Kecskeméti győzelem Pakson

Szűkül a veretlenek tábora. Csütörtökön az Albacomp vesztette el ezt a címet, míg a mai este után tudvalevő volt, hogy a pályára lépő két csapat közül csak az egyik mondhatja majd el magáról, hogy nem talált még legyőzőre a bajnokságban. A paksiak centergondjai nem enyhültek, hiszen bár megtalálták a sérült Lee Nailon helyettesét, Donald Cole csak hétfőn érkezik meg, így a Kecskemét ellen még megtizedelt magasember állománnyal kellett helyt állnia Völgyi Péter legénységének.

Az ASE hozta el a labdát a feldobásnál, ám rögtön el is adták, majd Wittmann hibázott Vojvodával szemben. Idegesen kezdtek a felek, de a mostanában nem túl meggyőzően teljesítő Tóth zsákolása megtörte a gólcsendet, és a hazaiakat juttatta vezetéshez. A csapatok keményen védekeztek, nem volt egyszerű dobóhelyzetbe kerülni egyik oldalon sem. Bencze hozta egálra az övéit, de mindent elmond a meccsről, hogy 4 perc alatt négy pont esett összesen. Aztán felgyorsultak az események, előbb Kámán szerzett egy duplát, majd a túloldalon Radonjic egy triplát, amire Kámán válaszolt hasonlóképp. Mindkét oldalon beindultak a cserék is, kevergették az edzők a kártyákat. Tripla itt is, ott, így nem tudtak meglépni egymástól a csapatok. Az ASE játékosai ismét borzalmasan dobták a büntetőket, az első négy kísérletből három célt tévesztett. A támadólepattanókat azonban becsülettel szedték a piros-kékek, így volt lehetőségük a támadásvezetésre bőséggel. A vendégek higgadtan dobálták be a helyzeteiket, és az, hogy mindössze egy volt közte az első negyed után, az az ismét remekül játszó Williams dudaszónál dobott triplájának volt köszönhető.

A második negyed ismét rontott támadásokkal indult mindkét fél részéről, egészen addig, amíg Wittmann ziccere utat nem talált a gyűrűbe. A Kecskemét őrizte pár pontos előnyét, köszönhetően a pocsék paksi dobószázaléknak. Kelley is megkezdte a pontgyártást, ami általában nem jó jel az ellenfél számára. Jött is az időkérés hamarosan, miután Vukadinov is betalált, és hétre nőtt a vendégek előnye. Az edzői intelmek nem hozták meg a várt hatást, ugyanis előbb eladott labda után szerzett kosarat a vendégcsapat , majd Kámán követett el támadófaultot. Eltelt már több mint öt perc a negyedből, de kosarat szereznie továbbra sem sikerült az Atomerőműnek, ellenben a vendégekkel, akik szép csendben 10 pont fölé hizlalták a differenciát. Völgyi Péter ismét időt kért, orvosolni próbálván a támadójáték hiányosságait. Azonban az időkérést újabb eladott labda követte, szerencséjükre ebből nem lett kosár. Nem úgy, mint Zo Williams következő triplakísérletéből, amellyel több, mint hat percig tartó paksi gólcsendet tört meg. A meccs színvonala továbbra is katasztrofális volt, ennyi eladott labdát ritkán látni első osztályú találkozón. A negyedben már több kosár nem született, így nyolc ponttal, 20-28 arányban a vendégek vezettek a félidőben.

Vojvoda kosara nyitotta a második félidőt, de Dénes részéről egyből jött a válasz egy tripla formájában, majd fél perccel később ismét ő talált be távolról. A hazai csapat már 11 eladott labdánál járt ekkor, egy gyakorlatilag csak a támadólepattanóinak köszönhetően volt még meccsben. Zo Williams ismét villant egyet, amely újfent három pontot ért, ám ezúttal 2+1-es elosztásban. A vendégek azonban tartották a 10 pont körüli különbséget, köszönhetően főleg Kelley megmozdulásainak. Újabb ASE időkérés következett, majd ismét Dénes kosár, és már 13 volt közte. Kilátástalan volt a paksi támadójáték, ha jutottak üres dobóhelyzetekig az atomosok, rendre célt tévesztettek a dobások. A meccs képe alapján ezen a ponton félő volt, hogy unalomba fullad a negyedik negyed, miután a különbség már a húszhoz közelített. Williams ismét felvette a kesztyűt, és gyorsan szerzett két duplát, majd Körtélyesi is betalált, ám a Kecskemétnek mindenre volt válasza. Sőt, miután Kelley elvette a labdát Williamstől, és a dudaszónál bedobott ziccerével 18-ra növelte a különbséget, csodára lett volna szükség, hogy az ASE fordítani tudjon.

A záró játékrész Wilson első kosarával indult, ami 27 játékperc után már felettébb időszerű volt. Közelebb kerülni azonban nem tudott az Atomerőmű, miután a támadásaikat továbbra is sorra hibázták el. Hol kiléptek, hol eladták a labdát, vétettek támadóhibát is nem egyszer, és ha véletlenül el is jutottak dobóhelyzetig, akkor is rendszerint célt tévesztettek. Sztojan Ivkovics fiai ki is használták a hazai csapat hibái nyújtotta lehetőségeket, és taktikus játékkal, valamint okos kosarakkal tartották az eredményt. Körtélyesire sorozatban a második véleményes faultot fújták a sporik, Vojvoda nem is bírta cérnával, reklamációja technikait ért. A négy büntető után pedig először a mérkőzés folyamán 20 fölé kúszott a különbség, ami öt perccel a vége előtt nem festett túl pozitív jövőképet a paksiak számára. Az ötvenedik hazai pontot a 36. percben sikerült elérnie Vojvodának, ám a vendégek ekkor már 66-nál jártak. Völgyi Péter negyedik idejét is kikérte, aminek ezúttal eredménye is volt, két gyors paksi dupla formájában. A Kecskemét is időt kért, ám ismét hazai dupla következett, majd egy jó védekezés után Williams emelhetett rá egy hármas. Az azonban célt tévesztett, ám a hazaiak küzdöttek keményen, nem adták fel, több labdát is szereztek, amelyek után hét pontra lefaragták a hátrányt az utolsó percre. Sőt, Vojvoda triplája után már csak öt volt közte, és labdát szerzett az ASE! Ám ekkor Vojvoda ütközött ellenfelével, a bírók pedig támadóhibát ítéltek, amely után a Kecskemét jöhetett. Sztojan Ivkovics időt kért, ám a soron következő támadást elrontották, Williamsnek pedig hárompontos kísérlet közben ütöttek oda, amely után mindhármat értékesítette az amerikai.  Dénesnek odaütöttek, csak az egyiket dobta be, így három pontos hátránynál az ASE támadhatott. Vojvoda és Wilson is ráemelt gy triplát, de egyik sem ért célba, így a végén a Kecskemét örülhetett.

Völgyi Péter: Minden hibát elkövettünk, mit kosárlabda pályán el lehet. Bár kevés pontot kapunk, a védekezésünk nem volt jó, hagytuk Kelley-t és Wilttmannt rágyorsulni a kettő-kettőkre. A lepattanóharcot megnyertük, de legalább 15 üres helyzetet kihagytunk csak az első félidőben. Bíztam benne nagyon, hogy a második játékrészben fel tudunk állni, de ahogy haladt előre a mérkőzés, erre egyre kevesebb esélyt láttam. Kockáztatni kellett, sajnos elfogyott az időkérésem a hajrára. Majdnem egálra sikerült felhoznunk a mérkőzést, de elégnek bizonyult a kecskeméti előny. Gratulálok nekik, nekünk pedig ezt a mérkőzést ki kell javítanunk.

Sztojan Ivkovics: Mindig örülök, ha Paksra jövünk, mert életem legjobb emlékei ide kötnek. A paksi kosárlabda működése hosszú évek óta példaértékű az országban. Boldog vagyok, hogy nyertünk, megmondom őszintén, nem gondoltam volna, hogy sikerülni fog. Ha Völgyi kollégámnak lett volna még egy külföldi játékosa, akkor valószínűleg nem mi nyerünk ma. Egy fájó dolog volt, nem tudom, hogy miért estünk szét az utolsó 3-4 percben. Ennek nem tudom az okát, komoly csapat ilyet nem követhet el. Gratulálok mindenkinek!

Atomerőmű SE - T.O.M. Contoll Kecskeméti KSE 66-69 (17-18,3-10,19-29,27-12)

Paks, 1200 néző

ASE: Williams 25/9, Wilson 3, Vojvoda 13/9, Kámán 7/3, Tóth 4. Csere: Morgen 3, Kovács Ákos 3, Körtélyesi 8.

Kecskemét: Kelley 11, Wittmann 10, Radonjic 3, Dénes 12/9, Bencze 10. Csere: Csorvási 4, Hegedűs 6/3, Vukadinov 13/3,

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus