Tóth Péter egy évet hosszabbított az Albával

A felek gyorsan dűlőre jutottak, az irányítóként és bedobóként is bevethető Tóth Péter újabb egy évre elkötelezte magát a TLI-Alba Fehérvárhoz.

A csapat hivatalos honlapja, az albakosar.hu számolt be az igazolásról:

A 28 esztendős kosaras 2013 nyarán érkezett Fehérvárra. Újabb egy évig biztosan marad a koronázó városban.

- Több lehetőségem volt, akadtak ajánlataim más kluboktól is. Az Albánál jelezték, hogy számítanak rám a következő idényben is, így örömmel írtam alá az új megállapodást. Az ősszel már a negyedik idényemet kezdem kék-fehérben. Szeretem ezt klubot, a várost, a drukkereket, valamint fontos, hogy a párom székesfehérvári, ez is szerepet játszott a döntésemben - mondta Tóth Péter.

Novemberben súlyos, hasi sérülést szenvedett az egyik edzésen, azonnal műtét következett, három hónapot kihagyott, februárra lett ismét bevethető állapotban. A hosszú kihagyás miatt elmaradt az általa várt formától, de bízik abban, hogy a következő szezonban nem hátráltatja semmilyen zavaró körülmény.

- A sérülés érthetően befolyásolta az idényemet, elmaradtam az általam elképzelttől. Ami viszont öröm, hogy a csapat nagyon jól szerepelt, a tavalyi 9. hely után a 2. helyen zártunk, ami bravúros teljesítmény. Az aranyra is volt esélyünk, ám a Szolnok végül jobbnak bizonyult. Bár az Olaj nem otthon, hanem Fehérváron szerezte meg az első helyet, a pályaelőny döntő volt, ez sokat jelentett a végelszámolásnál. Persze, az ezüst miatt sem kell szégyenkeznünk, jövőre pedig meg kell céloznunk a legfényesebb érmet. 

Forrás, Foto, Slide - albakosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus