Soproni bravúr az Olaj ellen

Mindkét csapat rossz dobásokkal kezdett, közel másfél perc elteltével egy gyors indítás után Nikolov zsákolással a Szolnoknak szerzett vezetést, Egemonye a Thomas betörése után passzból zsákolással felelt. Rengeteg volt a rossz dobás mindkét oldalon, 3 perc elteltével 2-2-t mutatott a tábla, utána azonban a hazai palánk alatt megszerzett lepattanók után Báder és Gay révén elléptek a vendégek. A bő 3 perces hazai kosárcsendet betörés után Rubin törte meg, ám Báder magassági és erőfölényét kihasználva sorra szerezte meg a pattanókat a hazai palánk alatt, az Olaj első 15 pontjából 11 az ő nevéhez fűződött. Magabiztosan játszott a bajnok, soproni részről ugyan megvoltak a helyzetek, ám Thomasnak nem ment a dobás, érthető, hogy 15-8-as szolnoki vezetésnél időt kért Horváth Imre. Nem sokat segített ez a hazaiakon, könnyedén szerezte újabb találatait az Olaj, előbb Nikolov, majd Gay is zsákolt. A negyed végén Egemonye kosaraival 5 pontra jött föl a Sopron.

A második szakasz elején Rubin révén tovább folytatta a felzárkózást a Sopron, majd  Thomas előbb bedobott,majd kihagyott egy büntetőt, s ez utóbbi után a hatalmas lepattanócsatában az érte alaposan megharcoló Vesztergomhoz került a labda, aki  másodjára betalálva egyenlített. Visszatért Báder, s gyorsan szerzett két újabb kosarat, ám ezután Thomas triplája is sikeres volt. Ezekben a percekben kettejük igen látványos dobópárbaját láthatták a nézők, előbbi zsákolgatott,utóbbi a triplákat szórta. Az Olaj vezetett,de a Sopron tapadt rá, ám a negyed közepén Soós triplájával 7-re nőtt a vendégek előnye.
Az újabb hazai időkérés után Trotter és Boldizsár "váltottak" triplát, majd ez utóbbi megkapta a 3. személyijét. Egemonye mutatott be kosár plusz büntetős akciót Báderrel és 4 pontra jött föl a hazai együttes. Még feljebb is jöhettek volna a hazaiak, ha a látványosan erőlködő Rubin nem ront közelről egy indítás után. A félidő végén Trotter az Olaj, Egemonye pedig a Sopron csapatát vette vállaira, s a nigériai center harcossága, ponterőssége révén szünetben 2 pontra jött föl a hazai együttes.

A második félidő Gombás egy jó büntetőjével kezdődött, majd Nikolov villant távolról. Utána pedig a bolgár szabálytalankodott, s jött egy újabb 2+1 Egemonyétól,majd Rubin büntetőit követően fordult a kocka, átvette a vezetést az SKC. Jól védekeztek a hazaiak, Egemonye blokkolta Trotter betörés utáni dobását, igazi katlan-hangulat lett úrrá az MKB Arénában, Molnár hármasa s 49-45-ös soproni vezetés után pedig Pór Péter időt kért. A hazaiak tűzbe hozták közönségüket, mégpedig azzal, hogy a rossz dobások után is többször visszaszerezték a lepattanókat, így Egemonye rossz büntetőit követően is. Extázisban játszottak a hazaiak,Gombás triplája után 7-re nőtt a hazai előny, Soós triplája fokozta az izgalmakat. ám a válogatott bedobó a kísérlet után rosszul esett, megsérült a a bokáján. Báder szerelte roppant látványosan a zsákolni próbáló Rubint, Mills büntetőivel 4 pontra jött föl az Olaj, amikor Keresztes egy támadó lepattanó után kosár plusz büntetős játékkal vétette észre magát, majd Thomas álompasszát is pontokra váltotta pontokra, 9-re nőtt a soproniak előnye a támadásban tanácstalanná váló bajnokcsapattal szemben, amelynél a tiszta helyzetek is kimaradtak.

A záró szakasz Keresztes újabb találatával indult,10 pont fölé hizlalta előnyét az SKC. Szigorított a védekezésén az Olaj, a hazaiaknak nemegyszer gondot okozott a támadóidő letelte előtt tiszta helyzetet kialakítani. De jól védekezett a Sopron, bár Boldizsár kipontozódott, Egemonye szerelte Bádert, Molnár betörésekből szerzett kosarai révén tartotta előnyét a hazai csapat.  Nem sokkal később a másik, a négyes poszton szereplő hazai játékos, Gombás is megkapta az 5. hibáját, így egy alacsony szerkezetű ötössel folytatta a Sopron.

Nikolov büntetőkkel faragott a bajnok hátrányán, utána ő is kipontozódott. Zónával próbálta az Olaj megtörni a hazaiak lendületét, s Mills révén el is kezdték a felzárkózást.  A negyed közepén Egemonye is megkapta a 4. hibáját. A magassági fölényben játszó Szolnok sorra szedte vissza a hazaiak palánkja alatt a lepattanókat, Egemonye is kipontozódott."Hullottak" a játékosok, Gay volt a következő kipontozódó, Molnár pedig egy hármasa ugrasztotta talpra a hazai híveket. Keresztes kényszerítette bele egy lépéshibába Bádert, majd 2 és fél perccel a vége előtt 5 pontos soproni vezetésnél az addig sokat rontó Rubin emelt be egy hármast,  Grebenár duplája, majd Horváth Ákos szóló utáni kosár plusz büntetős akciójával 4-re jött föl a Szolnok, bő másfél perccel a vége előtt. Utána Thomas harcolt ki hibát, s értékesítette a büntetőket, majd Grebenár talán elhamarkodottan elszórt triplakísérlete után Rubin szerezte vissza a lepattanót, s Trotter szabálytalansága után - büntetett. Ez volt a kegyelemdöfés, s végül a hihetetlen elszántsággal küzdő Sopron szünet utáni remek játékával megérdemelten fektette két vállra a bajnokcsapatot.

Ris Rába menti Takarék Soproni KC – Szolnoki Olaj KK 80-72 (14-19, 26-23, 22-11, 18-19)
Sopron, MKB Aréna. V.: dr. Valovics, Török R., Horváth A.

Sopron: Thomas (16/9), Rubin (14/3), Molnár A. (14/6), Gombás (4/3), Egemonye (18). Csere: Boldizsár (3/3), Vesztergom (3), Keresztes (8). Vezetőedző: Horváth Imre

Szolnok: Trotter (16/3), Horváth Á. (3), Nikolov (9/3), Gay (5), Báder (25). Csere: Mills (6), Fodor M. (-), Soós (6/6), Trepák (-), Grebenár (2). Vezetőedző: Pór Péter

Horváth Imre: - Köszönöm a közönség segítségét, szurkolóink buzdítása rengeteg plusz energiát mozgósított a fiúkban. Amellett, hogy a hibáink egy részét sikerült kijavítani, annak nagyon örülök, hogy volt tűz a csapatban.

Pór Péter: - Jól kezdtünk, s az első félidőben lett volna lehetőségünk nagyobb előnyre szert tenni. Szünet után nagyon felpörgött a Sopron, könnyű kosarakat, s sok lepattanót szereztek a palánkunk alatt a hazaiak, remélem, a sérültek hamar rendbe jönnek.

Kép: sakc.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus