Zo Williams sikeres második félévet vár

Az Atomerőmű SE a hétvégén a Falco otthonába látogat, hogy megragadja a kínálkozó esélyt, és egy lépéssel közelebb kerüljön a legjobb négyhez. A forduló kétségkívül legnagyobb érdeklődéssel várt – és a Sportklub által is közvetített –találkozója előtt a piros-kékek irányítójával, Lorenzo Williamssel beszélgetett honlapunk:

Az elmúlt négy mérkőzéseteket megnyertétek, ráadásul helyenként jó és közönségszórakoztató játékkal. Mi változott meg a korábbi időszakhoz képest?

Úgy érzem elkezdtünk sokkal inkább csapatként játszani, mint korábban. Több időnk volt együtt készülni, például Nicknek és az új emberünk is volt ideje együtt gyakorolni velünk, és megtanulni a játékokat. Talán ez a megváltozott játékunk legfőbb oka.

Jól sikerült számodra a szezon első fele. Mi a véleményed az eddigi teljesítményedről?

Azért voltak hullámvölgyeim is. Valóban jól kezdtem az idényt, de a csapat körüli változások az én teljesítményemre is hatással voltak. Több teher volt rajtam, ennek következtében egy kicsit elfáradtam, de most a szünet után – az új centerünkkel a sorainkban – jobban mennek a dolgok. Mindenki kezdi megtalálni a támadásbeli feladatait, úgyhogy véleményem szerint egy sikeres második félév elé nézünk.

A csapathoz a közelmúltban új center érkezett Hernold Gardener személyében. Mik a meglátásaid vele kapcsolatban?

Ő egy nagyon jó és tapasztalt játékos. De ez nem véletlenül van így, ugyanis a magas színvonalat képviselő görög bajnokságból érkezett hozzánk. Úgy érzem, sokat segíthet majd nekünk.

A hétvégén nagyon fontos meccs vár rátok a Falco ellen. Mondanál pár szót elöljáróban a találkozóról?

Tudjuk, hogy nagyon kemény mérkőzés előtt állunk. Mindössze két meccset veszítettek el eddig a szezon során, mondjuk az egyiket – roppant szoros összecsapáson – pont ellenünk. Kálmán László személyében nagyon jó és tapasztalt irányítójuk van, Chad Timberlake is ponterős játékos, ráadásul a centerük amellett, hogy jól lepattanózik, be is tudja dobni mindenhonnan. Úgy érzem, jó mérkőzés lesz.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus