Újabb kényszerű légióscsere Sopronban

Megint változtatniuk kellett.

Kezdjük azzal, hogy tegnap déltájban megérkezett, és este edzésbe is állt csapatunknál az irányító, Chauncey Collins - írja a sakc.hu.

Ami a palánk alatti “belső szekció” kialakítását illeti, nos, ez sem ment zökkenőmentesen, ugyanis az egyes után a négyes poszton is váltani kényszerültünk. Játékosunk,  az előző évadban Oroszlányban kosarazó Adrio Bailey a Magyarországra történő utazása előtti utolsó edzésén, egy játék során súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett.  Ezek után természetesen sajnos szó sem lehetett arról, hogy útra keljen, klubunk pedig  az ő szerződését is kénytelen volt még Sopronba érkezése előtt felbontani. A játékos és az őt képviselő ügynökség megértő volt, klubunk közös megegyezéssel  felbontotta Bailey szerződését.

“Helyettesét”, ahogy irányító poszton, itt is aránylag hamar megtaláltuk, s vele  sem vettünk zsákbamacskát, ugyanis egy Magyarországon már korábban nemhogy bizonyító, hanem roppant sikeres játékost sikerült leigazolni.  Négyes posztra ugyanis az a szintén amerikai Quincy Ford érkezik, aki a 2017-18-as évadban bajnokságot és Magyar Kupát is nyert a Szolnokkal, a bajnokságban közel meccsenként átlagban 28 percet játszva 11,9 pontos és 7,1 lepattanós átlaggal segítette trófeákhoz az Olaj gárdáját. Szolnokról a belga Proximus Spirou (25,6 perc, 11 pont, 6 lepattanó) együtteséhez szerződött, majd a német HAKRO Merlins Crailsheim csapata következett (25,3 perc, 10,5 pont, 5,9 lepattanó). A 203 centi magas, 96 kilós kosaras az előző évadban előbb a francia élvonalbeli Gravelines (21,6 perc, 6 pont, 3,6 lepattanó), majd pedig abszolút kiegészítő szerepben a görög Promitheasz Patrasz (12,7 perc, 2,9 pont, 2,8 lepattanó) gárdáját erősítette.

Ahhoz, hogy keretünk teljes legyen, egy légiós center hiányzik. Vezetőségünk előrehaladott tárgyalásokat folytat egy középjátékossal, és remélhetőleg a hét közepére teljes lehet a keret.

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus