Két Euroliga-sztár az olaszok vb-selejtezős keretében

Nicolo Melli és Luigi Datome személyében két igazi Európában játszó sztár van Meo Sacchetti keretében, igaz, NBA-játékos nincs.

Szeptember 14-én Hollandia ellen megkezdi a 2019-es kínai világbajnokság második selejtezőkörét a magyar férfi kosárlabda válogatott. A mieink első hazai mérkőzésére három nappal később, szeptember 17-én, hétfőn kerül sor, amikor Ivkovics Sztojan együttese Olaszországot fogadja majd Debrecenben - írja a hunbasket.hu.

A taljánok 4-2-vel megnyerték az első csoportkörben a D jelű kvartettet Hollandia (3-3), Horvátország (3-3) és Románia (2-4) előtt. A románok nyögvenyelős legyőzése (75-70) után simán verték idegenben a horvátokat (64-80) és hazai pályán a hollandokat is (80-62), majd valósággal elgázolták Romániát (50-101). Az utolsó két forduló azonban nem volt diadalmenet számukra, és ez akár még a vb-szereplésükbe is kerülhet: kikaptak a már NBA-sztárokkal felálló dél-nyugati szomszédunktól (72-78), majd egészen simán a hollandoktól is (81-66). Litvánia után így is a második legjobb mérleggel rendelkeznek a J csoportban, de a mögöttük lévő négy együttes csak 1-1 győzelemre van lemaradva tőlük, így a magyar csapat is. 

Voltak nekik is gondjaik azzal, hogy a legjobbjaik nem szerepelhettek a szezon közben rendezett világbajnoki selejtező-ablakokban, és most sem lesz teljes a keretük: az eredetileg elképzelt nemzeti csapatból előbb Danilo Gallinari és Marco Belinelli váltak ki (előbbi akart jönni a hírek szerint, de a Los Angeles Clippers nem engedte el, utóbbi a San Antonio Spursre és a saját idényére akar koncentrálni), majd Amedeo Della Valle ment vissza rehabilitálni sérülését, és játéka továbbra is erősen kérdéses akár a mieink, akár a három nappal korábbi, lengyelek elleni hazai összecsapásra. 

A keret két legnagyobb sztárja így a török Fenerbahce két húzóembere, Nicolo Melli és Luigi Datome. Előbbi 205 centis, 27 éves, mindkét magasposzton használható, kiváló kezű kosaras, aki 2017-ben még a német Brose Baskets Bamberg színeiben az Euroliga második ötösébe került, az idei Euroliga döntőben pedig 28 pontot szórt a Real Madridnak, igaz, így is kikapott csapata - őt az elmúlt 1-2 évben több NBA csapat is erősen figyelte. Datome 30 esztendős, leginkább kiscsatárként használt pontgép - két évet az NBA-ben is lehúzott, 2015 óta pedig a Fener játékosa, így tavaly nyáron tagja volt az Euroliga-győztes együttesnek, egy évvel korábban pedig ő is bekerült az Euroliga második ötösébe. 

A jelenleg 14 fős állomány többi tagja egytől-egyig otthon játszik. A bajnok EA7 Emporio Armani Milano két embert ad Andrea Cinciarini és Christian Burns személyében, ám adhat még egy harmadikat is, amennyiben csütörtökön éjfélig sikerül elintézni Jeff Brooks olasz útlevelét - eddig kapott haladékot az olasz szövetség arra, hogy honosítottként benevezze a keretbe. Brooks lehetne Datoméék mellett a harmadik igazán nagy név, hiszen 2017-ben EuroCupot nyert az Unicaja Malagával, és annak a 2015-ös Dinamo Sassarinak is alapembere volt, amely abban az idényben olasz bajnok és kupagyőztes is lett, és amelyet a jelenlegi szövetségi kapitány, Meo Sacchetti irányított. 

Nagy nevek tehát lesznek Gallinariék hiányában is, azt viszont a hollandok megmutatták, hogy nem verhetetlen ez a gárda. Datome és Melli nem játszottak azon a találkozókon, de az eddigi legjobb, Della Valle játéka erősen kérdéses, Awudu Abass pedig már nem kifejezetten az a megoldóember, akit ne lehetne megfogni. A taljánok kiegészítő személyzete megvan, a kérdés az, hogy Datoméék mennyire tudnak majd vezérek lenni. Melliék hatalmas sztárnak számítanak Európában, mindenképpen érdemes testközelből is megnézni a játékukat, de a jelenlegi olasz keret elkapható saját közönségünk előtt. 

A mérkőzésre a jegyeket az eventim.hu-n lehet megvásárolni az alábbi linken: 

http://www.eventim.hu/hu/jegyek/magyarorszag-olaszorszag-vb-selejtezo-debrecen-fonix-csarnok-501250/event.html 

A belépők ára 1000 Ft.-, a palánk mögött 500 Ft.-, 6 év alatt pedig ingyenes - külön diák-, illetve nyugdíjas jegy nincs. 

A kapunyitás 16.30-kor történik.

Forrás - hunbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus