskáim hathatós segítségével, majd levezetésképp negyedórányi fej és arc masszázsban részesítettem a szintetikus anyagokból készített haj-szakáll kombótól végre megszabaduló frissen borotvált búrám kegyelemért esdeklő bőrfelületét, nekiláthattunk a romeltakarításnak...

Büszke vagyok a Srácokra. Ismét tanúbizonyságot tettek taktikai fegyelemből. Ahhoz képest, hogy a kék-fehérek ellen bevetett védekezési szisztémát élesben sohasem alkalmaztuk korábban, kiváló hatásfokkal hajtottuk végre. 22 eladott labdába, valamint 40%-os dobásmutatóba hajszoltuk a miskolciakat, a 85-69 arányban kibrusztolt győzelem során. A védekezésünk alapját a Drahoson egyénileg szinte kifogástalan munkát végző Sinkovits - Szollár - Szarvas trió adta meg. A belső rotáció vezére a meccs legjobb teljesítményét hozó Teremy Zsombi (8 pont, 6 lepattanó, 4/7 mezőny, 14 VAL, +23 ugyanennyi játszott perc alatt) volt. Az idén alapvetésnek számító lepattanócsata megnyerése (37 ill. 30) mellett ezúttal elfogadhatóan céloztunk mezőnyből (43%) és töménytelen büntetőt harcoltunk ki (24/32, 75%). Két felnőtt korú aggastyánom, Máté Márk (21/9p., 12/22 összdobás, 5kf., 4gp., 21 VAL) és Stefán Dávid (18p., 10/15 összdobás, 9lp., 2-2 gp. és blokk, 29 VAL) eredményessége biztosította a megfelelő stabilitást elöl, amihez Szalay Ákos (11 pont, 6 gólpassz, 4/4 büntető), Kiss Ádám (8 pont, 5/7 összdobás) és Szollár Gergő (10 pont, 8/9 büntető, 5 kiharcolt, 3 szerzett, 13 VAL 18 játszott perc alatt) is hozzátette a maga puzzle-darabkáját.

Fontos előrelépés a korábbiakhoz képest a mentális téren tapasztalható tudatos(abb) kontroll. Természetesen hazai pályán, megszokott környezetben egy, a mi elképzeléseink szerint alakuló összecsapáson könnyebb marokra fogni az agyunkat, ám mindamellett ez a fajta fejlődés - talán - a szakmainál is üdvözítőbb. Ragaszkodnunk kell ehhez a továbbiakban! A hibátlan hazai mérleget tartanunk kell, legközelebb a mindig veszélyes Budafok ellen. Hasonló koncentráció, lelkesedés és csapatmunka szükségeltetik. A MEAFC-ra hajazva náluk is az irányító (Drevenka Dávid) a döntések meghozatalának korlátlan ura. És ez még mind semmi! Másnap újra fellépésünk lesz, mégpedig idegenben, a triplái által tündöklő vagy elbukó Kecskemét vendégeként. Emberes feladat lesz egyrészt fejben felkészülni a duplázásra, másrészt a gyökeresen eltérő védekezésbeli részelemek begyakorlása.

Ja, hogy keretbe zárandó a speciális hétvégénket a keddjeink (előbb a regnáló NB2-es bajnok MAFC-Martos elleni hazai, majd utóbb a Veszprém-verő Oroszlánnyal szemben idegenben megvívandó Hepp Kupa negyeddöntő) sem pajkos dobóversenyekkel telnek majd?! Sebaj! Addig jó, amíg változatos, mint a Mikulás puttonya! Ho-ho-ho-ho...

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus