Hangáék óriási bravúrja a Bilbao ellen

Hanga Ádám csapata, az Assignia Manresa véghezvitt már pár bravúrt az ACB korábbi 5 fordulójában, de arra azért senki sem számított, hogy a tavalyi ezüstérmes, idén Euroliga induló Bizkaia Bilbaót is megverheti a baszk gárda. Pedig így történt, ráadásul a magyar légiós megint tevékenyen kivette a részét a sikerből. Szó szerint álomszerűen kezdte a derbit a Manresa, 11 - 2 után 20 - 4(!)-es előnybe kerültek a nagynevű baszkokkal szemben. Ádám éppen ekkor került a pályára, nem sokkal később faltot harcolt ki és büntetőket dobhatott, felemás sikerrel. A bilbaóiak nagyon ráfáztak, hogy gyakorlatilag a második számú ötösükkel kezdték a mérkőzést, a becserélt ászok képtelenek voltak felvenni a ritmust időben, érezhető volt, hogy mindenre számítottak a vendégek, csak erre a fajta fogadtatásra nem, de a manresaiak szerencsére nem könyörültek meg a támadásban teljesen szétesett, védekezésben a labdát csak nyomozó sztárcsapaton. A hazaiak szépen kihasználták az első negyed végén a magyar légiós gyorsaságát, Hanga végigvezette a labdát, majd ziccert dobott. Az utóbbi hetekben nagyon gyenge teljesítményt hozó Rodriguez most teljesen más arcát mutatta, remekül mozgatta a csapatot és még fontos pontokat is szerzett. Honfitársunk egy nagyon szép gólpasszt adott az alley-oop zsákolást bemutató Asselin-nek. 

A fordulás után nagyon próbált nyomást helyezni a Bilbao Montanez-ékre, de éppen a rutinos csapatkapitány volt az, aki egy-egy klasszismegoldásával új erőt adott a katalánoknak. Amikor átesett a holtponton a Manresa, onnantól már újra jöttek a szebbnél szebb hazai jelenetek, az újra beszálló Hanga egy nagyon szép betörés után szerzett kosarat. Ebben a szakaszban többször is szépen meg tudta verni a védőit a magyar hátvéd, egy remekbe szabott zsákolást is bemutatott, de volt olyan is, hogy leperdült a ziccere. Teljesen más felfogásban játszott ekkor ő és csapata is, mint egy negyeddel korábban, amikor is több meggondolatlan passza is volt a vendéglátóknak, honfitársunk is odaadta kétszer a játékszert az ellenek, de szerencsére meg tudott újulni ő is és a hazai gárda is. Mivel nem jöttek a nagy dobások Blums-éktól, ezért maradt látótávolságon kívül a baszk klub (6 ponton belülre képtelenek voltak kerülni ebben a szakaszban), így a szezon egyik legvaskosabb meglepetését szolgáltatta a Manresa, mely már most négy győzelemnél tart az alapszakaszban - összehasonlításképp: tavaly 9-et szereztek az év végéig összesen.

Hanga 7 ponttal zárt 21 játékperc alatt, most volt az eddigi legtöbb mezőnykísérlete, hiszen 7 alkalommal próbálkozhatott kétpontos dobásokkal, 3-szor volt eredményes ezekből, a triplavonalon kívül 2 próbálkozásból sem tudott betalálni. A büntetővonalra 2 alkalommal állhatott, 1 szer talált, 1-szer hibázott. A mezőnymunkából jó szokásához híven most is kivette a részét, 2 lepattanója mellett volt 1 gólpassza, az értékpontjainak számát 2 eladott labda csökkentette.

A Manresa legeredményesebbje ezúttal is Justin Doellman volt 19 pontjával, őt a 15-ig jutó Montanez követte, de hatalmas dicséret jár a kulcspillanatban triplát dobó Asselin-nek és a végre remekül irányító Rodriguez is jelentős részt vállalt a sikerből. A kezdőből ezúttal kikerülő Gladyr a padról hozott fontos pontokat, bár voltak neki is komolyabb hibái. A másik oldalon a sérüléssel küzdő Blums nagyon messze volt az Eb-n mutatott formájától és pont nélkül zárt, ahogy az ex-Barcás Roger Grimau is. Jackson is gyengén irányított, ráadásul most a pontok is elmaradtak tőle, ahogy D'or Fischer sem tudott dominálni a palánk alatt. A 15-ig jutó Mavroeidis és a másik görög, a 14-et szóró Vasileaidis nyújtottak jobbat az átlagnál, mellettük az egykori spanyol válogatott Mumbru is csipkedte magát, de ez édeskevés volt a tavalyi ezüstérmestől. A Manresa ezzel 4 győzelmet és 2 vereséget tudhat magáénak 6 forduló után, ezzel az 5. helyzet foglalják el a 18 csapatos ACB-ben. A korábban a Real Madridot is két vállra fektető Bilbao 50 százalékosra rontotta a mérlegét, egyáltalán nincsenek jó passzban sem a hazai, sem pedig a nemzetközi porondon. Hanga Ádám és a Manresa a jövőhéten szombat este játszik legközelebb, méghozzá a másik magyar csapata, azaz Lóránt Péter és a Lagun Aro ellen idegenben 8 órától.

A mérkőzés videós összefoglalója ide kattintva tekinthető meg.


Assignia Manresa – Bizkaia Bilbao 81 - 73 (29-9,13-25, 22-17,17-22)

Manresa: Rodriguez 7/3 , Montanez 15/3, Landry 8/6, Doellman 19/6, Asselin 9/3. Csere: Gladyr 7, Achara 3, Hanga 7, Palsson -, Hernandez 7, Oriola -.

Bilbao: Lopez 4 , Blums -, Mumbru 10/6, Hervelle -, Fischer 6. Csere: Banic 10, Fisher 10/3, Jackson 4, Vasileiadis 14/9, Mavroeidis 15, Grimau -.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus