Szolnokon nyert a Kecskemét, otthon győzte le a Falco a ZTE-t

Két edzőmeccset játszottak az A-csoportos csapatok - Szolnokon több játékos kisebb sérüléssel bajlódik.

A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a Zalakerámia-ZTE KK-t fogadta, és csak a végeredményt közölték: 90-71-re nyert a bajnoki címvédő. A Falco honlapján közzétettek képgalériát az összecsapásról, amit képre kattintva tekinthettek meg. 

A Szolnoki Olajbányász fogadta a KTE-Duna Aszfalt együttesét, és udvarias vendéglátónak bizonyultak, a KTE 73-74-re győzött idegenben. A szolnoki gárda Facebook-oldala úgy tájékoztatott, Davis és Krstic kisebb sérülés miatt nem léphetett pályára, és korán kivált a meccsből a szlovák válogatottól visszatérő Andre Jones is, de egyik légiósnak sincs komolyabb egészségügyi problémája. 

A KTE honlapjának beszámolója:

Forray Gábor tanítványai a második negyedben ragadták magukhoz a vezetést, és az ott megszerzett előnyt nem is adták ki a kezük közül. Az edzőmérkőzésbe a fiatalok is jól szálltak be, és fontos pontokkal segítették sikerre a csapatot.

Forray Gábor értékelése: - Nagyon jól szolgálta a felkészülésünket ez a mérkőzés. Edzőmeccs révén most nem az eredmény volt a legfontosabb, de mindenképpen örülünk, hogy sikerült nyerni. Úgy gondolom, hogy teljesen megérdemelten győztünk. Bízom benne, hogy ez plusz erőt ad a bajnokság további szakaszára, hiszen nagyon kemény menetelésbe kezdünk. Külön öröm, hogy a fiatalok a rájuk bízott feladatokat jól megoldották, bátran játszottak. További sok sikert kívánunk a Szolnoknak.

Szolnoki Olajbányász - KTE-Duna Aszfalt 73-74 (16-8, 14-24, 17-16, 26-26)

KTE: Wittmann 17/9, Milisavljevic 18/6, Thomas 11/9, Djurasovic 7/3, Karahodzics 2, Révész 9, Molnár D. 2, Lewis 2, Kucsera 6.

 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus