NBI/B: Nyíregyháza-Vasas és Pápa-Óbuda rangadó hét közben

Kedd-szerda-csütörtökön hétközi fordulót rendeznek a B csoportban, mutatjuk, hogy mi vár ránk ezeken a mérkőzéseken.

fotó: hunbasket.hu

Piros csoport

A MAFC-Baja és az MTK-BKG mérkőzéseket későbbre halasztották, így öt találkozót rendeznek most hét közben a Piros csoport 21. fordulójában. Kezdésnek mindjárt jön egy kiemelt rangadó a 19-1-gyel listavezető Nyíregyháza és az előző három meccsét megnyerő, így harmadik helyen álló Vasas között - ősszel remek csatát vívtak egymással és akkor Ubilláék szoros győzelmet arattak idegenben, meglátjuk, hogy most mire lesznek képesek. Az esélyesek természetesen ők, otthon pláne, de a Vasas sem véletlenül van ott a dobogón, egy jó dobóformával okozhatnak meglepetést a fővárosiak.

Fél órával később jön a pécsi háziderbi az NKA és a PVSK között, ahol alapvetően a hazaiak azért jobb csapatnak számítanak, több mint kétszer annyi győzelmük van, az előző két mérkőzésüket is megnyerték, de képesek komoly ingadozásokra, kíváncsian várjuk, hogy most melyik arcukat mutatják. 18:00-tól Salgótarjánban rendeznek rangadót, ahova a Veszprém látogat, a hazaiak sorozatban három győzelemből érkeznek és ha most is nyernek, akkor megelőzhetik riválisukat és felléphetnek a negyedik helyre - két remek csapatról beszélünk, parázs csatára készülhetünk.

A TF és a Nagykőrös révén két olyan csapat is egymásnak feszül, amelyeknek nagyon sokat jelentene egy győzelem, a TF sorozatban ötször kapott ki és egyértelműen gödörben van, de a Nagykőrös helyzete sem egyszerű, vannak sérültek, hétvégén pedig így az NKA-tól is kikaptak otthon. Végül a Honvéd-MEAFC zárja a sort, ahol a két vereségből érkező hazaiak mindenképpen javítani szeretnének, míg a Miskolc a Nyíregyháza elleni vereség után szeretne visszatérni az azt megelőző formájához.

Program

HÜBNER-Nyíregyháza BS - Vasas Akadémia szerda 17:00
NKA Pécs - PVSK-CARGATE szerda 17:30
Salgótarjáni KSE - HOYA-Pannon Egyetem Veszprém szerda 18:00
TF-BP - Nagykőrösi Sólymok KE szerda 19:30
Budapesti Honvéd SE - MEAFC-Miskolc szerda 20:00

 

Zöld csoport

A Zöldben hat találkozóra kerül sor keddtől csütörtökig, ma este a Győr-SMAFC összecsapással indul a program - közvetlen riválisokról beszélünk, de amíg a hazaiak sorozatban négy vereségből, addig a vendégek zsinórban két győzelemből érkeznek, így pláne izgamas mérkőzésre van kilátás.

Szerdán a Bonyhád szeretne közelebb férkőzni a tabellán éppen előtte helyet foglaló Pénzügyőrhöz, ez szintén szoros ki-ki meccs lehet, a Vásárhelynek viszont az Óbudán megnyert rangadó után kötelező lenne megvernie a Tiszaújvárost, igaz, a vendégek győzni tudtak hétvégén.

Csütörtökre is jut két meccs, a listavezető Cegléd számára természetesen kötelező feladat a zsinórban kilenc vereséget begyűjtő, jelenleg sereghajtóként helyet foglaló Eger elleni mérkőzés, a Pápa-Óbuda viszont parádés rangadónak ígérkezik: a vendégek éppen most kaptak ki egy fontos meccsen, a két hellyel mögöttük lévő pápaiak viszont otthon 8-1-et hoztak eddig, szóval itt bármi elképzelhető.

Program

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - SMAFC kedd 19:00
Atomerőmű KSE Bonyhád - Pénzügyőr Sportegyesület szerda 18:00
Vásárhelyi Kosársuli - Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK szerda 18:30
EKE Eger KOK - Ceglédi KE csütörtök 17:30
Újpest-MT - DEAC U23 csütörtök 18:00
Conoil Motax KC Pápa - Óbudai Kaszások KA csütörtök 18:00

 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus