Kiszenvedett fehérvári győzelem

A bajnokságot két rangadóval záró Albacompra, látszólag könnyebb feladat várt a 24. fordulóban, hiszen a tabella utolsó helyén tanyázó Zalaegerszeg látogatott a Gáz utcába. Dzunics edző dolgát sérülések nehezítették. Hollis a keretbe sem került, a könnyített edzéseket elkezdő Chism azonban már szerelést öltött, de csak a kispadon kezdte a mérkőzést. Heinrich Róbert pedig szerette volna, ha csapata a Paks elleni formáját hozza és a végsőkig küzdve szoros meccsre kényszeríti a tavalyi ezüstérmest.

Simon kosarával kezdődött a mérkőzés, majd palánk alatti fölényét váltotta pontokra az Albacomp, Hendlein és Keller is zsákolással jelentkezett. Nehezen pörgött fel a Fehérvár, számos hiba csúszott a hazai támadásokba, így nem tudtak komolyabb előnyt kiharcolni El-Aminék. Az utóbbi időben kiváló formába lendülő Juhos becserélése jótékonyan hatott a hazaiak játékára. A fiatal center gyors öt pontjával lett először tíz pont különbség a felek között. Kelley és Whitworth állt ekkor a zalai sereg élére, időt is kellett kérnie Dzunics mesternek.

A 18-13-as eredménnyel záruló első negyed sok mindent elmond a meccs színvonaláról és a második tíz perc sem hozott sok változást. Az egerszegi zóna ellenszerét továbbra sem találta a Fehérvár. Mindkét csapat pocsékul célzott mezőnyből. Az első félidőben a csapatok tizennyolc triplakísérletből csak kettő talált. El-Amin is elkezdte dobálni a kosarakat, ezzel tartotta soványka előnyét a hazai csapat, így a félidő pontszegény, 29-23-as, eredménnyel ért véget.

A szünet a hazaiaknak tett jót, Hendlein és El-Amin kosaraival ismét tíz fölé hízott a különbség, majd Chism is bekapcsolódott a fehérvári pontgyártásba, magabiztossá téve az Albacomp előnyét. A közelről hibázni képtelen Hendlein továbbra is termelte a kosarakat és a többiek is megtalálták őt a labdákkal. Whitworth és Tóth Gergő kosaraival zárkózott a vendégcsapat, ám a harmadik negyed végére így is megduplázta félidőbeli előnyét a házigazda.

Az utolsó tíz percben sem tudott érdemben elhúzni az Albacomp, míg a Zalaiak szekerét főleg Whitworth és Henderson tolta. A két légiós kosarainak köszönhetően 10-14 pont között ingázott a különbség, de a hazaiak győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. A végén Kelley triplájával tíz ponton belülre jöttek az utolsó negyedet megnyerő Zalaegerszegiek. A szenvedős mérkőzésen Dzunics edző csak az újabb győzelemnek örülhetett. Míg a túloldalon Heinrich Róbert csapata tartásával lehetett elégedett, hiszen a ZTE, a Paks után, az Albacomp ellen is szoros vereséget szenvedett.


Albacomp Fehérvár-ZTE: 77-69 (18-13, 11-10, 28-22, 20-24)

Vodafone Sportcentrum, 1500 néző, vezette: Forrai S., Szabó G., Németh A.

Albacomp Fehérvár: Simon 8, El-Amin 16/3, Bódi 7/3, Hendlein 15, Keller Á. 11. Cserék:

Supola, Madár, Juhos 12/6, Chism 8

ZTE: Kelley 7/3, Gáspár 6, Whitworth 25/12, Henderson 19/12, Tóth 6. Cserék: Vertetics, Baki, Kinter 6

Fotó: fmh.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus