Közleményt adott ki az Egis Körmend

Kevesebb személyeskedő és sértő mondatot szeretnének. 

fotó: hunbasket.hu

A Szeged elleni vereség után közleményt adott ki az Egis Körmend:

Tisztelt Szurkolóink!

Különös esztendő utolsó napjait éljük, amelyben számos dolog másképp alakult, mint ahogyan számítottuk, ahogyan szerettük volna. 

De minden nehézség ellenére az új idényben is ott vagyunk a bajnokságban és a FIBA Europe Cup mezőnyében is.

A szezon októberi elkezdése óta is számos olyan dolog történt, ami nehezítette a csapat életét, a közös munkát. Betegségek, karantén, kihagyások, sérülések.

De mindezek ellenére érezhettük azt, hogy országszerte méltán elismert szurkolótáborunk most is mögöttünk áll, kitart az Egis Körmend mellett. Így volt ez addig, amíg nézők előtt rendezhettük meg a hazai mérkőzéseket, és így volt ezt követően is. 

Köszönjük a bizalmat, a kitartást!

Tudjuk, hogy nagyon nehéz lehet megélni azt, hogy nem szurkolhatnak a megszokott helyen, a megszokott hangulatban. Sajnos ez legalább ennyire nehéz és rossz a játékosok számára is. 

A jelenlegi helyzet a jó hazai pályával rendelkező csapatokat sújtja leginkább. A hatodik játékos által biztosított plusz erő, energia ezúttal nem áll a rendelkezésünkre, de a játékosok így is mindent beleadva, teljes odaadással készülnek a mérkőzésekre. 

A szezon előtt megfogalmazott céljaink nem változtak, a mindennapi munkát ezek megvalósításáért végzik a stáb és a csapat tagjai. Valamennyien a csapat győzelmeiért, a klub sikereiért, a szurkolók büszkeségének erősítéséért dolgoznak. 

Klubunk, a koronavírus okozta különleges helyzetben nem dúskálhat az anyagi javakban, így nem hozhatunk meggondolatlanul olyan döntéseket, amelyek további költségeket hoznának magukkal.

A legutóbbi két, idegenbeli mérkőzésen nem sikerült győzelmet aratnunk, a vége a két házigazdának sikerült jobban. Senkit nem töltött el örömmel ez a két vereség, de ez is benne van a sportban.

Ki-ki a maga vérmérséklete, álláspontja szerint élte és ítélte meg a látottakat, ami érthető. De tisztelettel kérjük, hogy a vélemények megalkotásánál vegyék figyelembe a fentieket! Akkor talán kevesebb személyeskedő és egyéneket sértő mondat születik meg.

Ebben és a jobb eredményekben bízva kívánunk szép ünnepet, boldog karácsonyt mindenkinek!

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus