Zegről-végről 3. rész

Pesti gyüttment vagyok. Különös vonzódással a lokálpatriotizmus számomra mindig mélységesen tisztelt és kellően irigyelt intézménye iránt. Szeretem Budapestet. A budai hegyeket, gondtalan gyermekkorom helyszínét. Éltem a második kerület pezsgő metropolisz szeletében, minden további nélkül neveltem a Sáskákat a Pesterzsébeti Gettó legzűrösebb utcáinak egyikében. Nyilvánvalóan a házrobbanás történetünk mai napig sötét árnyként ránk vetülő története miatt Soroksár felemás érzelmeket vált ki belőlem, de összességében büszke budapesti parasztgyerekként aposztrofálom magam.

Mégis, valami zsigerileg kódolt csodálattal viseltettem azon csapatok, városok irányában, ahol az emberek valóban a sajátjuknak érezték a kosárlabdát. Profi játékosként minden voltam, csak akasztott ember nem. Tizenhét szezon, tíz különböző munkaadó, ezekből három fővárosi. Imádtam az összes csapatom, kevés dolgot csinálnék másképp, mert minden döntésem hozzájárult ahhoz, aki és ahol ma vagyok. A legkedvesebb emlékek a dombóvári időszakomra datálódnak, ahol – figyelem, ez most az önfényezés része – elsőként a magyar kosarasok közül egész alakos drapériát rajzoltak nekem a Vasút Ultrák. Felejthetetlen emlék marad a szolnoki tábor bíztatása (főleg az Alba ellen) vagy a salgótarjáni kemény mag fanatizmusa. Szerettem a 3-4000 ember előtt játszott Vadkakasok ULEB-meccseket, vagy amikor a döntőben csordultig megtelt az Oláh Gábor utcai csarnok. A Hepp kupa-győzelem alkalmával, és a feljutást jelentő menetelés végén már pofás szurkolótáborról beszélhettünk Jászberényben is.

Felvillanyozó (még ellenfélként is…) és örökre velem maradó emlék a körmendi tábor székely himnusz éneklése, a sárgába boruló Sugár utca és a mindent beterítő pénztárgépszalag-lavina Zalaegerszegen. Megvan az érzés, ahogy irigykedve nézek körbe és elképzelem milyenek lehetnek ilyen közegben a mindennapok? Megállítanak az utcán, rád köszönnek, gratulálnak. A zöldséges cinkos kacsintás keretében válogatja ki a legszebb almákat és a vanilia fagyi gombócod mérete egy kézilabdáéval vetekszik. Amikor az együvé tartozás köteléke fonja át az ottlétedet. Tartozol valahová, ami fontos valakiknek. Büszkék rá, szenvedélyt vált ki belőlük, felvillanyozza őket. Az életük, az identitásuk szerves része.

Ez itt a ZTE. Számítottam rá, persze, de hatásvadász hazug tróger lennék, ha azt írnám, ennyire. Megdöbbentő. Lépten-nyomon szembesülök ezzel. Ma például a kábeltévés úriemberrel nosztalgiáztunk az utolsó bajnoki cím kapcsán. Azóta fokozatosan elmaradt a lelátóról, mondja, de végül azzal a mondattal búcsúzik, elképzelhető, idén kinéz egy meccsre. És amikor Pesten (!!!), a belvárosban sétálgatva, lelassít mellettem egy sötétített ablakú verda és az anyósülésről a zord arcú csávó „Hajrá Zete!” csatakiáltás keretében mutatja a győzelem egyezményes kézjelét?!

Oszkározom. Hatalmas buli. Társaság, kapcsolatépítés és sokszor segítségnyújtás. Elcsípni a repülőt, leérni a délutáni műszakra. Hálás pillantások, kedves csodabogarak. Nem fogod eltalálni, Kedves Olvasóm, mi a közös téma. Jó tipp az időjárás, de nem feltétlenül. Bizony. Négy betű: Z-E-T-E. Teljesen mindegy, hogy logisztikára szakosodó vasvári, amatőr középhátvéd, nyolc éve a Nagyfaluba költöző magánzó informatikus, vagy a kedves nagymama álcát nosztalgiától könnybe lábadó szemekkel pikk-pakk egykori legendás csatákat a lelátón végig tomboló egyetemista csitrire cserélő néniről van szó. Mindenkinek van egy sztorija, kapcsolódási pontja, véleménye a klubról!

Eddig sem hiányzott belőlem a lelkesedés, a spiritusz, az eltökéltség. Ezek a visszajelzések, semmiből felbukkanó érzelemgránátok mind-mind tovább szítják a harci kedvemet. Van miért és van kiknek kosárlabdát csinálni! Nagyon komoly melót jelentett a légióskontingens kiválasztása. Büszke vagyok, hogy lezártuk. Természetesen majd az idő eldönti, hogy jól választottunk-e, de a lelkiismeretem tiszta. Amit lehetett, mérlegre tettünk Carlton, Derrick, Zane, Jordan és Mustapha szerződtetése előtt. Szerződések aláírva, repülőjegyek lefoglalva. Az augusztus 2-án kezdődő felkészülési időszakot az egész csapat együtt kezdi meg, ami az összekovácsolódás szempontjából felbecsülhetetlen értékkel bír. 

Bokor Laura gyógytornász-fizioterapeuta és Debreceni Dániel erőnléti szakember csatlakozásával teljessé vált a Zalakerámia ZTE KK 2021/2022-es stábja. Mindketten képzett, intelligens, eltökélt, alázatos, tanulni és fejlődni vágyó fiatalok. Nagyon örülök, hogy mindketten elfogadták megkeresésünket és a kék-fehér családban indítják ígéretes szakmai karrierjüket.

Nagyon várom a hétfőt és vele az új fejezet kezdetét…

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!
Kék az Isten! 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.