Nehezen, de nyert a Körmend!

A hazaiak kiadós verést kaptak a nyitófordulóban Kecskeméten, a Körmend pedig méretes zakót szabott az azóta már második vereségét és begyűjtő Kaposvár ellen. A Nyíregyháza első hazai meccsén igyekezett kiküszöbölni a csorbát, de a vasiak nem a legkönnyebb ellenfél kategóriájába tartoztak.

Nem volt elég a nagy utazás a körmendi szurkolóknak, rögtön a 2. perc végén már megkapták a nyírségi hidegzuhanyt is. Két eladott labda után hamar lépéselőnybe került az NYKK. 9-0-s állásnál rögtön időt kellett kérnie Sabáli Balázsnak. A negyedik perc derekán Miskovics duplája már 10 pontos különbséget hozott a hazaiak javára. Polyák és Ruják is hamar beszedték 2. személyi hibájukat, mindkettőjüket lecserélte mesterük. Feltámadóban volt a vendég együttes. A légiós trió minden tagja vállalt egy-egy kosarat. A 7. percre fordulva 2 pont volt már csak az NYKK fórja. Bell aktívan játszott. Mladenovics volt eredményes hármasból, a piros – fehéreknél, Miskovics pedig igyekezett feledtetni múlt heti gyenge játékát, Townes hamar össze is szedte róla az első két faultját. A cserként beálló Dávid 3 perc alatt beütötte a két személyi hibáját, mégis az ő ziccerével zárult az első 10 perc. 20:24-re vezetett a vasi csapat. Az NYKK igyekezett magához ragadni a kezdeményezést a 2. negyed elején, futottak is egy 5:0-át, amire pontosan ilyen arányban válaszoltak a vendégek. A 15. perc végén Stefan Fekete kettese 1 pontra hozta fel csapatát. Akadozott a játék mindkét oldalán, a félidőhöz közeledve a Körmendnek sikerült hamarabb megnyugodni. Németh István passzából Cseh, majd a gólpasszt adó rutinos játékos értékesített egy hármast. 7 pontra távolodott el a vendég gárda, jött is a hazai időkérés. A második tíz percet Cseh és Mohácsi triplaváltása zárta. 34:41-es állással vonultak pihenőre a felek.

Bell a mérkőzés második felében is ihletetten játszott, vállalta a pontszerző vezér szerepét. A hazaiaknál derekasan küzdött Miskovics és Fekete. Hiába lógott meg a Körmend 12 ponttal, Fekete és Djogo pontjai 5 egységnyire hozták fel az NYKK-t. Ezt követően 3:10-es futás vágott ki az MTE, Ferencz duplája (ez volt az első kosara) után hazai időkérés következett. (52:64) Fekete hetedik szerzett labdája után bedobta második hármasát, de ez is csak a tisztes távolság megtartására volt elég. A záró játékrész kezdetén triplapárbajba kezdtek a felek. Bell nyitányára Mohácsi válaszolt, a következő támadásból pedig Mladenovics volt eredményes. 5 perccel a vége előtt Bell végérvényesen eldöntötte a találkozó sorsát. Ferencz szerzett labdája után a légióshoz passzolt, akinek zsákolásával már 17 pontos volt a vasi előny. A remeklő Miskovics, Feketével karöltve még megpróbálták feljebb hozni a NYKK-t, szépíteni az eredményen. Nyögvenyelős lett a végjáték is, mert Mohácsi hármasa után eladta a labdát a Körmend, Sabáli mester időt kért. (68:81) 10 ponton belülre tudott jönni még a hazai csapat (-9), de többre már nem futotta erejükből. Miskovics, Fekete és Mohácsi nagyot játszottak, de hárman kevésnek bizonyultak a tarthatatlan Bell-el szemben.

Marso-Nyíregyházi KK – MJUS Fortress Körmend:  76 – 86 (20:24, 14:17, 21:24, 21:21)

NYKK: Fekete 20/12, Polyák 3/3, Mohácsi 15/9, Djogo 6/6, Miskovics 32

Cserék: Siska 0, Nagy 0, Jakab 0

Körmend: Ruják 0, Németh 10/3, Powell 15/3, Bell 25/6, Townes 14

Cserék: Cseh 6/6, Dávid 5, Mladenovics 7/6, Ferencz 4

Ferenczi Tamás: "Úgy érzem, hogy egy jóval esélyesebb csapat ellen jó mérkőzést tudtunk játszani. Sajnos a kritikus pillanatban bebizonyosodott, hogy a Körmend kiemelkedő játékosai képesek átbillenteni a játék menetét. Bár nehéz ilyet mondani, fájó szívvel, de gratulálunk a Körmendnek!"

Sabáli Balázs: "Kellett pár perc mire elértük az üzemi hőmérsékletet a hideg csarnokban. Ez nem mentség arra, hogy ilyen nehezen tudtunk nyerni. Meg kellett küzdenünk a győzelemért, egy erős Nyíregyháza ellen. Azt gondolom, hogy egy-egy szerzett labda sokat segített a győzelmünkben. Abban biztos vagyok, hogy az NYKK nagyon sok csapatot meg fog itthon verni. Sok sikert kívánok nekik a továbbiakban, nekünk pedig tovább kell menni a kijelölt úton."

Fotó - vasnepe.hu

Fotó (slide) - nyugat.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus