Szurkoljunk együtt Hangáéknak!

A mai este folyamán 19 órakor lép pályára Hanga Ádám csapata, az Assignia Manresa. Ádámékra otthon vár nehéz mérkőzés vár a szezon másik meglepetéscsapata, a Lucentum Alicante ellen.

Nem akármilyen sorozattal zárják az évet Hanga Ádámék, a Manresa idén megmérkőzik még a bajnokság negyedik (Alicante) illetve holtversenyben első két (Real Madird, Barcelona) helyezettjével. Tekintettel arra, hogy a két sztárgárda ellen idegenben lépnek pályára, így legjobb esélyük a győzelemre az immár Kyle Singler nélkül felálló Lucentum ellen lesz hazai pályán most vasárnap. A Detroit helyett Madridot választó amerikai kiesését Ivanovnak kellene elsősorban pótolnia, a legutóbbi fordulóban egy igen erős dupla-duplával (15 pont, 15 lepattanó) jelezte a bolgár, hogy bizony kész a feladatra. Az ő kikapcsolása lesz az egyik kulcsa a mérkőzésen Hangáék számára, illetve, hogy mennyire tudja ismét a gyors játékot ráerőltetni ellenfelére a Manresa. Szorítsunk együtt Ádáméknak vasárnap este, aki legutóbb remek játékkal járult hozzá csapata Valladolid elleni sikeréhez.

Egyelőre megbízható live stream (élőképes közvetítés) nem áll a rendelkezésünkre a mérkőzésről, de amint sikerül az ilyennek a birtokába jutnunk, azonnal megosztjuk veletek!

A találkozóról viszont élő statisztika természetesen készül, ezt az alábbi linkre kattintva érhetitek el.

Hajrá Hanga, Vamos Manresa!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus