Surmannék Salgótarjánban

A múlthéten nem éppen pozitív hírekről számolhattunk be a tavaly az első osztályból kieső Salgótarjánnal kapcsolatban, ám most egy olyan tranzakciót hajtottak végre a nógrádi megyeszékhelyen, ami után jelentősen megerősödhet a keretük Dániel Tamáséknak. A Jászberényből távozó Surmann Péter, illetve két évvel fiatalabb testvére, Surmann Gábor is a Keleti Csoportban a legjobb négy közé vágyó együttes tagja lesz. Edzésen először a holnapi napon vesznek részt, pénteken pedig már a Tiszaújváros elleni hazai bajnoki mérkőzésen is szerepelnek. Arról nincsenek információink, hogy a függőben lévő játékosok mennek vagy maradnak, de úgy fest, némileg stabilizálni tudja a helyzetét a Salgótarján.

Annyit mindenképpen érdemes tudni a testvérpárról, hogy a '85-ös születésű Surmann Péter a hazai kosárélet egyik legalulértékeltebb játékosának számít, posztját tekintve elsődlegesen irányító, de hátvéd és bedobó pozícióban is képes helytállni, amennyiben csapatának arra szüksége van. A remek passzkészséggel és játékszervezői készséggel rendelkező kisemberről ódákat zengenek egykori játékostársai, mondván mennyire szeretnek vele játszani, ám sajnos eddig még egy A-csoportos gárda szakvezetése sem gondolta úgy, hogy kipróbálná az élvonalban az egykori korosztályos válogatott játékost, aki a Diana SE neveltje, csak úgy, mint öccse, Gábor. A fiatalabb fivér szintén igaz all-around játékos, aki igaz jolly jokere lehet a tarjáni gárdának. Mindketten jelentős szerepet játszottak a JKSE tavaly B-csoportos győzelmében, illetve feljutásában.


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus