Váradi Benedek szerint nem csak a pályán kell példát mutatniuk

A Falco magyar játékosa a Pink Októberről és arról beszélt, hogyan vesz részt ebben a kezdeményezésben a szombathelyi gárda. Nem a szín, az üzenet számít!

A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely hivatalos honlapja készített interjút Váradi Benedekkel:

Negyedik alkalommal csatlakozik a csapat a Pink Októberhez. Miért tartjátok fontosnak a rózsaszín hónapot?

Már többször találkoztunk amerikai ligákban ezzel a kezdeményezéssel és Nekünk is szemet szúrt ez a szín és fontosnak tartjuk az üzenetet, ami ehhez kapcsolódik. A csapattal összeültünk és megbeszéltük, Mi is csatlakozni akarunk ehhez a nemes ügyhöz, aminek az Amerikai Foci Ligában, az NFL-ben nagy hagyománya van.

Nehéz volt megszokni a rózsaszínt magatokon, hisz egy elég nőies színről beszélünk?

Nem igazán foglalkoztunk, foglalkozunk a színnel, mert sokkal fontosabb az üzenet, amit ez a szín képvisel. Úgy tudom, azért erre esett a választás, mert nagyon szembetűnő és figyelemkeltő volt. Az ember meglátja ezt a színt egy kis kiegészítőn, ami szokatlannak számít, és ha már csak egy ember is megkérdezi és érdeklődik, miért hordjuk, akkor már el is értük a célunkat. Fontosnak érezzük, hogy felhívjuk a nőket érintő betegségekre a figyelmet, amiket szűrésekkel meg lehet előzni.

Minden évben máshol jelenik meg a rózsaszín a csapaton?

Valóban, minden évben próbálunk megújulni. Az üzenet ugyanaz, de más inger éri a szurkolókat. Voltunk már rózsaszín zokniban, karszalagban, idén a mezre kerül fel a rózsaszín szalag. Úgy gondoljuk, itt jobban szemet szúr a nézőknek, így még több ember figyelmét fel tudjuk hívni a szűrések fontosságára. Mindig igyekszünk a szurkolóinkat is bevonni ebbe a kezdeményezésbe, idén is készülünk Nekik egy kis játékkal, meglepetéssel.

Nagyon jó látni, hallani, hogy egy a csapat igenis fontosnak tartja szurkolóinak az egészségét.

A csapat és én is egyetértünk abban, hogy bár profi sportolóként éljük mindennapjainkat, de ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más. Be kell állni az ilyen kezdeményezések mögé, mert ha miattuk már csak 1 emberrel több megy el szűrésekre, akkor már nagy haszna volt a Pink Októbernek. Foglalkoznunk kell olyan, kicsit kellemetlenebb problémákkal, ami a közösségünket érintik nem mindig csak a kosárlabdáról kell szólnia mindennek.

Tavaly is a legtöbben, 2768-an látogatták hazai mérkőzéseteket és a közösségi média felületeken is aktívak a szurkolóitok. Sok emberhez el tudjátok juttatni az üzenetet.

Igen úgy érzem, rengetegen támogatnak Minket és mi is vissza akarunk adni abból a támogatásból, szeretetből, amit a szurkolóinktól kapunk. Biztos vagyok benne, hogy több embernek meg fog akadni a szeme a rózsaszín szalagon és érdeklődni fognak, mit is akarunk üzenni ezzel. Tudjuk, hogy több csapat is részt vesz Magyarországon ebben a kampányban, szeretnénk példát mutatni a magyar kosárlabda társadalomnak. Tudjuk, komoly feladatunk van, mint profi sportcsapat.

Október 20-án elkezdődik a klub második BCL megmérettetése. Heti két mérkőzés vár Rátok, marad így is energia az ehhez hasonló társadalmi felelősségvállalásra?

Ez nem is lehet kérdés. A csapattal nemcsak a pályán van felelősségünk, hogy kiszolgáljuk a szurkolóinkat. Teljes mellszélességgel mondhatom, hogy minden téren éreztetni fogjuk a szurkolóinkkal, hogy mennyire fontosak számunkra. Hálásak vagyunk a szurkolótáborunknak és mindig időt fogunk szakítani Rájuk. A kosárlabda Bajnokok Ligájára visszatérve, nagyon várjuk a megmérettetést és tudjuk, hogy nemcsak Szombathelyt, hanem egész Magyarországot képviseljük, így még több emberhez eljuthat kezdeményezésünk üzenete.

 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Forrás, Fotó, Slide - falcokc.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus