Buzás Bence: Megmutattuk, hogy nem szabad leírni minket

A TF játékosa szerint a fizikális játékot és annak pontos megvalósítását kell megszokniuk az élvonalban - nem csak a középszakaszban és az esetleges playoutban szeretnének meccset nyerni.

Három nagyobb arányú vereség után Debrecenben már egy kiegyenlített meccset tudott játszani az élvonalban újonc Serco - TF-BP együttese - Buzás Bence eddig minden mérkőzésen kezdő volt a gárdánál, őt kérdeztük a helyzetről.

A legutóbbi debreceni meccsetek volt eddig a legszorosabb, sokáig vezettetek és végül csak négy ponttal kaptatok ki. Mit gondolsz erről, miben sikerült javulnotok, vagy mennyire vagytok csalódottak, hogy végül mégsem sikerült nyerni? 

A csapat még mindig alakulóban van, de egyre jobban érezzük az A csoportos ritmust. Debrecenben jól kezdtük a mérkőzést, valamint próbáltunk gyorsabbak és agresszívebbek lenni mindkét oldalon, ami jól működött, főleg az előző mérkőzésekhez képest, de még mindig voltak hibák, pontatlanságok. Nem vagyunk csalódottak, a győzelem ugyan nem jött össze, de egy nagyon szoros, jó mérkőzést játszottunk és megmutattuk, hogy nem szabad leírni minket. 

Az előző három mérkőzésetek viszonylag sima vereséggel zárult. Számítottatok arra, hogy ekkora lesz a különbség az A és a B csoport között? 

Igen, sajnos az első három meccsünk sima volt. Számítottunk rá, hogy más lesz, mint a B csoport, ugyanakkor ekkora különbségre talán nem, így mindenki azon van, hogy minél hamarabb felvegye a ritmust. 

Mit kell leginkább megszokni az élvonalban?

Úgy gondolom, hogy nemcsak a gyors és fizikális játékot kell szoknunk, hanem hogy mindezt precízen, nagyon pontosan megvalósítsuk, ugyanis mindegyik csapat rutinosabb, mint mi és egyből kihasználják az ebből eredő hibáinkat. 

A bajnokság rendszere miatt kis túlzással "akármit" csinálhattok a bajnokság folyamán, nyugodtan fejlődhettek, gyűjthetitek a tapasztalatot, úgyis tavasszal, a középszakasz végén és az esetleg playoutnál kell jól játszani, az is elég lehet a bent maradáshoz. Mit gondolsz erről? 

A bentmaradáshoz elegendő a középszakaszban és a playoutban jól játszani, azonban a célunkat nem így szeretnénk elérni, hanem az alapszakaszban is szeretnénk annyi meccset megnyerni, amennyit csak tudunk. 

Hogy érzitek magatokat, milyen a hangulat a csapaton belül? Milyenek a visszajelzések kívülről? 

Csapaton belül minden rendben van, az első három nagy arányú vereség miatt nem keseredtünk el, a hangulattal nincs gond, mindenki keményen edz és próbálja magából, valamint a többiekből kihozni a legjobbat. 

A saját szerepeddel, játékoddal mennyire vagy elégedett?

Nagyon örülök neki, hogy ennyi játékpercet kapok, próbálom meghálálni és a legjobbat nyújtani. Remélem, hogy ahogy egyre jobban veszem fel a ritmust, egyre jobb teljesítménnyel tudok majd szolgálni, hogy minél több sikert érjunk el. 

Pénteken az Alba otthonába látogattok, ami óriási feladat mindenki számára. Mit vársz ettől a meccstől, mire kell leginkább figyelnetek?

Így van, nagyon nehéz dolgunk lesz, az Albacomp évek óta a legjobb három csapat közé tartozik, remek játékosok alkotják mind a magyar, mind a légiós oldalon. Hogy ha egy hasonló meccset szeretnénk játszani, mint egy héttel ezelőtt, akkor maximálisan kell koncentrálnunk az első pillanattól kezdve, mindenkinek oda kell tennie magát és a lehető legkevesebb hibával jatszani.

fotó: TF-Budapest Basketball Facebook

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus