Sima paksi siker a Jászberény ellen

A mérkőzés előtt az Atomerőmű SE öt forduló után három győzelemmel és két verességgel a hatodik helyen állt a bajnokságban, azonban azt nem szabad elfelejteni, hogy az előttük álló öt csapat közül hárommal már megmérkőztek, így mondhatni nem egyszerű sorozat van mögöttük. A két vereség közül a Körmend elleni nagyjából kalkulálható volt, de a Kecskemét elleni fiaskó komoly bosszankodásra adott okot a paksi drukkerek körében. A most kezdődő, viszonylag könnyebb mérkőzéssorozat alatt azonban javíthat a pozícióján az ASE, így ennek megfelelő motivációval várták a piros-kékek a találkozót. Ami a vendég jászberényieket illeti, elmondható, hogy igazán üde színfoltot jelentenek a bajnokságban. Újoncra évek óta nem jellemző magabiztossággal kezdték a pontvadászatot, két győzelmet is begyűjtve az eddigi meccseken. A mérkőzésre is annak reményében érkeztek, hogy meglephetik a kedden még a  Novgorod ellenében Eurochallenge találkozón bravúros győzelmet arató, ám minden bizonnyal elfáradó hazaiakat. Ráadásul több vendégjátékos számára sem ismeretlen a paksi csarnok, hiszen korábban Medve Máté, Horti Bálint és Jibril Hodges is magára húzta az ASE szerelését. Lássuk hát, hogyan alakult a találkozó!

A feldobás után az első támadást a Jászberény vezette, ám az első kosarat mégis hazai játékos, nevezetesen Donad Wilson szerezte. Nem volt könnyű dolga a vendégeknek, mert az Atomerőmű az oroszok ellen mutatott kemény védekezését vette elő az első percekben, igaz, többek között ennek köszönhetően Kámán kénytelen volt már a második percben leülni, két hibával a neve mellett. A paksiak szerencséjére Donald Cole személyében minőségi csere érkezett a padról. Az új fiú rögtön ki is harcolt két büntetőt, majd a tőle megszokott módon értékesítette is őket. Sőt, a következő támadásnál egy triplát is rátett a Nailon pótlására érkezett amerikai, akivel láthatóan nem csináltak rossz vásárt az atomosok. Már öt perc eltelt ekkorra a negyedből, de a vendégek neve mellett mindössze négy pont állt. A színvonal nem verte az eget, rengeteg volt a hiba mindkét oldalon. Völgyi Péter unta meg előbb és kért időt, aminek meg is lett az eredménye. Előbb Williams dobott egy duplát, majd a következő támadásnál Körtélyesi egy triplát. A nyolcadik percig  kellett várni a következő berényi kosárra, ekkor Jones volt eredményes, majd kicsit később ismét, de így is több, mint 10 ponttal mentek a hazaiak. A negyed végén még Morgen és Vojvoda is megszerezte első pontjait, így az ASE 15 pontos előnnyel zárta az első negyedet.

A második játékrész ott folytatódott, ahol az első abbamaradt - jó hazai védekezés, szép hazai kosarak. Másfél perc telt csak el a negyedből, és már 22 volt a differencia. A vendégek igyekeztek mindent Jonathan Jonesra játszani, akit azonban remekül levédekeztek, az ellentámadásokból pedig rendre eredményesek voltak a hazaiak. Kovács triplája és Morgen két duplája után a vendégek vezetőedzője, Horváth Balázs kért időt, megtörni próbálván az ASE rohamát. Az első jászberényi találat négy perc után esett, mikor Jibril Hodges szerezett egy szép duplát, majd tíz másodpercre rá egy másodikat is, amely után a plusz büntetőt is értékesítette, amellyel egycsapásra a legeredményesebb vendégjátékossá vált a maga öt pontjával. A két elrontott hazai támadást, és a két vendégtalálatot Völgyi Péter sem bírta szó nélkül, gyorsan ki is kérte második idejét, hogy egy kicsit rendet tegyen a fejekben. Az eredmény ezúttal sem maradt el, Donald Cole zsákolásával a 16. percben már harminc (!!!) volt a két csapat között, amelyek láthatóan nem voltak egy súlycsoportban. A túloldalon Wehner Zoltán igyekezett faragni a hátrányt, két szép találatot is jegyzett egymás után. Mindez azonban csak arra volt elég, hogy a félidőre éppen hogy lejöjjenek harminc alá, bár a lényegi kérdések vélhetően itt már egy ideje eldőltek.

A második félidőre mindkét csapat a kezdőötösével érkezett vissza, azonban ez a játék minőségén nem nagyon látszott meg az első percekben. Rengeteget hibáztak a csapatok, két perc alatt mindössze egy-egy kosár esett mindkét oldalon. Pedig ziccerből akadt bőven, ám egyszerűen nem tudtak a gyűrűbe találni a játékosok. A Jászberény kapta el előbb a fonalat, Jones és Horti is eredményes tudott lenni, ám ez még szépségtapasznak is kevés volt, miután négy perc alatt mindössze két pontot tudtak faragni a hátrányból. Érdekes módon az első félidei masszív centerfölény ellenére most pont hogy a berényi magasemberek húzták a szekeret, több támadólepattanót is sikerrel kaparintottak meg, és ezekből rendre eredményesek is tudtak lenni. Völgyi Péter cserékkel próbálta frissíteni csapatát, azonban hiába az új játékosok, a hazai dobások csak nem akartak beesni. Az ASE játékosai mintha elégedettek lettek volna az eredménnyel, messze nem haraptak annyira, mint az első félidőben, emellett a figyelmetlenségek köszönhetően szinte minden második támadásból eladták a labdát. Az persze más kérdés, hogy a védekezésüknek köszönhetően így is tartani tudták az eredményt, amely a negyed végére 61-33-nál állt meg.  

A záró játékrészre tiszta magyar ötössel jött vissza az ASE, a légiósait vélhetően ekkor már pihentetni szándékozott Völgyi Péter. A felállás egy kicsit megzavarta a hazaiakat, a támadás akadozott, és a védekezésen is akadtak nehézségek. Főleg Jones védése okozott problémát, akik kedvére szerezte a kosarakat. Érett a paksi időkérés, és nem is kellett sokáig várni rá. A folytatásban rendezettebbé vált egy kicsit a hátsó alakzat, ám betalálni továbbra sem nagyon sikerült. Völgyi Péter nem nézte tovább tétlenül a dolgokat, érkezett Zo Williams, hogy egy kis rendszert vigyen az ASE játékába. A karmester rögtön egy szép kosárral mutatkozott be, ám a játék képén sokat nem tudott változtatni. Hodges duplája után már 20 alatt volt a különbség, ám miután már csak 4 perc volt vissza, vérmes reményeket nem táplálhattak a vendégek. A folytatásban még eset egy-két kosár mindkét oldalon, ez a lényegen azonban már nem változtatott. A végén sajnos Dawson keze megsérült, reméljük nem esett komoly baja. Összességében az ASE egy félidőnyi remek játékkal is magabiztosan győzött, ám a második játékrészben mutatott hibákat keddre, a lettek elleni találkozóra ki kell javítania Völgyi Péter legénységének, mert ezek ott nem férnek bele.


Atomerőmű SE - Jászberény KSE 73-52 (24-9,27-13,10-11,12-19 )

Paks, 800 néző

Paks: Williams 12, Wilson 6, Vojvoda 6, Kámán 2, Tóth 7.Csere: Cole 10/3, Morgen 14, Körtélyesi 9/3, Kovács Ákos 3/3, Kovács Ádám 2, Kerpel-Fronius 2, Bus .

Jászberény: Hodges 13, Dawson 6, Medve -, Horti 6, Jones 14. Csere: Sormaz -, Wehner 10, Fülöp 2, Antal 1.



Völgyi Péter: Az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést. Jól és közönségszórakoztatóan látványosan sikerült játszanunk. A második félidőben próbáltuk tartani az eredményt és minél többet spórolni a keddi Eurochallenge mérkőzésre. Három célunk volt: magabiztos győzelem, ne sérüljön le senki és mindenkinek jusson megfelelő játéklehetőség. Ezeket sikerült is teljesítenünk.

Horváth Balázs: Rosszul kezdtünk, de egyébként sem sok esély volt arra, hogy a papírforma ma fölboruljon. A második negyedtől zónával próbáltuk lassítani a Paksot és kozmetikázni az eredményt. Ez valamilyen szinten sikerült is, hiszen nem tudtak átrohanni rajtunk. Gratulálunk a Paksnak, és sok sikert kívánunk a nemzetközi kupában.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus