Elhunyt Adamik Ferenc

Isten nyugosztalja!

A hírről a Hunbasket számolt be:

Adamik Ferenc 1930. március 12-én, Szolnokon született, méghozzá igazi sportcsaládba - édesapja NB I-es labdarúgó, anyai nagybátyja országos bajnok birkózó, testvére pedig később 400 méteren Európa-bajnoki harmadik, főiskolai világbajnok atléta volt.
 
Diplomáit a Testnevelési Főiskolán szerezte: 1956-ban tanári, 1965-ben atléta szakedzői, 1969-ben kosárlabda szakedzői, míg 1991-ben kosárlabda mesteredző oklevelet vehetett át.
 
1956-tól testnevelő tanárként előbb Budapesten, a Jókai Mór Általános Iskolában dolgozott, majd 1957-től Kecskeméten tanított. Előbb a Jókaiban, majd 1964-ig a Katona József Gimnáziumban, 1980-ig pedig a Bányai Júlia Gimnáziumban.
 
1956-tól atlétaedző is volt: 1961-ig a KTE, 1965-ig a Kecskeméti Dózsa versenyzőit készítette föl. Atlétikában nem csak korosztályos, hanem országos bajnok és válogatott atlétákkal büszkélkedhetett, neves edzői utánpótlást nevelve ki.
 
Testnevelő tanárként és edzőként alakította meg Kecskeméten az első cselgáncs szakosztályt, ahol hamarosan szintén országos bajnokokat nevelt (Nagy Lajos, Széplaki Jenő, Déri János) - ugyanakkor a sikereket tovább vivő edzői garnitúrát itt is kinevelte maga után.
 
Ezt követően több évtizeden át sikeres kosárlabdaedző volt - a kecskemétiek által leginkább ismert eredményét a női kosárlabda sport területén érte el, ahol a Katona József Gimnázium tanulóiból alakított együttes bekerült az első osztályba. 1965-től a Kecskeméti Egyetértés, 1967-től a Kecskeméti Dózsa, 1971-től 1981-ig a Kecskeméti SC csapatait edzette, 1988 után pedig a KSI kosárlabda nevelőedzője volt. Csapatai több alkalommal női magyar bajnokságot nyertek. Az utánpótlás-válogatott edzője is volt.
 
Az általa kialakított módszer évtizedeken át biztosította a helyi utánpótlást, amit bizonyít az is, hogy több mint hatvan utánpótlás korosztályos válogatott került ki kezei közül. Munkája egyedi volt és újító, ugyanis edzőként először atlétikai alapokra helyezte a kosárlabda tanítást.
 
Szakmai tevékenységét számos elismeréssel jutalmazták: Kemény Ferenc-díjat, majd 1994-ben Kecskemét Város Sportjáért Díjat kapott, illetve 2007-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehette át. Az MKOSZ Elnöksége 2010 márciusában "Magyar Kosárlabdáért" éremmel tüntette ki.
 
Adamik Ferenc már életében legendává vált, amely csak keveseknek, a legjobbaknak adatik meg.
 
Isten nyugosztalja!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus